Kárpátaljai származású író a Margó-díj legjobbjai között

Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2021. október 18.

Hetedik alkalommal adták át október 14-én a Margó-díjat az őszi Margó Irodalmi Fesztiválon. A rangos elismeréssel az első prózakötetes szerzőket támogatják. Az idei Margó-díjat Halász Rita Mély levegő című regényével hozta el. A kárpátaljai születésű Gazda Albert Leningrád című kötete bekerült a legjobb három alkotás közé.

Kárpátaljai származású író a Margó-díj legjobbjai között

Gazda Albert Técsőn született. Leningrád című művében több novella is helyet kapott, amelyet – a jelölés kapcsán a szerzővel készült interjú szerint – sorban kell olvasni, regényként, így egy kerek történetet kapunk.

Elsősorban saját régmúltjából idézett. A könyv a kárpátaljai magyarok életét mutatja be a szovjet megszállás alatt. Saját tapasztalatait osztja meg az olvasóval. Olvashatunk iskolai kirándulásról, a gyerek- és kamaszévekről, barátságokról és a családról.

Gazda Albert már több könyv megírásában is részt vett. A Katonakönyvben saját emlékeit írta le a szovjet hadseregben tett szolgálatainak éveiből, azonban az első önálló kötete a Leningrád lett.

A Margó-díj magas szakmai presztízzsel bíró elismerés, melynek legfőbb célja, hogy megmutassa a legerősebb pályakezdőket.

Hírek

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

  • Spenik Sándort választották a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács új elnökévé

    Október 28-án tartotta 2026. évi közgyűlését a Kárpátaljai Magyar Akadémiai Tanács (KMAT) a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetemen, az intézmény jubileumi rendezvénysorozatának keretében. A hibrid formában megtartott tanácskozáson beszámoltak az elmúlt időszak tevékenységéről, átadták az id...

Események

Copyright © 2026 KMMI