375 esztendeje fogadták el az ungvári uniót

Írta: KMMI | Forrás: | 2021. április 24.

1646. április 24-én Ungváron, a vár Szent György templomában zajlott le az az esemény, amit az utókor az ungvári unióként ismer.

375 esztendeje fogadták el az ungvári uniót

Bár a történések pontos menete még ma is tisztázásra vár, tény, hogy ezekben az években az ungvári uradalomban megszületett a görögkatolikus egyház, mégpedig az alábbi három feltétel mellett:

1. Az unió elfogadása után a bizánci rítus sértetlen marad, vagyis a katolikus fél nem tesz kísérletet a latin rítus bevezetésére.

2. A közösség vezetőjét az évszázados hagyományoknak megfelelően választás útján jelölik ki. A választást a Szentszék megerősíti.

3. Az uniót elfogadó papok megkapják ugyanazokat a jogokat és kiváltságokat, amelyekkel a latin rítusú papok rendelkeznek. A három feltétel teljesüléséért cserébe a görögkatolikusok elismerték a pápa főségét és a katolikus egyház tanítását.

Az Ungvárról kiinduló kezdeményezés lassan terjedt el az ország északkeleti régióiban. A munkácsi uradalomban csak 1660 után valósulhatott meg az unió, amikor Rákóczi György fejedelem meghalt, s özvegye, Báthory Zsófia visszatért a katolikus egyházba. A munkácsi Szent Miklós monostor csak 1664-ben lett görögkatolikus, amikor a már 1651-ben megválasztott Taraszovics-utód, Parthén Péter püspök engedélyt kapott Báthory Zsófiától a monostor elfoglalására. A következő években, évtizedekben déli és keleti irányban is terjedt az unió, de csupán 1721-ben, a máramarosi térség uniójával zárult le.

Néhány esztendeje az eperjesi püspökség levéltárából előkerült az unió feltételeit rögzítő okmány egyik példánya, amelyet 63 Ung és Zemplén vármegyei lelkész írt alá.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI