Ortutay-esték – A gyertya lángja

Írta: Simon Rita | Forrás: KISZó | 2021. július 27.

Beregszászban nem ez az első és – remélhetőleg – nem is az utolsó olyan kulturális programsorozat, amely közösségépítő erővel bír. Mégis az Ortutay-esték alkalmával a közönség valami mást kap. Az ember úgy érzi, mintha felgyúlna a szívében egy gyertya, ami soha nem hunyhat ki. A görögkatolikus központban rendezett alkalmak során a szemlélőnek nem csak rendhagyó előadásokban van része, hanem megtapasztalhatja, milyen a támogató közösség, ami hitet, lendületet és kitartást ad a mindennapokban.

Ortutay-esték – A gyertya lángja

– Mi hívta életre az Ortutay-estéket?

– A kulturális programok ötlete onnan jött, hogy szerettük volna még jobban felpezsdíteni fiatal intézményünk életét. A beregszászi Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ és Szakkollégium 2020-ban nyitotta meg kapuit – magyarázza Varju Zoltán, az intézmény irodavezetője, programszervezője. – A szakkollégium elsődleges funkciója, hogy szállást biztosítson a főiskolásoknak, ám ezen kívül valami szellemi többletet is kívántunk nyújtani a diákoknak.

A modern és kellemes lakhatási körülmények mellett szerettük volna, ha havonta néhány alkalommal lehetőségük van olyan tartalom befogadására, ami kifejezi az értékrendünket, illetve a közösségünk szempontjából fontos.

Ebből fakadt az, hogy kétheti rendszerességgel megtartjuk a Drávai Gizelláról elnevezett polgári filmklubot, valamint a honismeret, a borkultúra és az egyházismeret témakörében rendezett képzéseket. Később „külsősök” is jelezték, hogy részt vennének egy-egy ilyen alkalmon. Ez a gondolat szöget ütött a fejünkben, és úgy döntöttünk, életre hívjuk az Ortutay-estéket. Ezekre az előadásokra már nem csak szakkollégiumi diákok jöhetnek, hanem bárki.

– Mi volt az alapgondolat és hogyan valósult meg?

– Mindenképp valami olyan tartalmat szeretnénk átadni, amely Kárpátaljához kötődik, vagy itteni előadó szájából hangzik el, illetve Kárpát-medencei magyar értékeinket mutatja be. Az Ortutay- estéknek magyarságmegtartó ereje is van. Első ízben Matl Pétert szólítottuk meg. Már a személye is érdekes volt, de mint művészt kértük arra, meséljen az alkotásairól, és azon keresztül mondja el, mit jelent számára kárpátaljai magyarnak lenni, milyen itt alkotni. Méltán büszkék lehetünk rá. A diákoknak nagyon tetszett az életútja. Annyira megfogta őket, hogy rögtön meg is beszéltünk egy következő előadást vele, amely során a Kárpát-medence épített szakrális örökségét tárta elénk, többnyire a saját alkotásain keresztül. Az Isten–ember kapcsolatról beszélt, az önkifejezésről. Ki merem jelenteni, ez a találkozó emberközelbe hozta a 21. század művészetét, ez után a fiatalok is más szemmel tekintenek a kortárs alkotásokra. A második előadónk Dr. Kosztyó Gyula volt, aki nemrég védte meg a doktori értekezését. A történész visszarepítette a hallgatóságot az 1944-es évekbe, és Kárpátaljáról, mint Északkeleti Hadműveleti Területről beszélt nekik. Ezt követően egy lélekmelegítő Popovics Béla előadást hallottunk arról, miért ragaszkodjunk az értékeinkhez, miért maradjunk meg Kárpátalján magyar nemzetiségűnek, miért őrizzük a kereszténységünket akkor is, ha nem vagyunk vallásosak. Legutóbb pedig dr. Braun László – épp az őshonos népekről szóló törvény elfogadása idején – látogatott el hozzánk. A történész tárgyi bizonyítékok alapján igazolta, milyen régóta élnek ezen a területen magyarok, bemutatott néhány rovásírással díszített néprajzi kincset.

Itt most egy kis szünetet tartunk, de mindenképp folytatjuk, ha a Jóisten is megsegít minket. Havonta egy előadást tervezünk, szeretettel várunk mindenkit!

Ha a pandémia ismét ellehetetleníti a személyes találkozásokat, illetve a nagyobb rendezvények megtartását, akkor készen állunk az online közvetítésre is, amelybe pedig valóban bárki egyszerűen bekapcsolódhat. Már most is rögzítjük mindegyik alkalmat, ez azért is fontos, mert az öregdiákok vagy innen elköltözött emberek is szívesen megnézik, illetve hosszú távon digitális adatbankot tudunk létrehozni.

– Az Ortutay-estékkel színt vittek a beregszászi, illetve a kárpátaljai magyar közösség életébe.

– Igyekszünk minden réteget kiszolgálni. Sokakat érdekelnek ezek a témák. Még akkor is, ha erről már valamikor, valamilyen más formában, hallottak,

nem árt elmélyíteni, új szemszögből megvizsgálni a témát, a legfrissebb kutatásokra alapozva.

Ezek a kérdések fontosak, és nem biztos, hogy már eljutottak azokhoz, akiket mi meg tudunk szólítani. Azon ügyködünk, hogy mivel tölthetnénk meg, tehetnénk színesebbé az intézmény és a környék, a magyar közösség életét. Az egyházi vonal a központban adott, ám a kulturálisról nekünk kell gondoskodnunk. Az értelmiség kinevelése többrétegű feladat. Múlt évben 36 kollégistánk volt, akik érdeklődtek a programok iránt. Szívügyünk az ő lelki és szellemi fejlődésük is.

– Mit terveznek még?

– Már készülünk az őszi szezonra. Egy feltételünk van, hogy az előadó fizikailag jelen legyen. Ettől csak akkor tekintünk el, ha később nem csak hazai, hanem más országban élő előadókat is bevonunk.

A pandémia többek között arra is rávilágított, hogy mennyire fontos minőségi tartalmak megjelenése az online térben.

Ennek a felismerésnek a kapcsán, hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre az első görögkatolikus médiatábort is az Ortutay-központban. A négynapos program fő tematikájának idén a fotózást választottuk. Elméleti és gyakorlati rész is volt, a tíz résztvevő felvételeiből kiállítást szerveztünk a záróalkalmon. A képzés szakmai hátterét Mayer Miklós, Budai Péter és Jancsó Gábor fotográfusok biztosították. A programot a Hierotheosz Egyesület támogatta. Ez is bizonyítja, hogy rengeteg érdekes programmal rukkolunk elő, és még van pár a tarsolyunkban. Ami az Ortutay-estéket illeti, el kell jönni és meg kell tapasztalni milyen a hangulata, a szellemisége a helynek, mert ebben rejlik a varázslat.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI