1517. október 31-én Martin Luther – ahogy mi jobban ismerjük, Luther Márton – Ágoston-rendi szerzetes, teológus, a Wittenbergi Egyetem professzora 95 tételből álló vitairatot szögezett ki a wittenbergi vártemplom kapujára, hogy a kor szokásaihoz híven teológiai vitát kezdeményezzen, melynek fő témája a bűnbocsátó cédulák árusításának a kérdése volt. Vitairatában többek között megcáfolta azt a minden bibliai alapot nélkülöző elgondolást, hogy a tisztítótűzben lévő lelkek a Mennybe juthatnak, ha élő hozzátartozóik búcsúcédulákat vásárolnak. A mélységesen erkölcstelen gyakorlat elvetése mellett pedig a pápáknak a lelkek fölötti hatalmát is elutasította. A vitairat aztán akkora lavinát indított el, mely elvezetett a nyugati kereszténységet megújító reformációhoz.
Már a középkor derekától kezdve több eretnekmozgalom támadt. Majd színre léptek az előreformátorok: a XII. század végén a kereskedőből prédikátorrá vált francia Pierre Valdes, az 1300-as években az angol teológus, John Wycliffe, a XV. század elején a cseh pap, Ján Hus (Husz János), illetve az 1400-as évek végén az olasz szerzetes, prédikátor, Girolamo Savonarola, akik síkra szálltak a bibliai alapoktól egyre inkább eltávolodó katolikus egyház megújításáért. De rajtuk kívül is mind többen – humanista gondolkodók, főpapok, hittudósok, sőt egyszerű polgárok is – bírálták sok pap és szerzetes nevükhöz méltatlan életét, a pápai udvar fényűzését, nem egy pápa romlott életvitelét, a püspöki székek betöltése körüli visszásságokat, például a protekcionizmust. De miért éppen a XVI. század elején, és miért épp Luther Márton fellépése nyomán vette kezdetét a reformáció?
A XIV–XVII. században, a középkorból az újkorba való átmenet időszakában a nyugati keresztény civilizáció folyamatos átalakulásokon ment keresztül. A reneszánsz megújította a kultúrát, Amerika felfedezése kitágította az európai ember horizontját, a csillagászat nagy forradalma elvezetett a napközpontú világképhez, a könyvnyomtatás pedig már az 1400-as évek derekától könnyebbé és gyorsabbá tette az eszmék terjedését. Változóban volt a világszemlélet, a világkép, s egyre többen igényelték a mind mélyebb erkölcsi válságba került egyház megújítását is. Ráadásul egymás után/mellett több nagy hatású reformátor lépett színre, akiknek a tanításai a könyvnyomtatás révén gyorsan és széles körben elterjedtek. A lelki megújulás vágya pedig társadalmi változások igényével társult. S mindezek összhatása vezetett el a nyugati keresztény civilizációt átalakító reformációhoz.
A reformátorok közül elsőként Luther hangoztatta a Biblia feltétlen tekintélyét az egyházi tanítások terén. De röviddel utána már Svájc németek lakta részén is fellépett egy kiemelkedő reformátor, a papként tevékenykedő Ulrich Zwingli, aki 1518-ban ugyancsak szót emelt a bűnbocsátó cédulák árusítása ellen, s miután a következő évben a zürichi főtemplom lelkésze lett, igehirdetéseit egyedül a Szentírásra alapozta. A bölcsészetet, teológiát, jogot tanult francia Jean Caulvin – ahogy jobban ismerjük: Kálvin János – pedig a lutheri tanok követőit érő üldöztetések miatt menekült el Franciaországból Svájcba, Bázelbe, ahol 1535-ben írta meg A keresztyén vallás rendszere c. művét, a protestáns teológia egyik legfontosabb alkotását. A reformáció e három legjelentősebb képviselője mellett más hitújítók is színre léptek. Összességben pedig elmondható, hogy a reformátorok a Bibliát tekintették az egyetlen segédeszköznek az isteni igazság megismerése terén, és szakítottak minden, a Szentírásból le nem vezethető tanítással, gyakorlattal. Elvetették a szentek kultuszát, az ereklyék tiszteletét, a tisztítótüzet, a szerzetességet, a papi cölibátust (amit különben csak a középkor derekán vezettek be a nyugati kereszténységben). A misét