Kokárdakészítéssel az ünnep előtt

Írta: René | Forrás: karpatalja.ma | 2026. március 12.

Március 11-én ismét diákokkal telt meg a Nagyberegi Tájház, ahol ezúttal a Beregszászi Kossuth Lajos Líceum 3. osztályos tanulói vettek részt egy tematikus foglalkozáson. A program a közelgő nemzeti ünnephez, március 15-éhez kapcsolódott. A szervezők játékos, élményszerű formában ismertették meg a gyerekeket a történelmi események jelentőségével és a hozzájuk kötődő hagyományokkal.

Kokárdakészítéssel az ünnep előtt

A foglalkozás tárlatvezetéssel indult. A csoport végigjárta a tájház helyiségeit, és megismerte a régi paraszti élet mindennapjait idéző használati tárgyakat. A bemutató során a gyerekek bepillantást nyerhettek abba, hogyan éltek, dolgoztak és gazdálkodtak elődeink, miközben számos érdekességet hallhattak a kiállított eszközök történetéről és funkciójáról.

Ezt követően a foglalkoztató teremben a közelgő ünnepről beszélgettek. Szó esett arról, mi történt 1848. március 15-én, miért fontos ez a nap a magyar történelemben, és milyen jelképek kapcsolódnak hozzá. A gyerekek a kokárda történetével is megismerkedtek. Megtudhatták, honnan ered ez a jelkép, miért a piros-fehér-zöld színek jelennek meg rajta, és miért viseljük a nemzeti ünnepen.

A beszélgetést alkotómunka követte. A tanulók különféle technikákkal készítettek kokárdákat. Kézművesek vezetésével gyöngyből fűzve, szalagból hajtogatva, illetve nemezből is alkottak. A sokféle módszernek köszönhetően mindenki egyedi, saját készítésű kokárdával gazdagodott.

A tájház konyhájában közben szintén serény munka folyt. Néhány tanuló a szakácsnő segítségével derelyekészítésben próbálhatta ki magát, sőt a platton sült tészta készítését is megismerhették. A friss tészta illata hamar betöltötte az udvart, még hangulatosabbá téve a programot.

A tavaszias időjárásnak köszönhetően a gyerekek az udvaron is eltölthettek egy kis időt, ahol a tájház népi játékait próbálhatták ki. A vidám játék, a közös beszélgetések és az alkotás együtt igazi élménnyé tették a napot.

A foglalkozás célja ezúttal is az volt, hogy a fiatalok személyes élményeken keresztül ismerkedjenek meg történelmünk fontos eseményeivel és a hozzájuk kapcsolódó hagyományokkal. A Nagyberegi Tájház programjai így nemcsak a múlt értékeinek bemutatását szolgálják, hanem a közösségi élmények és az élő hagyományok továbbadását is.

A tájházban hétről hétre zajló foglalkozásokat a Pro Cultura Subcarpathica szervezi a Csoóri Sándor Alap támogatásával és a Hagyományok Háza kárpátaljai kirendeltségének szakmai partnerségével.

Hírek

  • Mesélő romok II. – Kárpátalja várai a történelem visszfényében

    A máramarosi sóbányáktól a Tisza mentén Magyarország belseje felé kanyargó, stratégiai jelentőségű sóutat nemcsak a huszti vár védte (a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető útvonalak mellett), hanem a nagyszőlősi Ugocsa-vár és a királyházai Nyalábvár is. Szuhabaranka vára a Borzsa völgyét ellenőriz...

  • Női énekkör alakult Nagyszőlősön

    A dicsőítés és az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az egyház és a gyülekezet életében. A közös ének nem csupán az istentiszteletek szerves része: közösséget formál, erősíti az összetartozást, és lehetőséget ad arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítsék ...

  • Ukrajna elítélte a kárpátaljai magyarok elleni szovjet megtorlásokat

    Az ukrán parlament hivatalosan is elítélte a Kárpátalján 1944 és 1946 között végrehajtott szovjet megtorlásokat. A Legfelső Tanács csütörtökön egyhangúlag, 261 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az erről szóló határozatot. A Jevropejszka Pravda szerint Ukrajna...

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

Események

Copyright © 2026 KMMI