XV. Sütő Kálmán- és Kecskés Béla-szavalóverseny Somban

Írta: Nagy Nikoletta | Forrás: Kárpátalja.ma | 2025. április 12.

Tizenötödik alkalommal rendezték meg a Sütő Kálmán- és Kecskés Béla-szavalóversenyt április 11-én, Somban. A megmérettetésen 49 tanuló vett részt, akik a Kaszonyi kistérség oktatási intézményeiből érkeztek a versenyre.

XV. Sütő Kálmán- és Kecskés Béla-szavalóverseny Somban

A rendezvény kezdetén a résztvevők megkoszorúzták a két költő emlékére felállított emléktáblát a falusi könyvtár udvarán, majd a tavaly alakult Beregsomi Margaréta Néptánccsoport előadása következett.

Ezután Popovics Nikoletta, a Somi Községi Könyvtár vezetője üdvözölte a helyi elöljárói hivatalban összegyűlteket. A könyvtárvezető beszédében kiemelte, hogy a szavalóversennyel a település lakosai évről évre büszkén tisztelegnek a két híres somi költő, Sütő Kálmán és Kecskés Béla emléke előtt.

Jakab Attila, a Beregsomi Református Egyházközség lelkipásztora arra hívta fel a figyelmet, hogy a költőkhöz hasonlóan mindannyiunknak az a feladata, hogy létrehozzunk valamit, ami előrébb viszi a közösséget, lehetőleg Isten felé.

„Mint ahogyan a költők írják a verset a papírra, úgy kell nekünk is az életünkkel írni azt a szépet, azt a jót, amit az Istentől kaptunk. Ezt nevezik életnek, minden más csak létezés” – hangsúlyozta a lelkipásztor.

Balogh György beregszászi magyar konzul beszédében kihangsúlyozta, csodálatos dolog az, hogy a XX. század tragédiái után nem pusztultak ki az emberekből azok az érzések, amelyekből versek születtek.

Ezután Lengyel László, a Kaszonyi Kistérség Oktatási és Kulturális Osztályának vezetője kívánt sok szerencsét a versenyzőknek, majd dr. Zubánics László, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet vezetője szólt a hallgatósághoz:

„A lényeg a szavalóversenyek esetében, hogy az előadott produktum szívből jöjjön, megragadja a hallhatóságot, és magát az előadót is valami módon arra inspirálja, hogy jövőre is megpróbálja.”

Tóth Győző, a KárpátHáz Civil Szervezet ügyvezetője kiemelte, hogy a magyar kultúra, a magyar költészet és magyar néptánc az, ami összetart minket, és a fiatal generáció feladata, hogy mindezeket az értékeket megőrizze és továbbvigye.

A köszöntő beszédek után Popovics Nikoletta felolvasta Sütő Kálmán életrajzát, Popovics Erika, a Zápszonyi Községi Könyvtár vezetője pedig Kecskés Béla életútját ismertette.

A szavalóversenyre három korcsoportban jelentkezhettek a tanulók. Az első korcsoportban az 1–3. osztály tanulói, a másodikban a 4–6. osztályos tanulók, a harmadikban pedig a 7–9. osztályosok indultak. A versenyzők Sütő Kálmán és Kecskés Béla egyik előre meghatározott versét, valamint egy szabadon választott kárpátaljai költő alkotását adták elő.

A szavalóversenyen a következő eredmények születtek:

1. korcsoport (1–3. osztály):

I. Halász Adél (Papi Gimnázium, 3. osztály)

II.  Katona Johanna (Kaszonyi Arany János Líceum, 1. osztály)

III. Tóth Anasztázia (Papi Gimnázium, 3. osztály)

Különdíjban részesült Ványi Liliána és Suták Zoé, a Kaszonyi Arany János Líceum 1. osztályos tanulói, valamit Pető Patrik, a Papi Gimnázium 2. osztályos tanulója.

2. korcsoport (4–6. osztály):

I. Tóth Emília (Zápszonyi Gimnázium, 6. osztály)

II. Benke Milán (Papi Gimnázium, 4. osztály)

III. Varga Eszter (Kaszonyi Arany János Líceum, 5. osztály).

3. korcsoport (7–9. osztály)

I. Barta Anna Magdolna (Somi Gimnázium, 7. osztály)

II. Márkus József (Zápszonyi Gimnázium, 9. osztály)

III. Gábor Gréta (Zápszonyi Gimnázium, 7. osztály)

A szavalók közül senki sem távozott üres kézzel, minden résztvevő emléklapot, valamint a kézműves csokoládét kapott, amelyet Fegyir Sándor, Ukrajna magyarországi kijelölt nagykövete ajándékozott a versenyzőknek. A nagykövet emellett könyveket, csokoládét és egy-egy tortát ajánlott fel a helyezetteknek, amelyet Meskó János helytörténész adott át a gyerekeknek.

A rendezvény a Kaszonyi Kistérség Oktatási és Kulturális Osztálya, a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI), Magyarország Beregszászi Konzulátusa, a KárpátHáz Civil Szervezet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ), Fegyir Sándor, Ukrajna kijelölt magyarországi nagykövete, a Somi Községi Könyvtár és a Somi Irodalmárok Emlékmúzeuma közös közreműködésével valósult meg.

Hírek

  • Játék minden mennyiségben – a fejlesztés jegyében: táborozás a beregszászi máltaiaknál

    A Beregszászi Járási Máltai Szeretetszolgálat égisze alatt immáron tíz éve működik a gyermekfejlesztő részleg, ahol többféle fejlesztő foglalkozás is elérhető. Az ide járó 5–12 évesek számára idén első ízben tábort szerveztek. A július 7-től 11-ig zajló napközis táborban mintegy 30 gyermek szerezhet...

  • Kopriva Attila kiállítása Hajdúböszörményben

    A hajdúság központjában, a magyarországi Hajdúböszörmény városában július 7-én ünnepélyes keretek között megnyitották Kopriva Attila kárpátaljai festőművész tárlatát. A Világaim címet viselő kiállításnak a Sillye Gábor Művelődési Központ és Közösségi Ház ad otthont.

  • Tesla állítólag a Nobel-díjat is visszautasította Edisonnal való konfliktusa miatt

    1856. július 10-én Nikola Tesla, a valaha élt egyik legzseniálisabb feltaláló, akinek a nevéhez több száz szabadalom fűződik, jóllehet ötleteinek java részét mások védették le.

  • Dr. Kosztyó Gyula: „Az elveimből nem engedek…”

    Kitartó, szorgalmas és őszinte. Falusi gyerekkorból, elsőgenerációs diplomásként, majd doktori fokozattal a tarsolyában jutott el oda, hogy ma a Magyar Nemzeti Levéltár Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Levéltárának levéltárosa és az Erőszakkutató Intézet kutatója. Többezer levéltári oldalból épített...

Események

Copyright © 2025 KMMI