Költő
(1910–1997)
„Megszülettem — valószínűleg, mint minden gyermek — Beregsom községben 1910. december 16-án, a Beregszászi járásban, és egyetlen szűkkörű hazámban, Kárpátalján. Nyomatékkal írom így, mert hányatott életemben kilenc évig volt Bécs a fővárosom, mint osztrák-magyar gyereknek, húsz évig Prága, hat évig Budapest és jelenlegi fővárosom Moszkva. De az igazi hazám Kárpátalja volt mindig és mindvégig. … Voltam napszámos, kubikos, később földműves és jelenleg nyugdíjas kolhoztag, de mindenkor a nemzetiségem és anyanyelvem a magyar volt” — írta önéletrajzában Sütő Kálmán.
A leendő költő már gyermekkorában rákényszerült a kétkezi munkára. A könyvek, a tudás iránt rendkívül fogékony gyermek az iskolában kimagasló teljesítményt nyújtott, tanítója továbbtanulásra biztatta, ám erre nem volt lehetősége. A hat elemi elvégzése után földműves lett. A család több holdnyi földet bérelt az egyháztól, minden munkás kézre szükség volt, így korán megtanulta forgatni a kapát és a kaszát. Az érettségit felnőtt fejjel, már a szovjet érában tette le.
Versírással már ifjúkorában próbálkozott. A korai zsengék tucatjait eldobta. Közben mindent elolvasott, ami a kezébe került. Nagy hatással volt rá Petőfi és Ady költészete, ezért újra versírásra adta a fejét. 1933-ban, a Magyar Gazda c. lapban jelent meg első verse Tiszaújlak címmel. Alkalmi vers volt, a tiszai árvíz után írta, kézirata nem maradt fenn.
A harmincas években szervezője és vezetője volt a szülőfalujában működő Magyar Kultúregylet színjátszó körének, amelynek két színdarabot is írt A vargyasi sötét napok és Fekete gróf címmel. A betanult színműveket bemutatták a környék falvaiban.
Első verseskötetét Lelkeket jöttem venni címmel 1936-ban jelentette meg Beregszászban, saját költségén. A hatóság akadályozta terjesztését, mégis eljutott az olvasókhoz. Első kritikusa, Demjén Ferenc így írt a kötetről: „Gondolatainak nemessége és mélysége ott csillog, bujkál a verssorok között, és az teszi értékessé, vonzóvá költészetét.” Sütő Kálmán versei a szimbolizmus jegyében fogantak, írásai azonban igaz és hiteles érzelmekről vallanak.
1940-ben a község bírójává választották. E tisztségében mindvégig emberségesen viszonyult mindenkihez, kezdve az anyagi segítségre szoruló hadiözvegyektől az árvákon át az akkori Somi-tanyán (ma Kastanovo) élő ukránokig.
1943 októberétől légvédelmi tüzér volt a magyar hadseregben. 1945-ben hadifogságba esett, Csehszlovákiába került. Később Lembergbe szállították, 1946-ban szabadult. Hadifogsága idején otthonában házkutatást tartottak, kéziratait és a Lelkeket jöttem venni című kötetének féltve őrzött példányait elkobozták. Több száz verse megsemmisült. Magára a régóta hallgató költőre politikai nyomás nehezedett újra: Svéd Ármin, a beregszászi járási lap szerkesztője számonkérte tőle az „új élet” megéneklését. „Ha régen tudott írni, írjon most is!” — mondta Sütő Kálmánnak.
