MCC FIT nyílt nap Beregszászon

Írta: KV | Forrás: karpataljalap.net | 2026. május 21.

Nyüzsgő, élettel teli és inspiráló helyszínné változott május 12-én a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Beregszászi Képzési Központja. Az intézmény kapui ezúttal a vidékünk különböző iskoláiból érkező diákok előtt nyíltak meg, akik egy rendhagyó nyílt nap keretében kaphattak ízelítőt abból, milyen is az MCC-s közösség tagjának lenni, és hogyan működik a legfiatalabbakat megszólító Fiatal Tehetség Program (FIT).

MCC FIT nyílt nap Beregszászon

Az MCC oktatási palettája rendkívül széles, a tehetséggondozást már általános iskolás kortól egészen az egyetemi tanulmányok végéig biztosítják. Kárpátalján a program gerincét a hatodik osztálytól induló, teljesen ingyenes és élményalapú FIT-képzés adja. A nyílt nap elsődleges célja az volt, hogy a mostani ötödikesek ne csak halljanak a programról, hanem saját bőrükön tapasztalják meg annak egyedülálló módszertanát és a sokszínű kurzuskínálatot.

A nyílt nap interaktív állomásain a diákok rendkívül sokszínű programokon vehettek részt: a látványos fizikai és kémiai kísérletek közelebb hozták hozzájuk a természettudományokat, míg az egészségügyi blokkban egy oktatóbabán a gyakorlatban is elsajátíthatták az újraélesztés és az elsősegélynyújtás alapjait. Emellett a csillagászat állomásán a világűr és az űrkutatás izgalmas titkaiba nyerhettek bepillantást, a művészeti foglalkozáson pedig a kreativitás és a szabad önkifejezés révén mutathatták meg alkotói vénájukat.

A rendezvény iránti óriási érdeklődést jól mutatja, hogy mintegy 100 kárpátaljai diák töltötte meg a képzési központ termeit. Szedlák Katalin, a Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Programjának régióvezetője elmondta, hogy a nyílt nap egy intenzív toborzási időszak koronája, amelynek során már az 52. iskolánál tartanak, így a lehetőség kapuja mindenki előtt nyitva áll. Innentől kezdve már csak a családok döntésén múlik, hogy élnek-e az MCC által kínált egyedülálló tehetséggondozási program lehetőségével. Kárpátalján most elsősorban a jelenlegi ötödik osztályos tanulókat szólítják meg, mivel a FIT-program hivatalosan a hatodik osztálytól veszi kezdetét

Az MCC FIT programjának lényege, hogy szakképzett, elhivatott pedagógusok és szakemberek segítségével, játékos formában fejlesszék a gyerekek készségeit, miközben olyan modern és hasznos témakörökkel ismertetik meg őket, amelyek a hagyományos iskolai keretek között ritkán kapnak helyet.

A programban való részvétel teljesen ingyenes, a jelentkezési határidő pedig június vége. A szülőknek nincs nehéz dolguk: a jelentkezést egy egyszerű online adatlap kitöltésével vagy a toborzóanyagokon található QR-kód beolvasásával tehetik meg.

A nyílt nap kiváló hangulatban, sok mosollyal és rengeteg új élménnyel zárult. A látottak alapján biztosak lehetünk benne, hogy a Beregszászban összegyűlt fiatalok közül sokan visszatérnek majd ősszel, hogy az MCC közösségében fejlesszék tovább tehetségüket.            

Hírek

  • Mesélő romok II. – Kárpátalja várai a történelem visszfényében

    A máramarosi sóbányáktól a Tisza mentén Magyarország belseje felé kanyargó, stratégiai jelentőségű sóutat nemcsak a huszti vár védte (a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető útvonalak mellett), hanem a nagyszőlősi Ugocsa-vár és a királyházai Nyalábvár is. Szuhabaranka vára a Borzsa völgyét ellenőriz...

  • Női énekkör alakult Nagyszőlősön

    A dicsőítés és az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az egyház és a gyülekezet életében. A közös ének nem csupán az istentiszteletek szerves része: közösséget formál, erősíti az összetartozást, és lehetőséget ad arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítsék ...

  • Ukrajna elítélte a kárpátaljai magyarok elleni szovjet megtorlásokat

    Az ukrán parlament hivatalosan is elítélte a Kárpátalján 1944 és 1946 között végrehajtott szovjet megtorlásokat. A Legfelső Tanács csütörtökön egyhangúlag, 261 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az erről szóló határozatot. A Jevropejszka Pravda szerint Ukrajna...

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

Események

Copyright © 2026 KMMI