A fejedelem kultuszának életben tartása Kárpátalján a megmaradást is jelentette.
Három hónapja sincs, hogy magunk mögött hagytuk a 2019-ről az idei esztendőre áthúzódó Rákóczi-emlékévet, amit II. Rákóczi Ferenc fejedelemmé választásának 315. évfordulója tiszteletére választott a magyar országgyűlés. Az emlékévhez kapcsolódóan a Nyíregyházi Egyetemen született egy kutatás, ami azt vizsgálta, milyen szerepet töltött be a Rákóczi-kultusz a kárpátaljai magyar identitás megőrzésében. Ennek a kutatásnak az eredményeiről tartott online előadást nemrég dr. Drabancz M. Róbert főiskolai docens a megyei könyvtár szervezésében.
Emlékezetformáló tényezők
A történész-oktató elöljáróban az emlékezéskutatási eredményeket hívta segítségül, amelyek rávilágítanak, milyen társadalmi, környezeti, esetleg politikai tényezők alakítják az egyéni, illetve a kollektív emlékezetünket. – Maurice Halbwachs 20. századi francia társadalomtudós társadalmi konstrukciós elmélete szerint a modern társadalmakban valamennyien konstruált térben élünk, ami az emlékezet konstruktivitását elnyomva emlékezetünk meghatározójává válik. Jan Assmann német kultúrantropológus viszont alapvetően a technológiát tekinti a kulturális emlékezet terepének, amit nap mint nap használunk. Pierre Nolan francia történész viszont úgy fogalmaz, hogy az emlékezés látványosan átalakul egy nemzetállami térben, így politikai célokat is szolgál, egyfajta „használati történelem” megteremtőjévé válva – magyarázta.
A fentieket is figyelembe véve a kutatás során is bizonyítást nyert, hogy vannak történelmi helyzetek és korok, amik az emlékezet – esetünkben a Rákóczi-kultusz – konstruálói (1906, majd 1935 is ilyen), később a szovjet megszállás alatt Kárpátalján a nemzeti identitást ellehetetlenítő dekonstrukciós folyamatok váltak meghatározóvá, hogy aztán 1989 után teret nyerhessen a nemzeti rekonstrukció. Az idén lezáruló kérdőíves kutatás, melynek során 5 kulturális terület értelmiségét faggatták, nyilvánvalóan a nemzeti rekonstrukcióba mint történelmi tudatformáló erőtérbe látott bele. Ami azért sem véletlen, mert Kárpátalja, amit hol ide, hol oda csatoltak, mindig a történelmi Magyarország letört darabjának tekintette magát, egy regionális történelmi tudatot kialakítva önmagának.
A kultuszt erősítő tényezők
– A kárpátaljai magyarok és ruszinok elsősorban a szülőföldhöz kötődnek, és érthetően kritikátlanul mindenre negatívumként emlékeznek, ami 1918 után, illetve pozitívumként, ami előtte történt. S az évszázadok során lassan – a Rákóczi-nóták, a naplók és emlékiratok, a romantika írói, költői, később a nyugatosok, majd a 20. századi popkulturális hatások által megtámogatva – a Rákóczi-kultusz is egyre szilárdabb lett – bizonyította Drabancz M. Róbert számos konkrét példán keresztül. Így váltak mára szentségekké Kárpátalján a spirituális terek (például az újratemetett fejedelem nyughelye), a szabadságharc emblematikus települései (Ungvár, Salánk, Tiszaújlak, Beregszász), a fejedelemhez kapcsolható nemzeti hősök és mindaz, ami ma már a Külhoni Magyar Értéktárnak is része.
Főképünk: Mányoki Ádám festménye
