Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul.
Írta: | Forrás: mti.hu | 2021. október 01.
Októberben tartják a reformáció hónapját országszerte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT) szervezésében. A programsorozat hagyományosan október 31-én, a reformáció emléknapján zárul.
A MEÖT tájékoztatása szerint a központi nyitó ünnepség október 1-jén este hat órakor lesz Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban. Az istentiszteleten igét hirdet Steinbach József, a Dunántúli Református Egyházkerület püspöke, a MEÖT elnöke, a liturgiában részt vesznek a tagegyházak főpásztorai.
A programsorozat kiemelt rendezvénye a Reformációi Gálaest a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban október 17-én. A gálaesten Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára tart előadást A reformáció nemzetközi hatása címmel – tudatták.
Az ünnepség keretében átadják a Protestáns Újságírók Szövetsége kitüntetését, a Ráth Mátyás-díjat.
A központi programok között szerepel még az október 2-i területi női találkozó, amelyet idén a szegedi református lelkészi hivatalban tartanak, a témája pedig az úrvacsora asztala lesz.
Október 10-én Szombathelyen, az evangélikus templomban rendeznek ökumenikus missziói napot.
Október 24-én reformációi istentisztelet lesz a Magyarországi Metodista Egyház Központjában, amelyen Pataky Albert, a Magyar
Pünkösdi Egyház elnöke, a MEÖT alelnöke hirdet igét.
A reformáció hónapját lezáró hagyományos megemlékezést október 31-én a Reformációi Emlékparkban Budapesten, a Bajza utca és a Városligeti fasor sarkán rendezik meg, az ünnepségen Molnár János, a Magyarországi Református Egyház zsinatának világi elnöke mond beszédet.
A rendezvénysorozat idei mottója Pál apostol Zsidókhoz írt leveléből való: “figyeljetek hitvallásunk apostolára és főpapjára, Jézusra”.
A reformáció emléknapját október 31-én arra emlékezve tartják, hogy Martin Luther német Ágoston-rendi szerzetes 1517-ben ezen a napon szögezte ki téziseit a wittenbergi vártemplom kapujára. A Luther vezette új irányzat lett az evangélikus, míg a Jean Calvin genfi reformátor vezette irányzat a református vallás alapja.
Az 1943-ban alakult MEÖT a genfi székhelyű Egyházak Világtanácsának magyarországi szervezete, és társult tagja az Európai Egyházak Konferenciájának is, amelyen keresztül részt vesz az Európai Unió és az Európa Tanács mellett működő egyházi képviselet munkájában. A szervezetnek 11 tagegyháza van, több felekezet pedig – köztük a Magyar Katolikus Egyház – együttműködő státussal vesz részt a munkában.
A „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány immár nyolcadik alkalommal valósította meg a ZeneVarázslat képzést és hangversenyt dr. Várnagy Andrea érdemes művész, Liszt Ferenc- és Budapest Márka-díjas zongoraművész szakmai vezetésével. Az ünnepi alkalom különleges jelentőségét adta, hogy az esemény keretében ...
„Mert nem lehet mindig mindent elfeledni” – írja Ady Endre, és valóban, a hagyomány nem a felejtés, hanem az emlékezés élő formája. Olyan kincs, amely nem porosodik, hanem bennünk lélegzik tovább. Ahogy Kodály Zoltán is fogalmaz: „A zenei műveltség az emberi műveltség része” – és mi hozzátehetjük: a...
A nemzeti összetartozás napjához kapcsolódó programsorozat egyik különleges eseményeként nyílt meg június 5-én Beregszászban az ASzakkör-program kárpátaljai résztvevőinek alkotásaiból rendezett kiállítás. A Pro Cultura Subcarpathica (PCS) civil szervezet kezdeményezése nem csupán a kézműves értékek ...
A hegyek nem ünnepelnek évfordulókat. Nem számolják a kilométereket, nem őrzik a túranaptárakat, és nem tudják, hányadszor kapaszkodik fel valaki ugyanarra a gerincre. Az ember viszont igen. Mert számára minden útvonalhoz arcok, beszélgetések, fáradt, mégis mosolygó tekintetek, esőben ázott kabátok,...