„…nemcsak megpróbálom lefesteni, amit látok, hanem a saját látásmódomat is a vászonra viszem”

Írta: Bujdosó Ivett | Forrás: KISZó | 2022. május 15.

Az impresszionizmus a modern művészet első jelentős forradalma volt, amely az érzéki benyomást rögzítette. Az impresszionisták úgy ábrázolják az adott eseményt, ahogyan abban a pillanatban látják, ez az élmény vezeti az ecsetjüket. A botfalvai Tóth Róbert festőművész alkotásai az aktuális hangulatát, érzéseit, gondolatait tükrözik.

„…nemcsak megpróbálom lefesteni, amit látok, hanem a saját látásmódomat is a vászonra viszem”

– Talán némi posztimpresszionizmus is visszaköszön a képeimről, ugyanis nemcsak megpróbálom lefesteni, amit látok, hanem a saját látásmódomat is a vászonra viszem – fejtette ki Tóth Róbert, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagja.

A Kárpátaljai Képzőművészek Egyesületének tagja hozzátette, igazából szinte minden megihleti, a legjobbat azonban a természet látványa hozza ki belőle. Emellett természetesen a világban zajló történések is alkotásra késztetik.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI