Virágillat, sokszínűség, festmények és grafikák – Tavaszi tárlat a Na’Conxypan Galériában

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2026. március 29.

A Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társasága (RIT) harmadik alkalommal kapcsolódott be a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem által szervezett Rákóczi napok programsorozatba, ennek keretében a Na’Conxypan Galériában tartotta meg Tavaszi tárlatát. A színes, valóban tavaszi hangulatot árasztó kiállításon a tagság húsz művészének alkotásaival találkozhattunk. Emellett két meghívott vendég munkái is helyet kaptak: Néger Krisztina iparművész és keramikus, valamint Kurendás Anett, a társaság 2025-ös ösztöndíjasa is bemutatkozott. A társaság nemrég egy kisebb Kolozsvári Ferenc-gyűjteményhez jutott hozzá, amelyből szintén kiállításra került egy mű, ami jól illett a tavaszi virágba borulós témához.

Virágillat, sokszínűség, festmények és grafikák – Tavaszi tárlat a Na’Conxypan Galériában

Kulin Ágnes Friedrich Nietzsche idézetével kezdte köszöntőjét: „A szerelem, a tavasz, minden szép dallam, a hegy, a hold, a tenger legalább egyetlenegyszer az emberi szívhez szól – ha a szív hagyja szóhoz jutni.”

– Mi most hagyjuk szóhoz jutni, a virágok témára építettük kiállításunkat, melyen reagálni szeretnénk a virágok végtelen világára, ezért a tárlatot egy interaktív szavazással egészítettük ki. A kirakatunkban öt váza, vagy cserép látható különböző virágokkal és csokrokkal. A Válassz jobb virágot! felhívásra keressük a kiállításlátogatók válaszát. Melyik a jobb világ: a cserepes, a vágott, a száraz, a papír vagy netán a művirág? Minden egyes virághoz kapcsolódik egy doboz, amibe a recepción igényelhető szavazólapokkal lehet letenni a voksokat. A jelenlévőknek a szavazást a mai napon indíjuk el, de a későbbiekben egy netes szavazófelülettel is kiegészítődik a választási kampányunk – jelentette be a RIT elnöke.

A kiállítással kapcsolatban elmondta, a jelenlegi tárlaton is igyekeztek csoportosítani az összegyűjtött alkotásokat. A teremben egy igazi kis virágoskert kapott helyet, ahol mindenféle dísz, vadnövény és annak feldolgozása látható.

– A virágos kertünk kapuin kilépve a természetjárók alkotásaival találkozunk, ahol a plenair festők ecsetei mutatják be nekünk, hogyan ébredezik, s éled újjá a természet. Kifelé haladva a galériából dinamikus grafikai alkotások tárulnak elénk, a bejárat pedig színes hívogatóként, mindenből egy kicsit alapon mutatja be a kiállítás főbb témáit, itt kapott helyet Kolozsvári Ferenc kedves tulipános csendélete is. Ez a mi tavaszunk, színes, illatos, huncutkodó, néha harsány, néhol locsogós, néhol giccses, néhol szomorkás, sokszínű, mint a kiállításon bemutatott virágok és világaik – fogalmazott Kulin Ágnes.

A kiállításhoz a megnyitótól számított két hét múlva hirdetik meg a foglalkozásokat, amelyeken a virágok ábrázolása, gondozása, szépségük megőrzése kerül előtérbe. Emellett erre a kiállításra is terveznek irodalmi tárlatvezetést Shrek Tímea és Marcsák Gergely írók közreműködésével.

Hírek

  • Mesélő romok II. – Kárpátalja várai a történelem visszfényében

    A máramarosi sóbányáktól a Tisza mentén Magyarország belseje felé kanyargó, stratégiai jelentőségű sóutat nemcsak a huszti vár védte (a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető útvonalak mellett), hanem a nagyszőlősi Ugocsa-vár és a királyházai Nyalábvár is. Szuhabaranka vára a Borzsa völgyét ellenőriz...

  • Női énekkör alakult Nagyszőlősön

    A dicsőítés és az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az egyház és a gyülekezet életében. A közös ének nem csupán az istentiszteletek szerves része: közösséget formál, erősíti az összetartozást, és lehetőséget ad arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítsék ...

  • Ukrajna elítélte a kárpátaljai magyarok elleni szovjet megtorlásokat

    Az ukrán parlament hivatalosan is elítélte a Kárpátalján 1944 és 1946 között végrehajtott szovjet megtorlásokat. A Legfelső Tanács csütörtökön egyhangúlag, 261 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az erről szóló határozatot. A Jevropejszka Pravda szerint Ukrajna...

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

Események

Copyright © 2026 KMMI