Ifjúsági néptánc- és népművészeti találkozó

Írta: Szemere Judit | Forrás: www.beregihirlap.uz.ua | 2011. június 19.

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) szervezésében pünkösd vasárnapján első alkalommal került megrendezésre az Ifjúsági Néptánc- és Népművészeti Együttesek Találkozója. A rendezvényre, amelynek helyszíne a mezőgecsei sportpálya volt, az Ung-vidéktől a Felső-Tisza-vidékig Kárpátalja szinte minden magyarok lakta tájáról érkeztek hagyományőrző csoportok. Az ifjú táncosokat, vezetőiket és a szép számban összegyűlt érdeklődőket Riskó György, a KMKSZ kulturális titkára köszöntötte.

Ifjúsági néptánc- és népművészeti találkozó

 Csatlakoztak hozzá Mester András, Mezőgecse polgármestere, Lovas Ilona, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának munkatársa és Sin József, a KMKSZ beregszászi járási szervezetének elnöke. A felszólalók népi kultúránk, hagyományaink megőrzésének és ápolásának fontosságára hívták fel a figyelmet, ami elengedhetetlen a kárpátaljai magyarság megmaradása szempontjából. Dávid Árpád református lelkipásztor és Lődár Jenő görög katolikus parochus Isten áldását kérték a rendezvényre és résztvevőire.

A hivatalos megnyitó után a fiatalok vették birtokukba a színpadot, hogy színvonalas produkcióikkal szórakoztassák a közönséget. Elsőként a Guti Hagyományőrzők műsorát láthattuk, akik a pünkösdi népszokásokat, köztük a király és királynéválasztást elevenítették fel. Ezután a tiszapéterfalvai Örökség néptáncegyüttes és a Napsugár hagyományőrző együttes, a Kokas banda, a tiszabökényi néptáncegyüttes, a derceni Gyöngyösbokréta néptáncegyüttes, a császlóci Kadarka néptáncegyüttes és a Csicsergő csajok, a nagydobronyi Hímes néptáncegyüttes, a mezőgecsei néptánccsoport, a Vári Művészeti Iskola hagyományőrző csoportja előadásában ízelítőt kaphattunk a különböző magyar tájegységek dalaiból, táncaiból. Láthattunk többek között szatmári, dél-alföldi, rábaközi, bodrogközi, mezőségi táncokat, gyermekjátékokat, de felcsendültek az ismert vagy kevésbé ismert magyar népdalok is. Érdekes színfoltja volt a programnak a Vajnági Adrienn vezette aknaszlatinai Nefelejcs néptánccsoport előadása. A kisiskolások számunkra talán kissé szokatlan felcsíki táncokat (zsukát, héjszát és kezest) mutattak be.

A program végén az együttesek vezetői röviden bemutatták csapataikat, az ott folyó munkát. A résztvevők a KMKSZ emléklapját, valamint egy-egy néprajzi témájú könyvet vehettek át. Végül Mester András polgármester köszönetet mondott a szervezőknek és a fellépőknek a színvonalas műsorért, és minden érdeklődőt szeretettel meghívott a Mezőgecsében augusztus 28-án megrendezésre kerülő, immár hagyományosnak számító lekvárfőző fesztiválra.

A rendezvény a Szülőföld Alap támogatta.

Hírek

  • A Kárpát-haza gazdagsága – jubileumi kiállítással ünnepelt az ASzakkör program

    Ünnepélyes keretek között tartották meg Lakiteleken az ASzakkör program 5 éves jubileumához kapcsolódó szakköri zárókiállítást, melyen a külhoni szervezetek, egyesületek képviselői vettek részt. A Nemzeti Művelődési Intézet által szervezett esemény a Kárpát-medence magyar közösségeinek alkotóerejét,...

  • Az ungvári miniszobrok nyomában

    Talán nincs is olyan lokálpatrióta, aki ne hallott volna az ungvári miniszobrokról. A bronzból készült miniatűrök hamar Kárpátalja megyeszékhelyének népszerű látványosságává váltak. Az első ilyen alkotás 2010-ben tűnt fel az Ung folyó partján. Az azóta eltelt 15 év alatt több mint 70 miniszobor kész...

  • Elérhetővé váltak online Liszt Ferenc levelei és naplói az OSZK Copia felületén

    Liszt Ferenc életét bemutató több mint 800 levél és 3 napló vált szabadon hozzáférhetővé az Országos Széchényi Könyvtár (OSZK) és a Zeneakadémia Liszt Ferenc Emlékmúzeuma és Kutatóközpontja közös projektjének eredményeként a nemzeti könyvtár Copia tartalomszolgáltatási felületén. A közzétett anyagna...

  • „Az, hogy mindannyian zenészek vagyunk, egy közös pont az életünkben…”

    Közvetlen, jóindulatú, segítőkész. A zene kislány kora óta meghatározó szerepet játszik az életében, amit mindmáig szívvel-lélekkel végez. A református egyház is közel áll hozzá, s családjához. Közel húsz esztendeje orgonál a beregszászi templomban. Szabad idejét a családjával tölti, mivel két fiúgy...

Események

Copyright © 2026 KMMI