Zentai és budapesti siker az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválján

Írta: H. G. | Forrás: Vajma.info | 2015. május 17.

Kiváló hangulatban zajlott le tegnap este a zentai Művelődési Házban az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiváljának versenyprogramja, amelynek keretében összesen tizenegy egyéni előadó és együttes produkcióját kísérhették figyelemmel az érdeklődők. A versenyzők a korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is három-három megzenésített verssel készültek, amelyek közül az egyik minden fellépő esetében a rendezvénysorozat idei díszvendége, Kontra Ferenc Márai Sándor- és József Attila-díjas író, költő Vászon takarja című verse volt, a másik két verset pedig a résztvevők szabadon választhatták meg.

Zentai és budapesti siker az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiválján

A fellépők produkcióit a Huzella Péter dalszerző-előadóművész, Kontra Ferenc Márai Sándor- és József Attila-díjas író, költő, a fesztivál díszvendége, Török Máté verséneklő-zenész, a Misztrál együttes tagja, Skorutyák Veronika zenei szerkesztő, Szögi Csaba író, költő és Verebes Ernő zeneszerző-költő, a zsűri elnöke alkotta bírálóbizottság értékelte, amelynek döntése értelmében a megosztott első helyet a zentai Sceptic Duo és a budapesti Vendéghang együttes érdemelte ki. A zsűri második helyet nem osztott ki, a harmadikat pedig az óbecsei „Akkó próbájjuk meg” együttesnek ítélte oda. A fesztivál közönségdíjasa a szabadkai OffGround együttes lett.

A zsűri három különdíjat is kiosztott, a kötelező vers legjobb megzenésítéséért járó díjat az óbecsei Száraz Szerda együttes tagjainak ítélték oda, de különdíjat kapott a keszthelyi Ambrus–Villányi Duó, valamint a kecskeméti Resti Kornél együttes is. A Kaláka-díjat az óbecsei „Akkó próbájjuk meg”, a Misztrál-díjakat pedig a zentai Sceptic Duo és az óbecsei Száraz Szerda kapta. A rendezvény szervezői a húszéves jubileum alkalmából Hűségdíjjal jutalmazták Szloboda Tibort.

Az Énekelt Versek XX. Zentai Fesztiváljának gálaműsorát szombat este fél nyolctól tartják meg a zentai a Művelődési Ház színháztermében, ahol a budapesti Kaláka együttes „Szívem zsong a szép szavaktól” című jubileumi koncertjét kísérhetik majd figyelemmel az érdeklődők.

Hírek

  • Kárpátalja anno: Méhes Samu, Beregszász építésze

    Beregszász egyik legismertebb épülete a Széchényi és a Tinódi utca kereszteződésénél álló Méhes-palota, köznevén a „Méhes”. A bérháznak épült és üzlethelyiségeknek is helyet adó, egykor szebb napokat látott épület a nevét tervezőjéről és építtetőjéről, Méhes Samuról kapta.

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Karády Katalin dalai csendültek fel a beregszászi színház évadnyitóján

    A magyar filmtörténet egyik legnagyobb dívájának világát idézte meg Pataki Szilvia és Cseke Gábor a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban szeptember 22-én. A Mindig az a perc… – Karády kalapja című jazz story nemcsak ismert dallamokkal repítette vissza a közönséget az 1930-as, 1940-es évek vil...

  • Minőségi előadások, maradandó élmények – Folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján

    A 2026–27-es színházi évadban folytatódik a Déryné Határtalanul Program Kárpátalján. A kezdeményezés 2025-ben indult útjára szerte a Kárpát-medencében, s elsődleges célja, hogy a minőségi kultúrát elvigye a régió magyarok által lakott legtávolabbi településeire is, élénkítse a helyi kulturális élete...

Események

Copyright © 2026 KMMI