A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház – mint sok más hazai intézmény – az elmúlt év nehézségeinek, bizonytalan körülményeinek, akadályainak, sokszor viszontagságainak ellenére is folytatta a kultúra területén a kárpátaljai magyarság által rájuk bízott és támogatott kitartó munkát. Elmondásuk szerint a társulat számára most is az a legfontosabb, hogy a kárpátaljai közönségüket megtartsák, az előadásaik által reményt és kitartást nyújtsanak a Kárpátalján élő emberek számára minden időkben. Az elmúlt évről és a kárpátaljai színházi életről Sin Edinával, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház igazgatójával beszélgettünk.
– Hogyan reagált a színház a tavaly év elején bekövetkezett szörnyű háború valóságára?
– Visszatekintve az elmúlt évre kijelenthetjük, hogy egyáltalán nem úgy alakult a 2022-es esztendő a beregszászi színház számára, mint ahogy azt elterveztük. Januárban és februárban épphogy csak kilábaltunk a koronavírus okozta gondokból, a tél végén, február 24-től kezdve sokkal nagyobb problémával kellett szembenéznünk, mint a koronavírus, hisz Oroszország megtámadta Ukrajnát. A háború első napjától kezdve segítettük azokat a kijevi, ifjúsági színházi munkatársakat, akikkel korábban jó szakmai kapcsolatot ápoltunk, átmeneti szálláslehetőséget biztosítottunk számukra, hiszen az ő otthonaikat ostrom alá vették. Természetesen azonnal a segítségükre siettünk, és több mint 40 embert szállásoltunk el a színház főépületében, illetve színházi vendéglakásainkban.
Körülbelül 4 hónapot éltek Beregszászban, igyekeztek kifejteni, megmutatni tevékenységüket, hiszen ők mind művészek, televíziós szakemberek, értelmiségiek. Lehetetlen körülmények között próbáltak megmaradni a kultúrának ezen a magas szintjén, egészen odáig, hogy interaktív közös mesénk is született, amelyet az ide menekült gyerekek számára mutattak be több alkalommal: ez volt a Jizsacsok (Sündisznócska) című mesénk. Emellett a Hungary Helps Programnak köszönhetően meleg ételt is tudtunk számukra mindennap biztosítani. Közreműködtünk abban, hogy tevékenyen tudják tölteni az itteni mindennapjaikat. Összekötöttük őket a helyi karitásszal, ahol derelyét, tésztaféléket készítettek a menekültek számára.
Az első négy hónapunk idehaza a menekültek megsegítésével telt el.
– Hogyan folytatódott a munka szakmai szempontból?
– Nem feledkeztünk meg a szakmai munkáról sem. A helység kalapácsa című darabot kezdtük el még az év elején próbálni Vidnyánszky Attila, a Magyar Nemzeti Színház főigazgatójának a vezetésével, aki főrendezőként, illetve – akkor még – a Beregszászi Illyés Gyula Magyar Nemzeti Színház alapítójaként azonnal a segítségünkre sietett, mindenben támogatott bennünket. Az előadás meg is született, mindössze két hónappal a háború kitörése után. Ez hatalmas teljesítmény volt, hiszen olyan körülmények között dolgoztunk, amikor egyik napról a másikra kell élni az embernek, és nem lehet előre tervezni. Továbbá nagyon jó szakítópróba volt ez a beregszászi színházban, hiszen látszott, hogy mindenki számára nagyon fontos a színházi kultúra fennmaradása.
Mindenki arra koncentrált, hogy az előadás megszülessen. Nagyon szeretnénk – persze ha a lehetőségek is engedik, nem lesznek áramkimaradások vagy a fűtési nehézségek –, ha körútszerűen, itthon, Kárpátalján is be tudnánk mutatni A helység kalapácsát, így méltóképpen ünnepelnénk Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóját.
– Több külföldi fellépése is volt a színháznak. Melyek voltak ezek?
– A határátkelés a mi életünket is megnehezíti, így nem mindig tudtunk, tudunk úgy külföldi utakat tervezni, ahogy azt korábban szerettük volna. Ugyanakkor a nemzetközi kapcsolattartás területén is tovább folytattuk a tevékenységünket, hiszen a korábban egyeztetett fesztiválrészvételeknek – elég komoly adminisztratív tevékenységek közepette, engedélyek beszerzésével karöltve – igyekeztünk eleget tenni, így többek között részt vettünk Budapesten a Madách Nemzetközi Színházi Találkozón (MITEM), amely egy többnapos, Európa-szerte ismert rendezvény. A fesztiválon az Ez a gyerek című előadásunkat mutattuk be.
A Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljára is eljutottunk, ahol színházunk közel 3 évtizede állandó vendég. Ide a Forráspont című előadásunkat válogatták be. Ezenkívül Sátoraljaújhelyen a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban is ott voltunk, ahol több mint 500 kárpátaljai magyar gyerek láthatta az előadásunkat. Meghívást kaptunk Erdélybe, Torockóra, a Double Rise Fesztiválra, majd novemberben részt vettünk Kolozsváron az Interferenciák Nemzetközi Színházi Fesztiválon.
Ezek mind-mind azt jelentik, hogy színházunk szakmai vonalon ismert, elismert, és szeretik az előadásainkat.
– Itthon hogyan telt a színházi élet?
– Nagyon fontos számunkra a kárpátaljai magyar közönség megtartása és megőrzése. Elsődleges feladatunknak azt tartjuk, hogy az itteni közönséghez szóljunk. Megnéztük a lehetőségeket, rájöttünk, hogy meglehetősen szűkösek, de találtunk az előadásokra alkalmakat. Ilyen volt A királykisasszony, akinek nem volt birodalma című darabunk megszületése, amellyel az 1–4. osztályos gyerekeket szerettük volna megszólítani. Ezt az előadást kifejezetten óvóhelyi környezethez szántuk, tehát óvóhelyen játszható előadásként jött létre, amelynek nincs technikai igénye. Több mint 25 alkalommal játszottuk eddig Kárpátalja különböző helyszínein, igyekeztünk eljutni távolabbi pontokra is. A gyerekek nagyon szeretik a 4 szereplős darabunkat. Nagy öröm azt látni, hogy ennek révén kicsit el tudnak szakadni a hétköznapok gyötrelmeitől és nehézségeitől.
A Kulisszajárás-ON elnevezésű programunkat is rendszeresítettük nyáron, amelyen az érdeklődők testközelből ismerhették meg a színház működését: színháztörténeti bemutatón, plakátvadászaton, jelmezpróbákon, technikai vezérlői sétán, nagyszínpadi bejáráson vehettek részt az érdeklődők. A program keretén belül 1 200-an látogattak el hozzánk. Ezenkívül a színházi szabadulószobánk is népszerűnek bizonyult, amely Fedák Sári és Molnár Ferenc életébe nyújt betekintést. Továbbá közönségtalálkozóval egybekötött filmklubokat is szerveztünk.
Ilyen körülmények között is összesen 80 előadást tudtunk játszani, amelyeken 5 600 nézőt szólítottunk meg.
Ezenkívül a kárpátaljai programjaink megtervezésekor arra is figyeltünk, hogy a helyi ukrán színházi élet résztvevőivel is felvegyük a kapcsolatot. Legutóbb felolvasószínházi alkalmat tartottunk a beregszászi színház stúdiótermében munkácsi és beregszászi színészek közreműködésével.
– Mik a beregszászi színház tervei a jövőt illetően?
– Érezzük azt, hogy nagy az igény a beregszászi színház előadásaira, ennek megfelelően tervezünk eleget tenni 2023-ban is. A magyar kormány hathatós támogatásának köszönhetően 2023-ban – bármilyen nehézségekkel kell is szembenéznünk – lehetőség nyílik előadásokat tartanunk. Szeretnénk a fiatalságot – nemcsak a gyerekeket, hanem az ifjúságot is – megszólítani a Pogánytánc című tantermi előadásainkkal, ezzel komplex módon segítve a kárpátaljai magyar oktatás helyzetét is. Emellett szeretnénk a Háztűznéző előadást bemutatni Beregszászban március folyamán. Remélhetőleg ezt az előadást – Vidnyánszky Attila rendezésében – Kárpátalja nagyobb magyar régióiban is be tudjuk majd mutatni.
Ha a közeljövőre tekintek, akkor azt tudom mondani, hogy a magyar kultúra napja alkalmából a Déryné ifjasszony című filmet – amelynek szeptemberben volt az Uránia Filmszínházban a bemutatója – is elhozzuk a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) felkérésére Kárpátaljára. A filmet ugyancsak Vidnyánszky Attila rendezte, a főszerepben pedig Tarpai Viktória látható, akit remélhetőleg a közönségtalálkozón fogadhat majd a helyi nagyérdemű.