úrvacsorával váltották fel, melyen ma is két szín alatt áldoznak: a Jézus testét jelképező kenyérrel és a vérét jelképező borral. A katolikus vallás rítusait is elvetették, az igehirdetésre és az éneklésre szűkítve az istentiszteleteket. Az egyedül Isten kegyelméből, Jézus megváltó halála érdeméért, hit által való üdvözülést tanították, valamint azt, hogy az elkövetett bűnöket csak a hívő őszinte bűnbánata, Istenhez való fordulása nyomán bocsátja meg az Isten, és elhagyták a gyónás, a pap általi feloldozás, a búcsúk gyakorlatát. Ugyanakkor megjegyzendő: a reformátorok nem akartak egyházszakadást, az egész egyházat akarták megújítani, és a protestáns Hiszekegyben is a hívek hitet tesznek az egyetemes keresztyén anyaszentegyház mellett…
Luther tanításait a Német-római Birodalom legtöbb északi és keleti részállamában, valamint a birodalmi szabad városok egy részében a lakosság többsége már az 1520-as évek első felében elfogadta, amit az esetenként kemény üldözés sem tudott megakadályozni. Amikor pedig az 1529-es speyeri birodalmi gyűlésen a lutheránusokra nézve hátrányos döntés született, több, a reformációt elfogadó fejedelem, illetve város protestált, vagyis tiltakozott a döntés ellen, s a tiltakozást jelentő latin protestatio kifejezés után nevezték el később protestánsoknak a hitújítás híveit, felekezeteit. A később kirobbant vallásháborúk sem tudták eltörölni német földön a protestantizmust, így Németország részben lutheránus – más néven: evangélikus –, részben római katolikus maradt. Svájcban Zwingli és Kálvin hívei a kálvinista, más néven református felekezetben egyesültek, s Franciaországban is a protestantizmuson belül a kálvinizmus váltotta fel a lutheranizmust. A Németország mellett a legtöbb vallásháborút elszenvedett Franciaországban azonban a hugenottáknak nevezett francia reformátusokat végül leverték, sokuk protestáns német részállamokba vagy a szintén protestáns többségű Angliába menekült, s ma csak kis számban élnek ősi földjükön. A történelmi Magyarország a XVI. században kálvinista és evangélikus többségűvé vált, a következő évszázad ellenreformációja miatt viszont a protestantizmus összébb szorult. A skandináv államok lutheránusok lettek, míg Skóciában a kálvini irányzattal megegyező presbiterianizmus, Angliában pedig a református és evangélikus tanításokat katolikus hierarchiával ötvöző anglikán egyház vált uralkodóvá.
A reformáció során a vallási kérdések mellett politikai és társadalmi kérdések is felszínre kerültek. Németországban a nemesség egy része azért is vált Luther hívévé, mert meg akarták szerezni a katolikus egyházi nagybirtokokat, míg a parasztság az Isten előtti egyenlőség, illetve a hit szabadságának a hangoztatásában eszmei alapot látott a társadalmi egyenlőség és szabadság kivívására, ami a nagy német parasztháború 1525-ös kirobbanásához vezetett. A Bocskai-szabadságharcban, Bethlen Gábor és I. Rákóczi György erdélyi fejedelmek Habsburg-ellenes harcaiban, valamint a Thököly-szabadságharcban egyaránt jelen volt a Habsburgok magyarellenes politikája és erőszakos ellenreformációjuk elleni küzdelem. Németalföldön pedig – ahol előbb a lutheri, majd a kálvini tanok terjedtek el – a spanyol uralom, valamint az inkvizíció elleni tiltakozás robbant ki 1568-ban a világ első polgári forradalmában, mely egyúttal szabadságharc is volt, s Észak-Németalföld, vagyis Hollandia önállóságának és polgári államrendjének a kivívásához vezetett.
Mindemellett a reformáció a nemzeti nyelvű bibliafordítások révén nagyban hozzájárult az irodalmi nyelvek megszületéséhez, a nemzeti nyelvű irodalmak fejlődéséhez, megszülte a vallásszabadságot, s magának a katolicizmusnak a megújulását is előidézte. Óriási jelentőséggel bírt a nyugati civilizáció történelmének alakulásában.
