• Kárpáti Magyar Krónika XXI. (XVIII). évfolyam, 29. (229.) szám. 2017. december 30.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea | A kiadás éve: 2017

    EZ VOLT 2017 DECEMBERE FOLYAMÁN — ELISMERÉSEK

    *December 7-én méltatták az önkormányzati képviselők, azaz a községi, városi, járási és megyei tanácsokban dolgozók napját. Ez alkalomból ünnepséget tartottak a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal átriumában. A számos kitüntetés között Barta József, a megyei tanács első elnökhelyettese Ukrajna Legfelső Tanácsa oklevelét vehette át

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 21. (226.) szám. 2017. november 1.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ lesz novEMBER FOLYAMÁN

    Fontosabb események, rendezvények

     2017. november 3. XIV. Fiatal Kutatók Konferenciája a Genius Jótékonysági Alapítvány szervezésében. Helyszín: II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Főiskola Győr terme (Beregszász, Kossuth tér 6.). Kezdés: 9.00 óra.

    2017. november 3–5. Házaspárok hétvégéje a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete szervezésében. Helyszín: Antalóc, a Bagolyvár üdülőközpontban. Kezdés: 17.00 óra.

    2017. november 4. A Gregory BOYD & PETUKHOV trió koncertje Ungváron. Helyszín: ILKO Galéria, Ungvár, Kassai u. 28. Kezdés: 18.00 óra.

    2017. november 4. Megemlékezés az 1956-os forradalom és szabadságharc leverésének évfordulójáról az UMDSZ Beregszászi Járási Szervezete és a Mezőkaszonyi Középiskola szervezésében.  A mezőkaszonyi ellenállók emléktáblájának megkoszorúzása.

    2017. november 5. Gazsó Katalin, a Kárpátaljai Megyei Filharmónia szólistájának orgonakoncertje. Helyszín: Ungvár, Színház tér 10. Kezdés: 15.00 óra.

    2017. november 7.  A "Hasta la vista, Lenin" című miniszobor avatása a „nagy októberi forradalom” 100. évfordulója alkalmából. Helyszín: Ungvár, Kijevi part. Kezdés: 11.00 óra.

    2017. november 8. A KMDFKSZ Gólyabálja. Helyszín: Phantom Night Klub, Ungvár, Kaposi út 156A. Kezdés: 20.00 óra.

    2017. november 10. Gasztronómiai bemutatóval egybekötött kóstoló és jótékonysági Rózsabál a Kárpátaljai Rózsahölgyek Társasága szervezésében. Helyszín: a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola átriuma. Kezdés: 18.00 óra.  

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 20 (225.) szám. 2017. október 31.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ volt 2017 október FOLYAMÁN

    ELISMERÉS

     *Papp Tihamér ferences szerzetes, egykori beregszászi plébános részesült idén a Pásztor Ferenc-díjban, amely minden év októberében egy olyan személyt illet, aki áldozatos munkájával, szolgálatával hozzájárult a beregszászi római egyházközség életének kibontakozásához.

    *A megyei közigazgatási hivatal nevében Molnár Ildikó, a megyei művelődési főosztály helyettes vezetője a Tiszapéterfalván megrendezett folklórfesztiválon elismerő oklevéllel tüntette ki Kovály Csillát, a Tiszabökényi Kultúrház igazgatóját, a helyi Tiszacsillag Leány- és Asszonykórus művészeti vezetőjét és Nagy Anikót, a Kárpátaljai Filharmónia Magyar Melódiák Kamaraegyüttes énekesnőjét. 

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 18. (223.) szám. 2017. október 1.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ VOLT 2017.SZEPTEMBER FOLYAMÁN

     ELISMERÉSEK

    *2017. szeptember 23-án a Filharmóniában az Ungvár napja alkalmából megtartott vicsén (népgyűlésen) számos díjat, köztük díszpolgári címeket és egyéb elismeréseket adtak át. Mások mellett a városi tanács képviselőinek szeptember 12-ei döntése értelmében Ungvár díszpolgára lett Szalipszki Endre, Magyarország egykori beregszászi főkonzulja, aki 2010 és 2014 között tevékenykedett Ungváron főkonzul-helyettesként. A megtisztelő címet a magyar diplomata a nemzetközi együttműködés megszilárdításához, a kulturális, a sport, a tudományos és az oktatási kapcsolatok elmélyítéséhez, Ukrajna eurointegrációs törekvésének elősegítéséhez való jelentős személyes hozzájárulásáért kapta. Hasonló elismerésben részesült Janka Burjanova, a Szlovák Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának korábbi főkonzulja.

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 19. (224.) szám. 2017. október 1.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ lesz 2017 október FOLYAMÁN

    Fontosabb események, rendezvények

    2017. október 1.  Húszéves a Bethesda szenvedélybetegeket mentő misszió. Helyszín: Csongor, református egyház. Kezdés: 10.00 óra.

    2017. október 1. A „Bruszturmanszka Kedrovica” Fesztivál a técsői járási Lopuhovon (Bruszturmán).

