Szeptember nyolcadika a Boldogságos Szűz Mária születésének ünnepe a keresztény katolikusok körében. Az egyház Kisboldogasszony napját, Szűz Mária születésnapját – latin nevén Nativitas Beatae Mariae Virginis – ünnepli ezen a napon.
A néphit Kisasszony napjaként tartja számon.
A népi megfigyelés szerint a fecskék már ekkorra összevárják egymást, vagy útnak indulnak, ezért voltak tájegységek, ahol Fecskehajtó Boldogasszony, vagy Fecskehajtó Kisasszony napjaként emlegették.
A jeruzsálemi hagyomány a Betheszda fürdő mellett tisztelte Mária születésének helyét.
Az 5. század elején Szent Anna tiszteletére templomot építettek itt, melynek felszentelési évfordulóján, szeptember 8-án emlékeztek meg Mária születéséről.
A nyugati egyházba valószínűleg I. Sergius pápa vezette be az ünnepet a 7. század végén, majd IV. Ince pápa a 13. században nyolcadot csatolt hozzá, mely 1955-ig élt.
Az ünnep magyar elnevezése a 15. századig vezethető vissza
Kisboldogasszony ünnepe országszerte kedvelt búcsújárónap. A Stella puerpera Solis – „hajnali szép csillag” tiszteletére szokás volt szeptember 8. hajnalán a napfelkeltét a szabadban várni, csatlakozni az angyalokhoz, akik ilyenkor Mária születésén örvendeznek a mennyben.
Azt tartották, hogy akinek „érdeme van rá”, meglátja a kelő napban Szűz Máriát.
A Nyíregyházi Lelkipásztori Intézet honlapján ez olvasható az ünnepről:
„A Szent Szűz születése hirdeti a földnek, hogy az évezredes várakozás sötét éjszakája vége felé közeledik, hiszen már feltűnt a Hajnalcsillag és jelzi, hogy nincs messze a napfelkelte, Isten melengető Napja, Krisztus, hogy megvilágítsa az egyedüli üdvösség útját, hogy felmelegítse a bűnbe dermedt, jéghideg emberi szíveket. Mária számunkra a hajnali szép csillag, a Hajnal Szép Sugara.”
Mária, Isten áldott földje, amelyből üdvösségünk virága és gyümölcse sarjadt.
Ebből a szimbolikából nőtt az a 19–20. század fordulóján még élő Balaton-vidéki és göcseji szokás, hogy a vetőmagot az ünnepre virradó éjszaka, illetve kora hajnalban kitették a harmatra, hogy ne üszkösödjék meg.
A nép nyelvén a két nagy Mária-ünnep (augusztus 15. – Nagyboldogasszony és szeptember 8. Kisboldogasszony) közti időszak neve a „kétasszonyköze”. Ez a három hét különleges időszaknak számított, sok rítus és szokás kapcsolódott hozzá. Azok a fiatalok, akik jó házasságért vagy gyermekáldásért imádkoztak, ez alatt az idő alatt zarándokutakra indultak.
Mária születéséről a Bibliában semmit sem olvashatunk, de gazdag apokrif hagyományai vannak, s ezek kódexirodalmunkba is bekerültek.
A 16. századi Teleki-kódex Anna-legendájában olvasható:
„Szent Annának elkövetkezvén az órája, a hétnek néminemű keddin szüle. Egészségben szülé az igaz Dávidnak királyi plántáját, ez világnak előtte választott leányt, az édes Szűz Máriát. Miképpen az angyaltul megtanítottak valának, mert ő vala ez világnak jövendő megvilágosítója és asszonya és tengörnek csillaga.”
Jankovics Marcell a Jelkép-kalendáriumában így vall az ünnepről:
„Nagyboldogasszonyban eredetileg Szent Annát, Szűz Mária Kisasszony „legendás” édesanyját tisztelték elődeink. Ezt, Mária születésének emléknapját egy másik nevezetes nappal, Mária fogantatásának december 8-i ünnepével kapcsolja össze Szeplőtelen fogantatás néven, ami további magyarázattal szolgál a Napba öltözött asszony középkorban keletkezett kultuszára és ábrázolásaira, valamint a gyöngyöspatai Jesse fája-oltár képi üzeneteire. Az oltárfa koronájának öblében látható ovális kép Mária születését ábrázolja, magát a templomot is „Kisasszonynak” szentelték, búcsúnapja szeptember 8.”
Kisboldogasszony kultusza a történelmi Magyarország területén a barokk időben bontakozott ki.
Az egész magyar nyelvterületen kedvelt búcsújáró nap. Számos templom, kápolna, búcsújáró- és zarándokhely létezik, mely a Kisboldogasszony tiszteletét hirdeti.
A képen: Mária születése. Domenico Ghirlandaio festménye (1486-90)
