November 15. – a magyar szórvány napja

Írta: | Forrás: | 2022. november 15.

A magyar Országgyűlés 2015. november 3-án a határon túli magyarság iránt viselt, az alaptörvényben rögzített felelősségnek megfelelve november 15-ét, Bethlen Gábor (1580–1629) erdélyi fejedelem születésének és halálának napját a magyar szórvány napjává nyilvánította.

November 15. – a magyar szórvány napja

Az Országgyűlés felhívta az intézményeket, szervezeteket, és egyúttal felkérte a polgárokat arra, hogy a nemzet szerves részét alkotó szórványmagyarság támogatásának egy kiemelt napot szenteljenek, és ettől az évtől kezdve ezt a napot közösen, méltó keretek között ünnepeljék meg.

A magyar szórvány napján a szórványban élők kultúrája, mindennapjaik bemutatása áll előtérben. Szórványon az olyan helyben – tehát nem migráció következtében – kisebbséggé vált, összefüggő területi kapcsolattal nem rendelkező kisebbséget értjük, amely idegen nyelvi környezetben él a Kárpát-medencében és Moldvában, és az asszimiláció következtében fokozatosan veszít tömbszerűségéből. A szórvány függ az adott település lélekszámától, iskolarendszerének és egyéb intézményrendszerének meglététől, fejlettségi szintjétől is. Létszáma nehezen meghatározható: a Kárpát-medencében 200 ezer és 1 millió között ingadozik. Kárpátalján szórványban a Felső-Tisza-vidéken, illetve a Latorca felső szakaszán élő magyarok élnek, azonban ez a folyamat már Ungvárt és Munkácsot is elérte. A szórványosodási folyamat egyre gyorsul, a határon túli magyarsághoz tartozók közül egyre többen élnek így, megmaradásukra döntő hatással van az adott ország nyelvpolitikája. A magyarság megmaradásának biztosítása a szórványban a legnehezebb, ezért akár területenként is külön programokat kell alkotni, hogy megállítsák a szinte már megállíthatatlan folyamatokat.

Hírek

  • Népzeneoktató módszertani képzés Beregszászban

    A Hagyományok Háza Hálózat szervezésében ismét megrendezésre került a kárpátaljai népzenetanárok módszertani képzése, melyet Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen tartottak meg. A kétnapos képzés résztvevőit Orosz Enikő, a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai koordinátora ...

  • Közös éneklés, a béke misztériuma – Técsőn ismét megrendezték az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót

    Hat esztendő kihagyás után Técsőn ismét megtartották az Arany Ősz Kórus- és Néptánctalálkozót, a szórványmagyarság egyik kiemelt rendezvényét. Amelyik egyedülálló módon abban az évben indult útjára, amikor megalakult a kárpátaljai magyarság legjelentősebb érdekvédelmi szervezete, a KMKSZ. Fontos, ho...

  • 200 éve a tudás és a társadalom szolgálatában

    Huszonkettedik alkalommal szervezték meg a Rákóczi Egyetemen a Fiatal Kárpátaljai Magyar Kutatók Konferenciáját  A GENIUS Jótékonysági Alapítvány a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemmel együttműködve minden év őszén, a Magyar Tudomány Napja alkalmából szervezi meg a Fiatal Kárpáta...

  • Ungváron megnyílt Ihor Lucenko A munkácsi vár című tárlata

    Magyarország Ungvári Főkonzulátusa november 6-tól ad otthont Ihor Lucenko festőművész egyéni kiállításának, melyen jellegzetes világába kaphatunk betekintést. A kárpátaljai születésű festőművész alkotásait sajátos világlátás, a szülőföld iránti szeretet és ragaszkodás jellemzi. A külképviselet auláj...

Események

Copyright © 2025 KMMI