    2017. október 1–4. Interljalka ’2017 – Bábszínházak Nemzetközi Fesztiválja. A fesztivál ünnepélyes megnyitója. Helyszín: Ungvár, Színház tér 8. Kezdés: 15.00 óra.

    2017. október 2.  Remete és hatujjú (RH+) – előadás a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban. Helyszín: Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 18.00 óra.

    2017. október 5. Varjaty – az első ukrán humor-show. Helyszín: Kárpátaljai Megyei Zenés-Drámai Színház (Ungvár, L. Tolsztoj u. 12.) Kezdés: 19.00 óra.

    2017. október 6. Megemlékezés és koszorúzás Ungváron a Kálvária temetőben Szegelethy János honvédhadnagy sírjánál az aradi vértanúk emléknapja alkalmából.

    2017. október 6. Tina Karoly koncertje. Helyszín: Kárpátaljai Megyei Zenés-Drámai Színház (Ungvár, L. Tolsztoj u. 12.) Kezdés: 18.00 óra.

    2017. október 7–8. „Borhalmi szőlőfürt” etnofesztivál a munácsi járási Bobiviscsén. Kezdés: 12.00 óra.

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 16. (221.) szám. 2017. szeptember 3.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ volt 2017 Augusztus FOLYAMÁN

    ELISMERÉSEK

    *Külhoni Magyarságért Díjban részesült Katkó László, a Nagydobronyi Irgalmas Szamaritánus Református Gyermekotthon igazgatója.
    *Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend Lovagkeresztje kitüntetést adományozta Dupka György író, költőnek, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet ügyvezető igazgatójának, a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közössége elnökének, az Együtt című folyóirat kiadója és lapigazgatójának, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkárának a kárpátaljai magyarság kultúrájának és művelődéstörténetének megismertetését szolgáló sokrétű tevékenysége, valamint a történelmi emlékhelyek létrehozása érdekében végzett munkája elismeréseként.
    *Magyar Érdemrend Lovagkereszttel jutalmazták Beregszászi Olga kárpátaljai származású színművész, zeneszerző, előadóművész munkáját.
    *Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett át Molnár D. Erzsébet történész, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem és Társadalomtudományi Tanszékének főiskolai docense a malenykij robot kárpátaljai vonatkozásaival kapcsolatos kutatásai és a „GULAG-GUPVI Emlékév” során tartott előadásai elismeréseként.
    *Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Gulácsy Géza középiskolai tanár, a KMKSZ alelnöke, a „KMKSZ” Jótékonysági Alapítványa igazgatója, a Kárpátaljai Megyei Tanács képviselője a kárpátaljai magyarság érdekképviseletét, valamint anyanyelvének és kultúrájának megőrzését szolgáló, példaértékű pedagógusi és közéleti tevékenysége elismeréseként.
    * Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesült Alekszej Korszun történész-kutató a sztálinizmus és a szovjet rendszer Kárpátalján, s ezen belül a kárpátaljai magyarság ellen elkövetett bűneinek feltárásáért.
    *A köztársasági elnök a Magyar Ezüst Érdemkereszttel tüntette ki a viski Krüzsely Tibort.

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 157. (222.) szám. 2017. szeptember 3.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ LESZ 2017 SZEPTEMBERE FOLYAMÁN
    Fontosabb események, rendezvények

    2017. szeptember 1. Tanévnyitó ünnepségek Kárpátalja magyar tannyelvű oktatási intézményeiben.
    2017. szeptember 1. Az Ezüst Molbert képzőművészeti verseny résztvevői munkáinak tárlata. Helyszín: a Bagolyvár kiállítóterme (Ungvár, Rákóczi u. 2.). Kezdés: 14.00 óra.
    2017. szeptember 1. Kovács Nóri Magyarnak lenni című koncertje. Helyszín: református templom (Huszt, Puskin u. 8.). Kezdés: 17.00 óra.
    2017. szeptember 3. XVII. „Hucul Brinza” Gasztronómiai Fesztivál-Vásár. A gálakoncerten sztárvendége Ruszlana. Helyszín: Rakó. Kezdés: 9.00 óra.
    2017. szeptember 9. Őseink nyomában – történelmi lovasnap, lovas- és íjászbemutató a pozsonyi csata emlékére a Szelíd Lovasközpont szervezésében. Helyszín: Nagyszőlős, Pivnicsna (Északi) u. Kezdés: 15.00 óra
    2017. szeptember 5. Vaszil Szkakandij festő, grafikus képzőművészeti kiállításának megnyitója. Helyszín: ILKO Galéria (Ungvár, Kassai u. 28.). Kezdés: 17.00 óra.
    2017. szeptember 7. Kié az ország? Történelmi krimi a magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház előadásában. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Helyfoglalás: a bszinhaz.szervezo@gmail.com e-mail címen, a 066-452-85-05 vagy a 096-113-50-59-es telefonszámon, személyesen a színházban, illetve a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet irodájában (a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tetőtere). Helyszín: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 18.00 óra.
    2017. szeptember 8. Fehér szarvas. Történelmi dráma a magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház előadásában. A belépés ingyenes, de regisztrációhoz kötött. Helyfoglalás: a fentiek szerint. Helyszín: Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház, Beregszász, Munkácsi út 1. Kezdés: 18.00 óra.
    2017. szeptember 9–10. Kétnapos Dobó Fesztivál hagyományőrző rendezvény a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet szervezésében.
    Helyszínek:
    – október 9., Császlóc, kezdés: 13.00 óra.
    – október 10., Szerednye, kezdés: 13.00 óra.
    A programban: kézműves foglalkozások, kulturális műsorok, népi gyermekjátékok, étel- és italkóstolás, termékek vására.
    2017. szeptember 10. Szent László Kupa ’2017 labdarúgó bajnokság és megemlékezés Mezőkaszonyban az UMDSZ Beregszászi járási szervezete szervezésében. Helyszín: mezőkaszonyi labdarúgópálya, a Mezőkaszonyi Középiskola. Kezdés: 9.00 óra.
    2017. szeptember 9–10. Kerékpáros zarándoklat Máriapócsra a Ukrán-Magyar Területfejlesztési Iroda és a Nyírségi Turista Egyesület szervezésében.
    2017. szeptember 10. Az új kenyér ünnepe Palágykomorócon. Fellépnek a helyi és szomszéd településekről érkező műkedvelő együttesek. A gyerekeket vidámpark várja a kultúrház területén. Az esti mulatságban a Két Kanál együttes gondoskodik a jó hangulatról. Helyszín: Palágykomoróci kultúrház. Kezdés: 16.00 óra. 

