Kitörölhetetlen helyet foglalt el a magyar történelem aranylapjain Petőfi nagy napjának, a dicsőséges március 15-i pesti forradalomnak az emléke. De vajon pontosan mi is történt ezen a napon, hogyan zajlott a forradalom, és mi volt Petőfi szerepe?

Minden a Pilvax kávéházból indult, ahová Jókai Mór és Vasvári Pál társaságában Petőfi korán reggel tért be. Zsebében ott lapult az előző este megírt Nemzeti dal, valamint az Irinyi József által végleges formába szedett 12 pont, amelyhez amolyan magyarázatképpen Jókai még egy proklamációt is írt.

Kabátjuk hajtókáján pedig ott virított a kokárda, mely azóta is jelképként köti össze a világban szétszóratott magyarságot. A három szín népünket, nemzetünket és az együvé tartozás lélekemelő érzetét jelképezi. A hagyomány szerint Szendrey Júlia és Laborfalvi Róza március 14-én este pontosan akkor varrta meg az első kokárdákat, amikor velük egy szobában Petőfi Sándor megírta a Nemzeti dalt.

A vers, népünk szent költeménye és népünk forradalmi jelképe tehát egyszerre született, hogy a magyarságot a női és férfi lélek gyermekeként az idők végezetéig együvé forrasszák.

Kevesen voltak a Pilvaxban, mégis minden itt kezdődött.

Jókai felolvasta a 12 pontot és a proklamációt, Petőfi pedig elszavalta a Nemzeti dalt. Mire végzett, már megtelt a Pilvax, mégpedig lángoló tekintetű ifjakkal. Közösen indultak el az Egyetem utcába, a jogász hallgatókhoz. Az egyetem udvarán már várták a menetet a hallgatók. Petőfinek széket hoztak, hogy arra álljon, s úgy szavalja el a Nemzeti dalt.

És mindenki együtt kiáltotta vele: „Esküszünk, esküszünk!”

És a tömeg nőttön nőtt. Az orvosi egyetem Újvilág utcai épületében is félbeszakadt a tanítás, éppúgy mint a mérnöki és a bölcseleti karnál. Az Egyetem téren már ötezren lehettek. Itt határozták el, hogy a közelben lévő Landerer és Heckenast nyomda Hatvani utcai központjához vonulnak és kinyomtatják a 12 pontot és a Nemzeti dalt.

Landerer Lajos nyomdatulajdonoshoz Petőfi, Vasvári és Jókai ment be, követség gyanánt. A nyomdász nem mert ellenkezni, hiszen látta, hogy mekkora tömeg van kint az utcán. Csakhogy azt is tudta, hogy a cenzúrát sem kerülheti meg. Ezért azt javasolta, hogy az urak „méltóztassanak lefoglalni egy sajtót”, őt pedig zárják be az irodájába. Petőfi erre rátette a kezét az egyik sajtóra és felkiáltott: „Ezen gépet lefoglalom a nép nevében! E pillanattól fogva a korlátok, melyek a nemzet és e sajtó közé emeltek, többé nem léteznek!”

A szabad sajtó Magyarhonban 1848. március 15-én, délelőtt fél tizenegykor jött világra.

Délben a tömeg azzal ment haza ebédelni, hogy a forradalmat három óra múlva folytatják, mégpedig a Nemzeti Múzeum előtti gyűléssel. De még mielőtt szétoszlott volna a tömeg, Jókai Mór, Vasvári Pál, Egressy Gábor és Irinyi József is rövid beszédet mondott, Petőfi pedig negyedszerre is elszavalta a Nemzeti dalt. Szakadt az eső, de a beszédekre mindenki kíváncsi volt.

Az ebédszünettel megszakított forradalom folytatásán, vagyis a Nemzeti Múzeum előtti gyűlésen már hatalmas sokaság vett részt. Petőfi addigra berekedt, ezért a Nemzeti dalt a múzeum lépcsőjénél már nem ő szavalta el.

Az összegyűlt sokadalom elhatározta: a városházára indul, hogy átnyújtsa követeléseit, vagyis a 12 pontot és a hozzá fűzött proklamációt.

A tanácsterem ajtajai megnyíltak, Szepessy Ferenc polgármester és a tanács tagjai pedig aláírták a proklamáció szövegét. Rottenbiller Lipót alpolgármester az ablakon át mutatta meg az épület előtt várakozó tömegnek az aláírt példányt. Ezután megválasztották a rendre ügyelő választmányt, amelynek Petőfi is tagja lett, majd fél öt tájban átmentek Budára, hogy a sajtói állítólagos vétségek miatt fogva tartott Táncsics Mihályt szabadon bocsássák, és a „censurale collegium rögtön mentessék fel hivatalától”. Zichy Ferenc, a helytartótanács elnöke azonnal szabadon bocsátotta Táncsicsot, akinek a kocsiját a nép önkezével húzta át Budáról a pesti Nemzeti Színház térig. Este Bajza József aligazgató rendeletére a nemzetiben előadták a betiltott Bánk bánt, Egressy Gábor elszavalta a Nemzeti dalt.

A nap eseményeiről Pest város közgyűlése másnap plakáton tájékoztatta az embereket.

Eszerint: „Pest város közönsége nevében alolirottak szerencsések hivatalosan értesiteni a’ magyar nemzetet, hogy a’ mi más országokban polgár vérbe került, Budapesten 24 óra alatt békés és törvényes uton kivivta a törvényes egyetértés. A városi tanács ugyanis a választópolgársággal értesülvén arról, mikép a’ város polgárai és lakosai vele együtt akarnak értekezni az idők komoly fejleményei felett, a’ tanácskozási termek századokon át zárva volt ajtajit 1848-dik évi martius 15-kén délután 3 órakor a’ népnek megnyitá, ’s miután megértette annak törvényes kivánatait, azokat mint nagyobb részt már eddigelő is kebelében ápolt hazafiui óhajtásokat, egy szivvel egy akarattal elfogadta magáévá tevé, sőt azon tizenkét pontot, mellyeket nagy részben a nemzet 1790-dik év óta törvényhozás útján is annyiszor sürgetett; ezen közgyülésben az országgyüléshez intézendő kérelmezéskint aláírta.”

Jókai Mór szerint 1848. március 15-ét „Petőfi napjának nevezze el a magyar nép; mert ezt a napot ő állítá meg az égen, hogy alatta végigküzdhesse a nemzet hosszúra nyúlt harcát szabadsága ellenségeivel”.

Igazat mondott a „nagy magyar mesemondó”, hiszen ennek a napnak valóban Petőfi Sándor volt a kulcsfigurája.

A költő másnap, félig-meddig még az események hatása alatt írt versében e sorokat is papírra vetette:  „Magyar történet múzsája, / Vésd ezeket kövedre, / Az utóvilág tudtára / Ottan álljon örökre.” (15-dik március, 1848)