„Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet” – Ötödjére járt Kárpátalján az Edda Művek

Írta: Szabó Kata | Forrás: Kárpátalja.ma | 2021. szeptember 24.

A legendás Edda Művek rockegyüttes adott teltházas koncertet Beregszászban szeptember 19-én, a XXVI. Kárpátaljai Magyar Zenésztalálkozón. Az Edda fennállásának 47 éve alatt ötödik alkalommal járt Kárpátalján. Közel 5 évtized után is még mindig energikusak, küldetéstudatosak. Dalaikon több generáció nőtt fel, és napjainkban is népszerűek. Ennek kapcsán és az elmúlt másfél évről beszélgettünk az együttes tagjaival a nagysikerű koncert előtt.

„Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet” – Ötödjére járt Kárpátalján az Edda Művek

Pataky Attila, az Edda Művek frontembere elmondta, hogy az Edda Művek kora tavasz óta aktívan fellép, így nagyon jó formában vannak.

– A mi dolgunk a szeretet és a fény felmutatása, hogy boldogságot adjunk és boldogságot kapjunk érte – jelentette ki a frontember.

Alapi István, az együttes gitárosa elmondta, hogy személy szerint jól ismeri a kárpátaljai könnyűzenei életet, jó kapcsolatot ápol egy kárpátaljai dobossal.

Arra kérdésre, hogy a 47 év alatt ki mire büszke, Pataky Attila nevetve azt felelte, hogy Alapi Istvánra, Gömöry Zsoltra, Kicska Lászlóra és Hetényi Zoltánra.

– Óriási égi adomány, hogy egymásra találtunk. Tulajdonképpen az állandóságnak egy formáját képviseljük, hiszen sok éve együtt dolgozunk szerzőtársakkal, zenésztársakkal így, öten.

A tagokat a kedvenc dalairól is kérdeztük, amire különböző válaszok érkeztek.

Gömöry Zsolt billentyűs kijelentette, hogy minden egyes dalukat egyformán szereti, de kedvencének az Ima című dalt tartja.

– Ez egy olyan felemelő érzés, hogy a saját érzelmeinket láthatjuk a közönség szemében – mondta. – Örülök annak, hogy fölmehetek arra a pár szál deszkára és zenélhetünk, hiszen ez az életünk, úgy gondolom, ez nagy ajándék a Jóistentől.

Alapi István egyetértett Gömöry szavaival, de kedvencént az Egyedül maradtunk című dalt említette a szerzőtársától, saját szerzeményei közül pedig az Egyedül blues-t, de a Durva nehéz, az Éhes asszony és A sátán asztalánál dalokat is kiemelte.

A zenekarban mintegy 30 éve játszó Kicska László basszusgitáros elmondta, hogy nagy élmény számára a járvány után Kárpátalján fellépnie, és jó érzéssel tölti el, hogy a közönség nem felejtette el őket.

Hetényi Zoltán dobos elmondta, hogy az ő kedvence az Álmodtam egy világot című dal. Nevetve hozzátette: nem csak azért, mert nincs benne dob, hanem mert szép dallama és fantasztikus szövege van.

A határátlépés kapcsán Pataky Attila azt nyilatkozta, hogy valami nagy félreértés van elterjedve a zenészek között, ugyanis az elmúlt évekkel szemben most úgy jöttek át a határon, „mint kés a vajban”.  

– A lényeg, hogy mi itt vagyunk és kész, magunkért tudjuk vállalni a felelősséget – mondta. Megosztotta, hogy nemrég Felvidéken léptek fel.

A vírusos időszak a zenekart is megviselte.

– Különböző érzelmi fogságként éltük meg ezt. Belőlem kiszakadt egy csomó dal, 20-22 dalt is írtam – nyilatkozta. – A turné végén a 35. albumunkat vesszük föl, és ebből a 22 dalból választunk ki 14-et. Volt miről írni, sajnos, ha az embernek a receptorai működnek, akkor mindig van miről írni. De kínkeserves volt az egész időszak. Az, hogy a partvonalra voltunk rakva, brutális volt.

Megosztotta, hogy az együttes mindegyik tagja átesett a koronavíruson.

– Gömöry Zsolttal a penge élén táncoltunk, hogy megmaradunk-e vagy sem – tette hozzá.

Az újonnan született dalok közül Pataky Attila a Magyarnak születni-t emelte ki, amiről elmondta, hogy akinek eddig megmutatták, mind meghatódtak, nem csak a dal líraisága miatt, hanem azért, mert a magyarság sorsát írták meg.

Arról, hogy mi motiválja őket, a frontember azt mondta, hogy a szenvedély és a tudatosság.

– Ezt csak szenvedéllyel szabad csinálni, mi szenvedélyre születettek vagyunk. Ez a muzsikában és a magánéletben is érvényes, bevállalósan élünk. A szenvedélyen túl pedig azt hiszem, hogy van egy tudatos elképzelésünk. Nekünk dolgunk van, zenélnünk kell, nem is tudnánk mást csinálni. Megpróbálunk, ha kell, mást is csinálni, mert életben kell maradni, de mi erre születtünk, hogy ezt tegyük, amit teszünk. Ez egy nagy csoda, hiszen amikor öt irányból ötféle ember érkezik, öt családi formával, ötféle életérzéssel, és aztán leülünk zenélni, kint hagyjuk a dolgokat, felvesszük a színpadi ruhánkat, és kezdünk átalakulni.

Pataky Attila nyomatékosította, hogy ők a színpadon egy csapat, nem különálló személyek.

– A színpadon mi Edda Művekké válunk. Nem Pataky Attila és az Edda, hanem mi vagyunk az Edda Művek rockzenekar.

Kicska László ehhez hozzáfűzte, hogy a sikerük titka az is, hogy még mindig nagyon jóképűek mind az öten.

Szeptember 19-én az Edda Művek beregszászi koncertjén többezer ember énekelte együtt a rockzenekar olyan nagy slágereit, mint A fémszívű fiúA hűtlen, az Elhagyom a várost, az Érzés, a Kölyköd voltam, a Kör, a Mi vagyunk a rock és a Szellemvilág.

Hírek

  • Magyar zeneszerzők ungvári miniszobrai

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 14 év alatt több mint 60 miniszobor kész...

  • Kárpátalja anno: vadászaton a Kárpátokban

    A Kárpátalja anno rovatban korábban már írtunk J. Lányi András erdészről (itt), aki hosszú éveken át volt Bereg vármegyében a Schönborn uradalom főerdésze és vadászmestere. Ekkor szerzett tapasztalatait 1926-ban könyvben is megírta Kárpáti vadászélmények címmel. Emellett rendszeres...

  • A kárpátaljai Herkules – 125 éve született Fircak Kroton, a „bilkei erőember”

    Az emberek többsége büszke azokra a földijeire, akik híressé váltak. Nem véletlen, hogy az egykoron a világ legerősebb emberének tartott legendás bilkei erőember, Ivan Fircak (Kroton) születésének 125. évfordulóján a világhálón visszaemlékezések sora jelenik meg. A Kárpátalja régi és mostani képeken...

  • Kárpátalja anno: Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt…

    Bay Gábor beregsurányi születésű földbirtokos, huszárszázados, nyugalmazott munkácsi polgármester visszaemlékezése Amikor Munkácsy Mihály Munkácson járt… címmel a Kárpáti Hiradó 1943. január 3-i számában jelent meg. A személyes hangvételű írás 1882 márciusába repíti vissza az olv...

Események

Copyright © 2024 KMMI