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 15. (220.) szám. 2017. augusztus 1.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ LESZ 2017 AUGUSZTUS FOLYAMÁN
    Fontosabb események, rendezvények


    2017. augusztus 5. Kárpátalja a Te szemeddel III. Vidékünk épített örökségei. Szervező: A KMKSZ Ifjúsági Szövetsége. Helyszín: Beregszász, II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskola. Kezdés: 11.00 óra.
    2017. augusztus 5. BercsényiFeszt Ungváron. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet hagyományteremtő szándékkal első alkalommal szervezi meg BercsényiFeszt elnevezésű rendezvényét az ungvári várban.
    A programból:
    Ökumenikus ifjúsági istentisztelet, népi együttesek bemutatkozása, kézműves foglalkozások, hagyományőrzők bemutatója, népi gyermekjátékok, bor- és ételkóstolás.
    A fesztivál magyarországi vendégfellépője a különleges hangzásvilágot képviselő, vidékünkön első alkalommal fellépő Tárkány Művek. Az est zárásaként tűzzsonglőrök bemutatóját tekinthetik meg. 
    Helyszín: ungvári vár (Ungvár, Káptalan u. 33. Kezdés: 14.00 óra. Belépés várbelépővel!

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 13. (218.) szám. 2017. július 18.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ VOLT 2017 JÚLIUSA FOLYAMÁN
    Fontosabb események, rendezvények


    2017. július 1. A nagybakosi római katolikus egyházközség szervezésében megrendezték a Nagybakosi Szent László búcsút. A nagyszabású rendezvény keretében megemlékeztek Szent László magyar királyról, akinek trónra lépésének 940. és szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából 2017-ben emlékévet hirdetett a magyar kormány. Ezenkívül nem kevésbé fontos az egyházközség életében a templomuk felszentelésének huszadik évfordulója. A jubileumi búcsúra Kárpátalja számos településéről érkeztek hívek, hiszen a nagybakosi templom Kárpátalja egyetlen Szent László-temploma. A búcsúi szentmisét Németh László nagybecskereki püspök mutatta be Molnár János beregszászi esperes-plébánossal, Jaczkó József kaszonyi plébánossal, Szűcs Béla barkaszói görögkatolikus lelkésszel és a püspök atyát kísérő görögkatolikus lelkésszel együtt.

  • Kárpáti Magyar Krónika XXI. (VIII). évfolyam, 12. (217.) szám. 2017. július 18.

    Írta: Zubánics László (elnök), Dupka György, Szemere Judit, Lőrincz P. Gabriella, Fuchs Andrea. | A kiadás éve: 2017

    EZ VOLT 2017 JÚNIUS FOLYAMÁN


    ELISMERÉSEK

    2017. június 16. Országos Tehetséggálára került sor az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával Budapesten. Az eseményen, melyet ötödik alkalommal rendeztek meg, Bonis Bona-díjban részesült a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ).
    *Kiemelkedően eredményes és áldozatos tehetséggondozó munkája elismeréseképpen Kokas Károly, a kárpátaljai Kokas Banda vezetője is Bonis Bona-díjban részesült.
    2017.június 24. Magyar Örökség-díjat kapott Orosz Ildikó oktatáspolitikus, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, az MTA köztestületének külső tagja, a KMPSZ elnöke.

    Fontosabb események, rendezvények

Események

Copyright © 2025 KMMI