Hűséggel és tettreKÉSZen – Fotókiállítás a beregszászi konzulátuson

Írta: dózsa | Forrás: karpataljalap.net | 2024. június 07.

Harmincöt éve végzi evangelizációs tevékenységét a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ), s a jubileumi évre készülve fotópályázatot hirdettek tagtársaik, barátaik és minden érdeklődő számára. A fotópályázat célja az volt, hogy a beküldött fényképek segítségével bemutassák a KÉSZ változatos és színes evangelizációs tevékenységét a nagyközönség számára. A legjobb fotókból és archív képekből összeállított kiállítást a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (Beregszászi KÉSZ) Magyarország Beregszászi Konzulátusával együttműködve elhozta Kárpátaljára is, amelyet előzetes bejelentkezés alapján bárki megtekinthet a konzulátus Munkácsy Mihály Kiállítótermében 2024. június 24-ig, munkanapokon.

Hűséggel és tettreKÉSZen – Fotókiállítás a beregszászi konzulátuson

A tárlat ünnepélyes megnyitójára június 5-én került sor, ahol dr. Gyebnár István misszióvezető elmondta: „A KÉSZ a legnagyobb magyar keresztény civil szervezet, immár 35 éve evangelizációs küldetése szellemében a vallás, a kultúra, a magyar identitás megőrzéséért tevékenykedik. A kereszténység és a magyarság a legszorosabb egységet alkotja magyar nemzetünk történelmében. A magyarságtudat ápolása ezért keresztény kötelesség, hisz a magyar nemzet olyan értékekkel ajándékozta meg Európát, amelyek nélkül nem lenne önmaga” – fogalmazott a beregszászi misszióvezető, aki elmondta, hogy a civil szervezet 35 éves fennállása alkalmából Hűséggel és tettreKÉSZen címmel hirdetett fotópályázatot. Balassagyarmat és Hajdúszoboszló után a beregszászi magyar külképviseleten is megtekinthető az így beérkező fotókból és a KÉSZ archívumából összeválogatott fotókiállítás, melyet egy öttagú zsűri állított össze. „A kiállított fényképek betekintést engednek a keresztény civil szervezet szerteágazó evangelizációs tevékenységébe, bemutatják annak küldetését, fennállása 35 évének kiragadott mozzanatait. Bízom abban, hogy a fotókiállítás segítségével hitünk és közösségi egységünk még erősebbé válik” – fogalmazott dr. Gyebnár István.

A kiállítást kezdeményező Jakab Eleonóra, a Beregszászi KÉSZ elnöke ünnepi beszédében bemutatta az 1989-óta működő magyarországi ökumenikus szervezetet, amely jelenleg az anyaországban 70 helyi csoporttal és közel háromezer taggal vesz részt az evangelizációs munkában a magyar történelmi egyházakkal együttműködve. Kilenc évvel ezelőtt alakult meg vidékünkön a Beregszászi Keresztény Értelmiségiek Szövetsége, amely azóta a Vérke-parti városban számos állandó programot szervez. Évente képzőművészeti kiállításokkal emlékeznek meg a magyar kultúra napjáról, tudományos konferenciákat szerveztek, Linner-díjat alapítottak, gondozzák az elhunyt értelmiségiek sírját a beregszászi temetőben, könyvbemutatókat szerveznek, kiadványokat jelentetnek meg stb. Az elnök asszony a kiállítás kapcsán elmondta: „A tárlat összesen 29 fotóból áll, melyek országos programokhoz és KÉSZ-csoportok eseményeihez köthetők. Fontos kiemelni, hogy a kiállítás nem öleli fel az egyesület teljes tevékenységét, annak csupán egy-egy részletét villantja fel. Minden fotóhoz tartozik egy ismertető, amely számos háttér-információt ad az érdeklődő számára, és segít még jobban megismerni a KÉSZT-t.”

A Krajnik Irén vezette Beregszászi Szent Kereszt Kórus fellépése tette igazán meghitté a rendezvényt, amely a jelenlegi helyzetben a találkozásokra és baráti beszélgetésekre is remek alkalmat teremtett, s ahová sok ismert kárpátaljai értelmiségi is ellátogatott.

Hírek

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

  • Báró Perényi Zsigmondra emlékeztek Budapesten

    Kárpátaljai gyökerek, a magyar szabadság mártírja „Perényi Zsigmond alakja örök példa a magyarság előtt. Hiszen az ő kitartása, elvhűsége példát mutat mindenkinek” – emelte ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke október 9-én az 1848–1849-es magyar forr...

  • Ahol a gyökerek új formát öltöttek – Lezárult a XV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

    Szeptember 29-én ért véget a Pro Arte – Munkács civil szervezet XV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábora, amelynek ezúttal is a Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A szeptember 15. és 29. között megrendezett művésztelepen hét ország nyolc alkotója dolgozott együtt...

  • Trivoga Rákospalotán

    2026. október 7-én tartotta meg legújabb rendezvényét Rákospalotán, a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár Eötvös utcai tagkönyvtárában a Mitracsek Presszó. A Lengyel János beregszászi születésű író-újságíró vezette kulturális programsorozat szeptemberben kezdte meg a hatodik évadát. Ezúttal messzi földről...

Események

Copyright © 2026 KMMI