Második adventi gyertyagyújtás Beregszász főterén

Írta: Fehér Rita | Forrás: Kárpátalja.ma | 2022. december 05.

A Beregszászi Polgármesteri Hivatal és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség szervezésében valósult meg az adventi koszorú második gyertyájának meggyújtása december 4-én a város főterén. A rendezvényt a Közös Advent programsorozat keretén belül szervezték meg.

Második adventi gyertyagyújtás Beregszász főterén

A második gyertya a remény jelképe, ezért mind a szónokok, mind az egyházak képviselői a remény jelentőségét emelték ki ezen az alkalmon.

Elsőként Babják Zoltán, Beregszász polgármestere kapott szót. Beszédében kiemelte, hogy a reménynek a józan gondolatoknál, a kimért tetteknél, és a racionalitásnál is nagyobb az ereje.

– Ennyi megpróbáltatás mellett csak a reménybe vetett hitbe való kapaszkodás adhat erőt a kihívásokkal teli életünkben

– hangsúlyozta.

Beszédének végén köszönetet mondott azoknak a személyeknek, akik idén sokat tettek térségünk fejlődéséért, kollégáiknak, vallási vezetőknek, a civil lakosságnak, a hivataloknak az egyházi és társadalmi munkában végzett segítségért, a védelmezők éberségéért, bátorságáért és elhivatottságáért. Végül békét és nyugalmat kívánt minden jelenlévőnek és a város minden lakójának a maga és a képviselőtestület nevében.

Bárdos István a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség képviseletében lépett színpadra. Felhívta a figyelmet arra, hogy napjainkban a Békesség veled köszöntés értékelődik fel, ahogy Jézus is köszöntötte tanítványait. Kívánta, hogy az év mind a 365 napjára jusson ebből a köszöntésből mindenki számára, hiszen napjainkban sok szívnek ez a legnagyobb vágya.

Az egyházi képviselők áldásukat adták a rendezvényre, idézve advent második vasárnapja olvasmányainak szövegét, bátorítva a jelenlévőket arra, hogy készítsék az utat a Megváltó számára, hogy az ünnepen átélhessék a találkozást az élő Istennel.

Ezt követően Babják Zoltán és Molnár János, a római katolikus egyházközség plébánosa gyújtották meg a koszorú második gyertyáját, mialatt Roszpotnyuk Vitalina adta elő hegedűn az Ó, jöjj, ó jöjj Emmanuel című dalt.

A rendezvény végén a Beregszászi Kodály Zoltán Művészeti Iskola tanári kara lépett fel. Előadásukban felcsendült a Pace Domine, Tokár Olga Karácsonyi éneke, valamint a Csillagfényes csöndes éjjel című dal.

Az adventi koszorú harmadik gyertyáját december 11-én gyújtják meg. A szervezők szeretettel várnak mindenkit a Közös Advent rendezvényeire!

Hírek

  • Hagyományőrző programokkal várta szolyvai látogatóit a Nagyberegi Tájház

    Október 10-én egy szolyvai csoport látogatott el a Nagyberegi Tájházba. A kirándulás egyik úti céljául a tájházat választották, ahol a résztvevők a kárpátaljai magyar népi kultúrával, a hagyományos kézműves mesterségekkel és a helyi gasztronómia különlegességeivel ismerkedhettek meg.

  • III. Kistérségi Népmesemondó Verseny Kaszonyban

    Harmadik alkalommal szervezték meg a Kistérségi Népmesemondó Versenyt a Kaszonyi Kultúrházban, a Kaszonyi Kistérség Oktatási, Kulturális, Ifjúsági és Sportosztálya, valamint a kistérség alsós módszertani csoportja közös szervezésében. A rendezvényen a kistérség oktatási intézményeinek kisdiákjai mut...

  • Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

    2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögk...

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

Események

Copyright © 2026 KMMI