Szüreti hagyományok és népi játékok a Nagyberegi Tájház évadnyitóján

Írta: René | Forrás: karpatalja.ma | 2026. október 18.

Közel száz résztvevővel tartotta meg szüreti évadnyitó foglalkozását a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet október 14-én a Nagyberegi Tájházban. A rendezvény a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem Pedagógia, Pszichológia, Tanító, Óvodapedagógia, Oktatási Intézményvezetés Tanszékével közös szervezésben valósult meg. Az esemény a szüreti hagyományok felelevenítése mellett a népi játék napjához is kapcsolódott, így a gyermekek közös játék, kézműves-foglalkozások és hagyományos szüreti tevékenységek révén ismerkedhettek meg a népi kultúra értékeivel.

Szüreti hagyományok és népi játékok a Nagyberegi Tájház évadnyitóján

Szüreti zene és frissen szedett szőlő illata fogadta a Nagyberegi Tájházba érkezőket. A rendezvény rövid megnyitóval kezdődött, amelyen Gál Adél, a tájház koordinátora köszöntötte a résztvevőket, majd Hutterer Éva, a Rákóczi Egyetem Pedagógia és Pszichológia Tanszékének tanszékvezető-helyettese szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kitért a népi játék napjának jelentőségére és a közösségi foglalkozások hagyományőrző szerepére. Kiemelte a szüret közösségformáló erejét is, hiszen ez az alkalom nem csupán a szőlő betakarításáról és feldolgozásáról szólt, hanem az őszi gazdasági év egyik fontos közösségi eseményének számított.

A megnyitót követően a népi játékoké lett a főszerep. A foglalkozást Szilágyi Gabriella, a Tulipán Tanoda Népművészeti Iskola oktatója vezette, aki változatos tevékenységekkel vonta be a gyermekeket. A közös játék során a résztvevők a népi kultúra egykori közösségi élményeiből is ízelítőt kaphattak, miközben maguk is aktív részeseivé váltak a programnak.

A játékokat követően a szőlőtaposás került a középpontba. A gyermekek maguk is kipróbálhatták a szőlő hagyományos feldolgozásának egyik legismertebb módját, így közvetlen tapasztalatot szerezhettek arról, miként kapcsolódott össze a szüret a közös munkával és az ünnepléssel. A kitaposott szőlő levét, a mustot meg is kóstolhatták.

A tájház udvarán elhelyezett fajátékok szintén nagy népszerűségnek örvendtek, a kézművesasztalok körül pedig szintén sok gyermek gyűlt össze. A foglalkozásokat Kepics Andrea és Gogola Éva vezették, akik változatos kézműves tevékenységekkel tették színesebbé a programot.

A rendezvény ideje alatt a Nagyberegi Tájház kemencéje sem pihent: almás, lekváros és túrós porlós sült benne, tovább erősítve az esemény hagyományos, őszi hangulatát.

A programon közel százan vettek részt. A gyermekek és pedagógusok a beregszászi Horváth Anna Gimnáziumból, a Nagyberegi Dobrai Péter Középiskolából, valamint a Nagyberegi Óvodából érkeztek. A rendezvényhez a Rákóczi Egyetem tanító szakos hallgatói is csatlakoztak, akik maguk is megtapasztalhatták, hogyan építhetők be élményszerűen a népi játékok és a hagyományos tevékenységek a gyermekek nevelésébe.

A szüreti évadnyitó ismét megmutatta, hogy a népi hagyományok átadásának egyik hatékony módja a személyes tapasztalatszerzés. A közös játék, a szőlőtaposás, a kézműveskedés és a hagyományos ételek készítése nemcsak szórakoztató időtöltést kínált, hanem a közösségi együttlétre és a kulturális örökség megismerésére is lehetőséget teremtett.

A Pro Cultura Subcarpathica és a Rákóczi Egyetem Pedagógia és Pszichológia Tanszékének közös rendezvényét a Hagyományok Háza kárpátaljai kirendeltsége támogatta.

Hírek

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

Események

Copyright © 2026 KMMI