Nyárindító foglalkozások a Nagyberegi Tájházban

Írta: Gál Adél | Forrás: Kárpátalja.ma | 2023. június 03.

Levendulás limonádé és palacsinta várta az iskolásokat csütörtökön a Nagyberegi Tájházban. A Pro Cultura Subcarpathica nyár eleji kézműves foglalkozást szervezett, ahol a jókedv és a felhőtlen szórakozás garantált volt.

A június 1-én tartott program a megszokottakhoz híven tárlatvezetéssel indult. A csoport minden tagja számára újdonságot jelentettek az ott elhangzott információk. A régi bútorok és tárgyak varázsa évtizedekkel korábbra vitte vissza képzeletben a gyerekeket. A tájházi séta során számos tárgyat, mint például a korsót, a kávédarálót, a mozsarat vagy a mosódeszkát, ismerhették meg közelebbről. Majd pedig a kemencét és annak eszközeit tekinthették meg.

Nyárindító foglalkozások a Nagyberegi Tájházban

A kerti séta külön élményt jelentett. Az egyik legérdekesebb és legizgalmasabb látnivalót a szarvasbogarakkal teli fa, és a méhek lakása jelentette. A frissen nyírt fű meghozta a kedvet a cigánykerekezéshez és a bukfencekhez. A gyerekek többsége a fűben hasalva élvezte a napsütést.

Az udvaron felállított kézműves asztalnál virágok készültek krepp-papírból. Az ügyesebbek egész csokorral hajtogattak. A nagyobb lányok a konyhában serénykedtek. Lekvárral és kakaóval töltötték meg az előre elkészített palacsintákat. Ehhez a szomjukat gyógyfüvekkel – levendula, citromfű, menta és bodza – ízesített limonádéval oltották.

A gyerekek jókedvét fokozta az udvaron lévő rengeteg népi játék. Csak a malomjáték okozott némi fejtörést.

A program bebizonyította, hogy a tartalmas időtöltéshez néha elegendő néhány eszköz, mely gondolkodásra és cselekvésre készteti a fiatalokat. Igazi nyárindító hangulat uralkodott a tájházban. Június folyamán további alkalmak várhatók az intézményben.

A program a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával, illetve a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltségének szakmai partnerségével valósult meg.

Hírek

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Szülővárosában koncertezett Farkas Sándor zongoraművész

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház ismét különleges eseménynek adott otthont. Október 29-én a nagyteremben nem volt szabad hely, s ez nem véletlen, hiszen ezúttal Farkas Sándor zongoraművész látogatott el szülővárosába, hogy barátok, egykori kollégák, ismerősök számára teremtsen különleges hangulatot. Zon...

  • A zene hangján emlékeztek 1956 hőseire Ungváron

    Örmény József zongoraművész hangversenyével tisztelegtek az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulója előtt november 3-án a Kárpátaljai Megyei Filharmóniában. A Magyarország Ungvári Főkonzulátusának támogatásával megvalósult koncert egyszerre kínált méltó alkalmat az emlékezésre és ...

  • Hidi-kerámia alkotótábor zárókiállítása Nagydobronyban

    Nyáron a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagjai számára egy régi álom valósult meg: idősebb Hidi Endre neves keramikusművész műhelyében megrendezték a Hidi-kerámia alkotótábort. A résztvevők több héten át ismerkedhettek az agyagozás alapjaival és betekintést ...

Események

Copyright © 2026 KMMI