Nagy sikere volt a Magyar Konyha Hetének

Írta: -marton- | Forrás: karpatinfo.net | 2021. május 24.

Idén kilencedik alkalommal került sor a Kárpátaljai Magyar Turisztikai Tanács szervezésében elindított Magyar Konyha Hete eseménysorozatra. Amit a magyarországi torkoscsütörtök mintájára 2012 farsangvégén azzal a céllal indítottak el, hogy a kedvezményes kínálatokkal egyre több helyi érdeklődőt vonzzanak be éttermeikbe a tulajdonosok, ezzel is népszerűsítve Kárpátalján a gasztroklultúrát. Idén azonban a karanténszigorítások miatt télvégén nem tarthattak ilyen rendezvényeket, arra most május 14. és 16. között kerülhetett sor.

Nagy sikere volt a Magyar Konyha Hetének

És ezúttal is igencsak nagy érdeklődés kísérte az eseményt: a programban résztvevő mintegy kéttucatnyi étteremben szinte mindenütt teltház volt. Sőt, sok helyen nem is tudtak minden jelentkezőt fogadni, így volt, hogy egy-egy nagyobb társaság elvitelre rendelt a kínált menüből. És ezen nincs mit csodálkozni, a hosszú karanténidőszakban már sokan kiéheztek nemcsak a finom ételkülönlegességekre, de a közösségben töltött együttlétre is. A vendéglátóegységek üzemeltetőinek nagy része pedig az élőzenéről is gondoskodott, így igazán kellemesen múlathatták az időt a résztvevők.

A Magyar Konyha Hete alkalmából jelentős árengedményekkel – pénteken 50, szombaton és vasárnap pedig 25 százalékos kedvezménnyel – várták az éttermek a vendégeket. A szervezők úgy vélik, hogy ez nagyszerű alkalom volt a családoknak, baráti társaságoknak az együttlétre, emellett kitűnő reklámfelületet jelent a vendéglátó egységeknek étel- és italkülönlegességeik népszerűsítésére, illetve bizonyos löketet is ad az újrakezdéshez.

Hírek

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

  • Lengyelország elleni villámháborúval indult a második nagy világégés

    87 éve másfélmillió német katona, két és félezer páncélos, kétezer repülőgép zúdult az egymilliós lengyel hadseregre, amely alig 150 páncélossal és 400 elavult repülőgéppel rendelkezett. 1939. szeptember 1-jén tört ki a második világháború, az emberiség történetének legvéresebb és legnagyobb fegyver...

  • 10 ezer kézfogás a magyar iskola választásáért!

    A Rákóczi Szövetség támogatóival együtt az ősz folyamán idén is háláját fejezi ki mintegy félezer településen annak a közel 10 ezer külhoni családnak, akik a magyar iskolát és ezzel együtt a magyar jövőt választották iskolakezdő gyermeküknek. 3500 felvidéki, 1000 kárpátaljai, 1300 vajdasági, 4000 er...

  • Templom és iskola – 136 éve született Reményik Sándor

    136 évvel ezelőtt született Reményik Sándor erdélyi magyar költő, az erdélyi magyar líra kiemelkedő alakja. Versei napjainkban is nagy népszerűségnek örvendenek. Termékeny szerző volt, 1918-tól haláláig folyamatosan jelentek meg kötetei.

Események

Copyright © 2026 KMMI