A beregszászi Tarpai Zsófia vallásos családban nevelkedik, fontosnak tartja az imát, a fohászt, s olykor ezt papírra is veti. Ugyanolyan tinédzser, mint kortársai, jól érzi magát a környezetében, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium diákja.
– A gimnáziumi élet, maga a közösség igen tetszetős: rengeteg jót kaptam már eddig is a tanáraimtól, sokakkal személyes kapcsolat alakult ki. A reál tantárgyak nem igazán a kedvenceim, de igyekszem azokat is szinten tartani. Egyértelműen humán beállítottságú vagyok, ezért nem kérdés, hogy a kedvenc tantárgyaim közé tartozik, sőt, úgy is mondhatnám, hogy az erősségem a magyar irodalom és a történelem – kezdte beszélgetésünket Zsófia, akihez a hagyományőrzés is közel áll, hiszen négyéves korától tanul néptáncot.
– Óvodás korom óta táncolok, kipróbáltam a klasszikus, a modern és a népi táncokat egyaránt, de amióta a Rezeda néptáncegyüttes tagja vagyok, csakis a néptánc az, ami érdekel.
Szeretem a sokszínűségét, ettől függetlenül csak hobbi számomra, és az is marad, nincsenek terveim ezen a vonalon. Viszont sok pluszt adott az, hogy számos néptáncot elsajátítottam, a leginkább a viski és a széki koreográfiát szeretem. A szatmári viselet a kedvencem, az különösen szép. Az elmúlt években nagyon sok helyen léptünk fel, mind itthon, mind Magyarországon. Vendégszerepeltünk már a Duna Palotában, a Nemzeti Színházban, egy pécsi fesztiválon. Ezeken amellett, hogy nagy élményeket jelentenek számunkra, barátságokat is kötünk, határon innen és túl.
Mint már kiderült, Zsófi irodalomban érzi a leginkább otthon magát. Egyik kedvence Jane Austen Büszkeség és balítélet című könyve, de Jókai Mór munkásságát, egész életét és regényeit, illetve Ady Endre költeményeit is szereti, s egy ideje ő maga is írogat.
– Lassan négy éve faragok verseket. Tulajdonképpen nem volt úgymond oka annak, hogy leültem, és megírtam az első versemet.
Kiskorom óta nagyon szeretek olvasni, mind regényeket, mind pedig verseket, s egyszer csak elsodortak a költemények, és elkezdtem írni. Persze azóta sokat fejlődtem, ám úgy érzem, még nem alakult ki a saját stílusom. Viszont elég termékeny volt az elmúlt időszak, több mint száz költeményt vetettem papírra, természetesen vannak köztük jobbak és kevésbé jók is. Egyelőre azokból van kevesebb, amelyeket magaménak érzem és azonosulni tudok velük.
– Sok költővel beszélgettem már, és mindannyian azt mondták, csak akkor tudnak írni, ha ihletet kapnak. Ez nálad is így működik?
– Én tudatosan eddig még soha nem ültem le írni, esetleg utómunkát végeztem valamelyik írásomon. Mindig kell hogy valami megfogjon. Sokszor amikor beszélgetek valakivel, előfordul, hogy egy szó megragadja a figyelmemet, azt feljegyzem. Lehet, hogy csak hónapok múlva veszem újra elő, s addig csűröm-csavarom, míg megszületik belőle egy vers. Úgy vélem, nagy szükség van istenes versekre, olyanokra, amelyek a nemzethez szólnak, és persze a szerelmes költemények is dominálnak. Számomra a legfontosabbak az istenes versek, amiből nincs sok, de folyamatosan ott kattog az agyamban.
Nemrégiben írtam a Trianon címűt, az nagyon közel áll a szívemhez,
ezt Kurucz Ádám Konrád versmondó is felvette a műsorába. Emellett elkészült az első saját rendezésű versfilmem. Egy kedves ismerősöm hívta fel a figyelmemet a meghirdetett nemzetiVERSeny-re. Három fordulóból áll. Az elődöntőbe egy ülve elszavalt verset kellett beküldeni, a továbbjutóknak a középdöntőbe egy kisfilmet kellett készíteniük egy versre alapozva. Szűcs Ádám operatőri közreműködésével Reményik Sándor Kegyelem című költeményét szavalom el több helyszínen. Hálás vagyok, és elégedett, hogy elkészült ezt a versfilm, és örülök annak, hogy a családom maximálisan támogat mindenben.
A maximalista, sok minden iránt érdeklődő Zsófia most azon gondolkodik, hogyan tovább. Elárulta, korábban nagyon érdekelte a jog, mostanában inkább a színészi pálya felé kacsingat, de a kommunikáció és médiatudomány is vonzza.
