A katolikus egyház december 6-án emlékezik meg Szent Miklós püspökről, aki nagylelkű és bőkezű felebaráti szeretetével a karácsony előhírnöke. Ez a nap egyben a gyermekek által annyira várt Mikulás-ünnep is.
Szent Miklós (Nikolaosz) a keleti egyházak legtiszteltebb szentje, ünnepét nyugaton a 10. század óta tartják. A hagyomány szerint Miklós a 3. században született a kis-ázsiai Patarában gazdag kereskedőcsaládban. Szüleit kiskorában elvesztette, s egyik rokona, a város püspöke nevelte fel.
Megtérése után Miklós jótékony célokra osztotta szét örökségét, a hívők pedig égi jelre megválasztották Müra püspökévé, amely hivatalát ötvenkét évig töltötte be. Diocletianus és Galerius császár keresztényüldözése (303-311) idején börtönbe került. 325-ben részt vett a Nagy Konstantin császár által összehívott niceai zsinaton.
Az emberek tiszteletét és szeretetét jótékonykodásával vívta ki, tettei miatt már életében szentnek tartották. A legenda szerint 343. december 6-án halt meg püspöki székhelyén, sírja már ekkor zarándokhely lett. Miklós kultusza nem sokkal halála után kezdődött, már a 6. században templomot emelt neki Konstantinápolyban I. Justinianus bizánci császár.
Amikor Mürát 1087-ben elfoglalták a muszlim szeldzsuk törökök, maradványait az itáliai Bariból érkezett hajósok városukba vitték, ahol bazilikát építettek tiszteletére, ereklyéit Orbán pápa helyezte el a főoltáron. (A relikviák egy részét 2017 májusában, Ferenc pápa és Kirill moszkvai pátriárka előző évi megállapodása értelmében Oroszországba vitték, s néhány hónapig Moszkvában, majd Szentpéterváron tették közszemlére. Az orosz fővárosban egymillió ember állt sorba, hogy egy pillantást vethessen rájuk.)
A szent nevéhez számtalan legenda fűződik. Csodatettei között tartják számon, hogy imáival lecsillapított egy iszonyatos vihart, és megmentett egy vízbe esett tengerészt, ezért ő az utazók, kereskedők, zarándokok, tengerészek és révkalauzok védőszentje.
Egy másik legenda szerint az éhínség idején a kikötőbe érkezett, a császári gabonakészletek feltöltésére szánt hajók kapitányait rábeszélte, hogy minden hajóról százmérőnyi gabonát adjanak a városnak, mert ezt a hiányt nem fogják észrevenni az ellenőrök. A tengerészek így is tettek, de amikor megérkeztek Bizáncba, csodálkozva látták, hogy a rakomány egy gabonaszemmel sem csökkent.
Egy másik történet szerint Miklós, amikor a fülébe jutott, hogy a helytartó három ártatlan embert akar kivégeztetni a vagyonáért, a császár éppen nála lévő küldötteit faképnél hagyva megakadályozta a jogsértést. Az udvarba visszatért küldötteket ellenségeik hamis vádakkal börtönbe juttatták, ők pedig kivégzésük előtt maguk is Miklóshoz fohászkodtak segítségért.
Szent Miklós meg is jelent Konstantin császár álmában, és azt kérte, bocsássa szabadon a foglyokat. A császár, aki a püspököt nem ismerte, kételkedni kezdett, de amikor kiderült, hogy a per bírája ugyanilyen álmot látott, újra megvizsgálta az ügyet, és szabadon bocsátatta a vádlottakat.
A nevéhez fűződő leghíresebb legenda szerint élt Mürában egy szegény ember, aki nem tudta férjhez adni három lányát, mert nem tellett neki hozományra. A dolog Miklós fülébe is eljutott, de a püspök túl szerény volt ahhoz, hogy nyíltan segítsen. Inkább az éjszaka leple alatt dobott be három erszényt az apának, így a lányok megmenekültek attól, hogy örömlánynak adják el őket. E tettéért Szent Miklós a hajadonok és az aggszüzek védőszentje, oltalmazója továbbá a házasságnak és az anyaságnak.
Védőszentje ezen felül Oroszországnak, Görögországnak, Szicíliának, Lotaringiának és Apuliának, a zálogházak tulajdonosainak, az illatszerészeknek, a gyógyszerészeknek, a pálinkafőzőknek, Magyarországon Kecskemét városának.
Szent Miklós ünnepe mintegy a karácsony vigíliája, bevezetése, hagyományai összemosódtak a karácsonyi ünnepkörrel. A középkor óta a tizennégy segítő szent közé sorolják, a legnagyobb tiszteletet a régi Oroszországban tanúsították iránta. Magyarországon a bizánci kapcsolatok alapozták meg tiszteletét, mintegy hatvan községet neveztek el róla, többek között Kunszentmiklóst és Szigetszentmiklóst.
A nagylelkűségéhez és kedvességéhez fűződő történetek nyomán alakult ki a Mikulás-kultusz (a Mikulás a Miklós név cseh formája). Hosszú, prémes, vörös köpenyben járó, deres szakállú, nagycsizmás alakjához kapcsolódik a Mikulás-napi ajándékozás szokása.
Német nyelvterületen a Mikulásnak fenyegető külsejű kísérői vannak, akik veréssel fenyegették a rossz gyermekeket: Németországban a gólyalábon közlekedő Knecht Ruprecht, Svájcban Schmutzli, Ausztriában a Magyarországon is ismert krampuszok.
Az ajándékozás szokása Magyarországon a városi értelmiség révén terjedt el, feltehetően német-osztrák hatásra, falura csak a múlt században jutott el. Miklós napja a magyar népi kalendáriumban asszonyi dologtiltó nap volt, emellett termőnap a malacok születésére és a bérletek megfizetésének napja.
A püspök legendája a különböző népek ajkán más és más változatban él, ennek megfelelően neve is hol Szent Miklós, Heiliger Nikolaus, Mikulás, míg az Amerikában ismert Santa Claus a holland Sinterklaas torzult változata. A Télapó elnevezés a második világháború után szovjet-orosz hatásra terjedt el Közép- és Kelet-Európában: az orosz hagyomány szerint Gyed Moroz (Fagy apó) a jóságos Sznyegurocskával (Hópelyhecske) hozza a fenyőfát az ajándékokkal, de Szilveszter napján.
