Petőfi Zoltán tragikus élete és korai halála

1870. november 5-én tragikusan fitalon elhunyt Petőfi Sándor fia, Zoltán.

Kosztolányi szerint Petőfi Zoltán gyorsan pergő változatban játszotta le apja életét: gyerekes kapkodással másolta a verseit, ő is kirúgatta magát az iskolából, színésznek állt, és mulatozott kifulladásig. Ráadásul őt is korán érte a halál: a magyar forradalmi költészet egyik legnagyobb alakjának egyetlen gyermeke mindössze 22 évet élt.

Petőfi Zoltán 1848. december 15-én született Debrecenben, apja visszaemlékezéséből még az is kiderül, pontosan milyen körülmények között jött a világra. A Zoltán fiam életrajza hét hónapos koráig című szövegből megtudhatjuk, hogy “Deczember 14-kén este Tacitusról beszélgettem feleségemmel, midőn hirtelen rosszul lett. Egész másnap délig a legirtózatosabb kínokat szenvedte, miknek visszagondolása most is megrázkódtatja lelkemet; már eszem ágában sem volt, hogy a szülést túl fogja élni szegényke, mert különben is olly kicsiny, vékony és gyönge, vagy legalább ennek látszik, hogy a szellő is könnyen elbánhatnék vele… Született Zoltán fiam deczember 15. 1848. déli tizenkettő órakor, Debreczenben, Ormós szabó házában, az utczára nyíló kapu melletti szobában, pénteki napon…Fiam is oly gyönge, olly hideg, olly kicsiny, mondhatnám, olly alaktalan volt, hogy az első pillanatban halvaszületettnek véltem. Harmadnapos korában megbetegedett, s a betegség még inkább elcsigázta; de nemsokára felgyógyult, s azután folyvást szemlátomást gyarapodott.” (Petőfi Sándor)

A család egyik fele evangélikus, a másik római katolikus volt, de végül az anyja családjának nyomására katolikusnak keresztelték, a Zoltán nevet viszont az apja kérésére kapta. A keresztszülők a család jó barátai, Arany János és felesége, Ercsey Julianna lettek. A kis Petőfi eleinte sokat betegeskedett apja visszaemlékezései szerint, de Petőfi azt is büszkén kiemelte, hogy – állítása szerint legalábbis – már kéthetes korában sikerült egyedül felülnie az ágyában.

Petőfi Sándor halála után először nagyapjánál, Erdődön, majd később mostohaapjánál, Horvát Árpád történésznél nevelkedett Pesten. Az iskolában nem szerepelt túl fényesen, 1864-ben megbukott a gimnáziumban, majd nagybátyjához, Petőfi Istvánhoz került, Csákóra. Petőfi Sándor öccse ugyanis látta, hogy Szendrey Júlia mennyire nem tudta kézben tartani fia nevelését, Zoltán ráadásul nem találta a helyét anyja második házasságában, ezért a nagybátyja úgy gondolta, nála jó helyen lesz, és megpróbálta vasszigorral fogni. Először gazdasági pályára szánta a fiút, ő azonban ragaszkodott a gimnáziumhoz, így Szarvason folytathatta a tanulmányait, ahonnan viszont hamarosan megszökött, így az iskolaévet már Nagykőrösön fejezte be. Úgy tűnt, hogy Petőfi István nevelése is csődöt mondott, az engedetlen fiú így nem sokkal később Szegedre került, Káló Antalhoz, akinek havi 20 pengőforintot fizettek, hogy a piaristákhoz járassa a 17 éves fiút.

Petőfi István felkészítette Kálóékat, hogy Zoltán nem éppen könnyű eset, és meghagyta, hogy ne engedjenek a szeszélyeinek, és nagy szigorral neveljék. Eleinte úgy tűnt, jó helye van a fiúnak, és talán meg is szelídült egy kicsit, ugyanis egy ideig visszafogott, csendes életet élt.

Mindig a könyveket bújta, nem igazán barátkozott, így a megszokott kicsapongások is megszűntek ekkoriban. Később viszont elterjedt a hír, hogy Petőfi fia a városban lakik, és egyre többen környékezték meg Zoltánt híres édesapja miatt. Nem sokáig állt ellen, hamar pajtásokat szerzett, mulatozott és a lányok után járt.

Érettségi előtt állt éppen, amikor úgy döntött, nem folytatja a tanulást, nagybátyja még kifizette az adósságait, és némi pénzzel a zsebében elindult Debrecenbe, hogy színésznek álljon mindössze 30 forintos havi fizetésért.

A rokonok megpróbálták lebeszélni erről a tervről, de Zoltán hajthatatlan volt. Nem sokkal később viszont gyenge szervezete nem bírta el az életmódjával járó megpróbáltatásokat, és megbetegedett. Hiába kúrálta magát külföldi fürdőkben családi támogatással, hazatérve, 1870. november 5-én meghalt tüdőbajban.  1870. november 5-én reggel 7 órakor, élete 22. évében meghalt tüdőbajban.

Gyászjelentését halála előtt két évvel ő maga készítette el Csákón. 1870. november 6-án délután helyezték örök nyugalomra a Kerepesi temetőben, édesanyja koporsójában. Földi maradványait a Petőfi Társaság 1908. október 24-én exhumáltatta és a Petőfi-család közös sírjában helyezték el, ugyanabban a sírkertben.