ZeneVarázslat – hetedszer: Huszonöt zongorista lépett színpadra

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2025. március 18.

A GENIUS Jótékonysági Alapítvány 2025. január 27- június 4. között Várnagy Andrea, Magyarország Érdemes Művésze, Liszt Ferenc-díjas zongoraművésszel valósítja meg a VII. ZeneVarázslat című, 120 órás képzést és hangversenyt. Emellett július 21-26. között egy Klasszikus zenei tábort a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával, dr. Vitályos Eszter, kormányzati kommunikációért felelős államtitkár védnökségével.

ZeneVarázslat – hetedszer: Huszonöt zongorista lépett színpadra

A VII. ZeneVarázslat képzés első hangversenyére Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Esztergom termében került sor, melyet többek mellett megtisztelt jelenlétével Nagy-Vargha Zsófia, a Kulturális és Innovációs Minisztérium fiatalokért felelős helyettes államtitkára, valamint Ferenc Viktória, az Európai Parlament képviselője.

– A zenei nevelés nagyon fontos a harmonikus és sokoldalúan fejlett fiatalok kinevelésére, és ebben a zűrös és hangos világban segít arra fókuszálni, ami igazán fontos: az igazi értékekre, elnyomva a külső világ zaját – fogalmazott köszöntőjében Váradi Natália. Kodály Zoltánt idézve hozzáfűzte: „Nem lehet egészen boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magától nem jut el odáig”. Ezért volt nagy öröm számunkra, amikor 2020-ban a főiskola vezetésének meghívására Várnagy Andrea Kárpátaljára hozta a ZeneVarázslat csodáját. Ezalatt a néhány év alatt a művésznő 66 fiatal, 21 zenetanár mentorálásához és képzéséhez járult hozzá, a mozgalomhoz hét művészeti iskola csatlakozott – hangsúlyozta a GENIUS Jótékonysági Alapítvány vezetője.

Ferenc Viktória köszöntőjében a kárpátaljai magyarság háborús körülmények közötti nehéz mindennapjairól szólt. Mint mondta, ennek ellenére igyekeznek úgy élni ezeket a napokat, hogy ebből a gyermekek minél kevesebbet érzékeljenek.

– Köszönet illeti azokat a zenetanárokat, a kárpátaljai magyar intézmények vezetőit és munkatársait, akik kitartanak szülőföldjükön, és idejüket, energiájukat nem kímélve gondoskodnak a gyermekekről, a fiatalokról. Mindent megtesznek, hogy a kárpátaljai magyar kultúra a nehézségek ellenére is virágozzon és megmaradjon.

Mi, akik nap mint nap szembesülünk a nyelvi akadályokkal, anyanyelvünk használatának korlátozásával, ma egy csodálatos nyelvet, a zene nyelvét hallgathatjuk meg. Mely egyetemes, hidakat épít nemzetek és kultúrák között, összeköti a múltat és a jelent, érzelmeket szabadít fel bennünk, legyen szó örömről, vagy szomorúságról – hangsúlyozta az EP-képviselő.

„Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a zene szép legyen, s másodsorban tiszta legyen, harmadsorban pedig igaz legyen. Amíg élek, csak ilyet szeretnék írni”. A Kossuth-díjas Szokolay Sándor zeneszerző idézetét már Nagy-Vargha Zsófia olvasta fel, aki kifejtette, a növendékek szép, tiszta és igaz dolgot alkottak minden perccel, amikor a hangszerükhöz ültek. A közönség pedig szebb, tisztább és igazabb ajándékot nem is kaphatna, mint amit ők adnak.

– Nekünk, magyaroknak a legnagyobb kincsünk a kiapadhatatlan tehetség és a leleményesség. Szoktuk mondani, hogy a Kárpát-medence a tehetségek földje, ezért nem hagyunk egyetlenegy tehetséget sem elveszni, tehetséggondozó programunkban évente Kárpát-medence-szerte csaknem 350 ezer fiatal vesz részt – hangsúlyozta a helyettes-államtitkár.

A házigazdák nevében Orosz Ildikó szólt az egybegyűltekhez. A Rákóczi-főiskola elnöke köszönetet mondott Várnagy Andreának, aki a ZeneVarázslattal az itteni gyerekeket is a komolyzenei színpadra varázsolta. Ennek köszönhetően sokan elindultak azon a pályán, amelyen remélhetőleg minél nagyobb sikereket fognak elérni, s a tehetségükkel hozzájárulnak az egyetemes és a magyar kultúra értékeihez.
Várnagy Andrea mint mindig, most is örömmel a szívében érkezett Beregszászba, hogy foglalkozzon az itteni gyerekekkel.

– Kárpátalján éreztem igazán az összefogást, a közös akaratot, s ezeknek együtt beteljesítő erejük van. Itt könnyű volt varázsolni, a zenével varázsoltunk, a művészettel pedig lebontottuk a határokat. Azt a szeretetet, amit az elmúlt évek alatt itt megtapasztaltam, és amit a főiskola közreműködésével, a GENIUS Alapítvánnyal és Váradi Natáliával együtt megálmodtunk, azt hiszem, beteljesült – szögezte le a zongoraművész.

A mostani, hetedik ZeneVarázslat programban 25 fiatal (zömében továbbra is a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola növendékei) vett részt, akik a hangverseny alkalmával mutatták be az első 50 órán tanultakat. Olyan híres zeneszerzők művei csendültek fel, mint Ludwig van Beethoven, Timothy Brown, Martha Mayer, Frédéric Chopin, Georges Bizet.

Hírek

  • Búcsú a mesevilágtól – új út küszöbén. Ballagás a P. Frangepán Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájában

    Mosoly, ének, tánc, könnyek és ölelések – megható pillanatokkal köszöntek el az óvodás évektől a P. Frangepán Katalin Gimnázium Beregszászi Bázisóvodájának nagycsoportosai. A Katica csoport ballagási ünnepsége egyszerre volt számvetés, búcsú és ünnepélyes elindulás egy új életszakasz felé.

  • VIII. ZeneVarázslat képzés és hangverseny

    A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár nyolcadik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész szakmai vezetésével. Az ünnepi alkalom különleges jelentőségét adta, hogy az esemény keretében ...

  • Mesél az erdő… – Tízéves a Rezeda Folkműhely

    „Mert nem lehet mindig mindent elfeledni” – írja Ady Endre, és valóban, a hagyomány nem a felejtés, hanem az emlékezés élő formája. Olyan kincs, amely nem porosodik, hanem bennünk lélegzik tovább. Ahogy Kodály Zoltán is fogalmaz: „A zenei műveltség az emberi műveltség része” – és mi hozzátehetjük: a...

  • Összetartozás, közösség, alkotás – ASzakkör-kiállítás Beregszászban

    A nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó programsorozat egyik különleges eseményeként nyílt meg június 5-én Beregszászban az ASzakkör-program kárpátaljai résztvevőinek alkotásaiból rendezett kiállítás. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet kezdeményezése nem csupán a kézműves értékek ...

Események

Copyright © 2026 KMMI