A falujában újabb megpróbáltatások vártak rá. A kolhoz szervezői belépését sürgették, hiszen a nagy tekintélyű egykori bíró példája másokra is ösztönzőleg hatott volna. Meghajlott az erőszak előtt, mert attól tartott, hogy bírói múltja miatt deportálhatják. A letartóztatástól és az ítélettől végül a Somi-tanyán élő ukrán telepes lakosok mentették meg, tanúsítva, hogy bírói tisztében semmiféle retorziót nem alkalmazott a magyarok közé betelepült ukránsággal szemben, bár lehetősége lett volna rá, és el is várták volna az akkori felsőbb hatóságok. Jellemző az akkori időkre, hogy belépési nyilatkozatára egy hónappal korábbi dátumot írtak, s később ez a tény úgy került be az életrajzába, mintha kolhozalapító lett volna. 1948-tól nyugdíjas koráig a kolhozban dolgozott. A költő belekapaszkodott a kétkezi munkába, amelytől egész életén át nem tudott, de nem is akart megválni.
Az ötvenes évek kezdetétől több társával együtt járta a magyarlakta falvakat, irodalmi esteket, találkozókat szervezett. Ekkor már újra írt. Örült, hogy anyanyelvén szólhat sorstársaihoz. Ez a tudat közömbösítette benne azt a tényt, hogy rákényszerült a szovjet valóság „megéneklésére”, a szocreál-típusú versek megírására. Életútjának egyik ismerője és méltatója, Bagu Balázs bátyúi tanár azonban helyesen állapította meg: Sütő Kálmán ötvenes években született verseiben a sorok mögött ott van a szülőföld, az emberek szeretete, ott van a sajátosan sütőkálmáni látásmód. Verseit rendszeresen közölte a Vörös Zászló (ma Beregi Hírlap), majd a Kárpáti Igaz Szó, valamint 1957-től a Kárpáti Kalendárium. Társszerzője az Új hang (1954), a Szovjet Kárpátontúl (1955) és a Kárpátok (1958) című almanachoknak.
1961-ben Kacagó faluvégek címmel jelent meg második verseskötete. A szerkesztő Kovács Vilmos a kötethez írt előszóban jelzi, hogy „az új élet ihlette versek már tisztultabbak..., levetik magukról a szimbolizmus bélyegét és a felszabadultság érzéséből fakadó, ujjongó romantikán át a reális költői látásmód felé közelednek”.
Harmadik kötete 1984-ben látott napvilágot S az életem most széjjelosztom... címmel. Ez tartalmazta az első kötet verseinek nagyobb részét új szerkesztésben, a Kacagó faluvégeket teljes egészében, néhány addig nem publikált költeményt és egyetlen új verset, az 1981-ben írt Hozzád beszélek címűt. „Sütő Kálmán költészete művelődéstörténeti jelentőségű, munkásságának a magyar nyelvű kárpátontúli irodalom bizonyos fejlődési szakaszaiban igen fontos szerepe volt” — állapította meg a kötethez írt utószavában Balla László.
Sütő Kálmán rendszeresen részt vett a Vörös Zászló c. járási lap irodalmi stúdiójának összejövetelein, részt vállalt a — részben az ő hatására jelentkező — fiatal tollforgatók neveléséből.
Az M. Takács Lajos által összeállított és gondozott Vergődő szél című antológiában (1990) négy verse szerepel. Írásai megjelentek a Confessio, a Holnap és más magyarországi folyóiratokban. Verseinek teljes gyűjteménye Nagy Zoltán Mihály szerkesztésében 1992-ben jelent meg Holdarcba nézve címmel.
1995-ben a 85 éves költőt a Magyarok Világszövetségének elnöksége a magyar kultúráért kifejtett tevékenységének elismeréséül ezüst emlékéremmel jutalmazta. Ez alkalomból költőtársa, Kecskés Béla verset is írt köszöntésére.
Sütő Kálmán 1997-ben hunyt el. 2006-ban a MÉKK és az Együtt baráti köre a költő beregsomi szülőházán emléktáblát állíttatott. Ugyanekkor nyitották meg a Somi Irodalmárok Emlékmúzeumát, Kárpátalja első ilyen jellegű intézményét, ahol a falu szülötteinek — Sütő Kálmánnak, Kecskés Bélának, Balogh Balázsnak, Somi Nagy Zoltánnak — munkásságához fűződő dokumentumokat, tárgyi emlékeket őrzik.
