A Tiszaháti Tájmúzeumot a kárpátaljai magyarság történelmének és a tiszaháti magyarság népi kultúrájának hiteles bemutatására, megjelenítésére és megőrzésére hozta létre a tiszapéterfalvi Határőr Kolhoz az 1970-es években. Két egységet foglal magában: a Fogarassy-kúriában (a II. világháború végéig az épület tulajdonosai a Fogarassyak voltak) — egy 1890-ben épült klasszicista stílusú nemesi udvarházban — berendezett helytörténeti múzeumot és az ugocsai Tiszahát népi építészetét bemutató falumúzeumot.
A múzeum vezetője Borbély Ida. Épp munka közben találtam, amikor a napokban felkerestem. A nevetleni kisiskolásokat kalauzolta a kiállítási tárgyak között, ismertetve velük a magyarság és szűkebb pátriájuk történelmét, szokásait.
— Legrégibb álmom vált valóra azzal, hogy a tájmúzeumban dolgozhatom — mondta miután befejezte a tárlatvezetést. — Imádok itt lenni, minden olyan csendes, nyugodt, mintha a falak között megállt volna az idő.
— Nekem is ez volt az érzésem, amikor beléptem a kapun — jegyeztem meg. — Valószínűleg a környezet, a kiállított tárgyak sugározzák ezt a hangulatot. De milyen kiállításokat is láthatunk itt?
— Állandó történeti kiállításunk 2000. augusztus 20-án a Millennium tiszteletére nyílt meg. Ez egy objektív szemléletű, tudományos igénnyel összeállított, a kárpátaljai magyarság történelmének legfontosabb sorsfordulóit, nevezetes történelmi személyiségeit bemutató tárlat. A kiállítás helytörténeti anyagát bemutató részben kerül bemutatásra, megyénkénti lebontásban, szűkebb pátriánk középkori és újkori történései: középkori váraink története, az 1703-1711-es Rákóczi-szabadságharc eseményei, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kárpátaljai vonatkozásai, e korok nevezetes történelmi személyiségei és művelődési hagyományai.
A Tiszaháti Tájmúzeum szerves részét képezi a térség népi építészetét és tárgyi kultúráját szemléltető skanzen, melyet 1978-ban létesített a helyi gazdaság. Három berendezett portából áll: egy módos gazda házából, egy falusi iskolából és egy zsellérházból. Az épületek a XIX. század vége és a XX. század eleje népi építészetét tükrözik — sorolta a látnivalókat Borbély Ida. Majd hozzátette: „Bizton kijelenthetem, hogy raktárunkban valóságos kincsekre akadhat az avatott szem. Persze nem aranyra-ezüstre gondolok, hanem olyan kortörténeti dokumentumokra, amelyek segíthetnek megismerni és megérteni a régmúlt idők történéseit és az akkor élt emberek cselekedeteinek mozgatórugóit”.
Az állandó kiállítások mellett a múzeum időszaki tárlatokat is rendez. A napokban például a tiszaháti népi kerámiák stílusvilágába nyerhet betekintést az ide látogató. Volt kiállítás Marosi Katalin kerámiamunkáiból, a húsvéti népszokásokból és tojásfestési motívumokból, Emlékezzünk régiekről címmel pedig felelevenítődött Bennyovszky Dezső, a XIX–XX. század fordulóján élt gazdatiszt életútja.
— De mindez a gazdagság mindhiába, ha nem lennének, akikkel megoszthatnák azokat. Mennyire látogatott a múzeum? — érdeklődtem.
— Hála Istennek, szép számmal vannak látogatóink. A téli nyugodtabb időszak után a tavasszal hozzánk is beköszöntött az élet, sorra jönnek az iskolások, vidékünk lakói, hogy megismerjék kiállítási anyagunkat. Egyre több külföldi is felkeresi intézményünket: jártak már nálunk Angliából, Amerikából, Hollandiából, s a legtöbben persze Magyarországról — hangzott a válasz.
A problémákra terelve a szót Borbély Ida elmondta, hogy mint megannyi helyen, a tájmúzeumban is anyagi gondokkal küszködnek. Pedig igencsak elkélne a pénz. A falak ugyanis repedeznek, a padlókról kopik a festék, fűtés nincs, s még sokáig sorolhatnánk a bajokat.
— Nagyobb felújítási munkálatokra egyelőre nem is gondolhatunk — mondta. — De ami tőlünk telik, azt igyekszünk megcsinálni. Tavaly például lefestettük a tájmúzeum két helyiségének padlóját, ez év tavaszán lemeszeltük a skanzen három épületének külső falát, nyáron pedig tapasztani szeretnénk a helyiségekben.
S még egy örvendetes dologról beszámolt az igazgatónő. Igaz nem a tájmúzeummal, hanem a péterfalvi képtárral kapcsolatban, melynek úgyszintén ő a vezetője.
— A Kárpátaljai Magyar Oktatásért Alapítvány közreműködésének köszönhetően tavasszal lecseréltük a képtár tetőszerkezetét, amely szinte már mindenütt csepegett-csorgott, s ígéretet kaptunk arra, hogy az idén a külső tatarozásra is sor kerül. Én nagyon-nagyon szeretném, ha ez megvalósulna, mert a környék legszebb épületéről (György Endre egykori földművelésügyi miniszter nyári rezidenciájáról) van szó, ahol több mint 160 festményt őrzünk a kárpátaljai alkotóktól.
Visszakanyarodva a tájmúzeumhoz, Borbély Ida elmondta, hogy itt is segített és segít az UMDSZ. Amellett, hogy minden rendezvény szervezésénél számíthat a magyarságszervezet helyi képviselőire, az KAMOT Jótékonysági Alapítvány múlt évben 50 székkel ajándékozta meg annak érdekében, hogy a múzeumban konferenciatermet tudjanak berendezni.
— Jelenleg például itt folyik a falusi zöld turizmus szakemberképzés — mondta az igazgatónő —, s remélem, a jövőben más rendezvények lebonyolításánál is számítanak ránk. A környezet ugyanis gyönyörű, van hely a parkolásra, a beszélgetésekre, nem beszélve arról, hogy nekünk is jó jönne egy kis bevétel, amit a múzeum rendben tartására fordíthatnánk. Hiszen a Tiszaháti Tájmúzeum öt falu gyöngyszeme, ha hagyjuk tönkremenni, az utókort fosztjuk meg az általa nyújtott élményektől.
