Időutazás az Ezüst Táltossal

Írta: Balogh Csaba | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2012. május 24.

Az ember a középkorban érezhette magát. Két napra visszatért a lovagkor a beregszentmiklósi várkastélyba. A magyar történelemmel átitatott falak között a hétvégén ugyanis első ízben rendezték meg az Ezüst Táltos nemzetközi fesztivált. Az időutazás mintegy kétszáz érdeklődőt vonzott. Bartos József, a várkastély lelkes megmentője szerint nem is vártak nagy tömeget.

Időutazás az Ezüst Táltossal

A rendezvény afféle erőfelmérő volt számukra, de máris biztosra veszik, hogy lesz folytatása.

A Latorca-parti festőművész néhány éve gondolt egy merészet, s fél évszázadra bérbe vette az államtól a jobb sorsra érdemes épületet. A munkácsi vár felé vezető úton álló erődítményben, ahol Zrínyi Ilona és Thököly Imre örök szerelmet vallott egymásnak, az évszázadok nem vittek végbe akkora pusztítást, mint a szovjet éra. Akkor ugyanis katonai laktanyát alakítottak ki benne, s a sereg alaposan leamortizálta.

Majd jött Bartos József és felesége, akik puszta kézzel, ilyen-olyan pályázati pénzekből, kopijkányi állami támogatás nélkül véghezvitték a csodát. Átfedték az épületet, összedőlt termeit rendbe tették. Ma már ott tartanak, hogy művésztelepeknek, képzőművészeti tárlatoknak adnak otthont. Sőt, egy turisztikai információs központ és múzeum is van az évszázados falak között.

A rekonstrukció lassan halad, mondta a bérlő, de az ilyen rendezvényeknek köszönhetően, mint a várjátékok, sikerülhet felhívni a munkába besegíteni képes személyek, szervek figyelmét.

Verőfényes napsütésben korhű kosztümökbe öltözött udvarhölgyek, lovagok sürögtek-forogtak az épületben és környékén. Munkácson kívül Magyarországról, Szlovákiából és Ukrajna más vidékeiről érkeztek a történelmi múltat felidéző jelmezesek. Kirakodóvásárral, lovagi tornával, korhű divatbemutatóval, reneszánsz kori élő zenével, táncokkal és még számos színes programmal szórakoztatták a vendégsereget. Aki megéhezett, egykori receptek alapján készült finomságokat, italokat kóstolhatott. Sötétedés után pedig a tüzet, pontosabban a lángokat bűvölő előadók vették át a terepet. Aki ott volt, jól szórakozott.

Hírek

  • Ma is él Egry Ferenc és az egykori harangöntöde emléke Kisgejőcön

    Kisgejőcön ma is találkozni lehet Egry Ferenc emlékével: az iskola, a templomok harangjai és az egykori öntöde nyomai mind az egykori harangöntő mester örökségét és mesterségét őrzik.

  • „Nagyon szép gyermekkorom volt” – interjú Petrusevics Vivien Nikolett festőművésszel

    A Munkácsy Mihály Magyar Ház évek óta rendszeresen ad otthont kárpátaljai művészek kiállításainak. Számos ismert és kezdő festőművész is bemutathatta már itt alkotásait az érdeklődő közönségnek. Szeptember 10-én Petrusevics Vivien Nikolett, az Irka gyermeklap illusztrátorának műveiből nyílt kiállítá...

  • Helyi hagyományok napja a Szinevéri kistérségben

    Első alkalommal rendezték meg a helyi hagyományok napját a Szinevéri kistérségben. A szeptember 12-i rendezvénynek egy tanya adott otthont, ahol helyi mesterek, termelők, lakosok és turisták találkoztak.

  • Hetedik éve töretlenül zajlik a néptáncoktatás

    Most, amikor ilyen nehéz helyzet uralkodik az országban, még fontosabbá válik az itthon maradt gyerekek figyelmét a kultúrára, örökségünk felé fordítani, és a programok talán egy picit hozzásegítik őket a szülőföldön való maradáshoz. Az is fontos, hogy a kulturális programok ne csak a nagyobb telepü...

Események

Copyright © 2026 KMMI