Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2026. október 13.

2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központ közreműködésével „Hit, hűség, megmaradás: Esterházy János öröksége és kárpátaljai párhuzamok” címmel tudományos konferenciát tartottak Beregszászban, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Központban. A konferencia védnökei: Teodor Macapula, a Munkácsi Görögkatolikus Egyházmegye püspöke, Lucsok P. Miklós, a Munkácsi Római Katolikus Egyházmegye püspöke, illetve Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke voltak. 

Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

A konferenciát Zubánics László, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense moderálta. Elmondta, sokan ismerik Esterházy János életútját, magát a témát, de a részletek, amik a konferencián el fognak hangzani, a jelenlévő fiatalok számára olyan új dimenziókat nyithatnak meg, amelyeket a mindennapi életben is tudnak majd használni, akár tudományos kutatások során is.

– Hit, hűség és megmaradás. Ez a három szó különös jelentőséget kaphat Esterházy János életének és örökségének vizsgálatakor is, hiszen olyan ember áll előttünk, aki egy történelmi korszak embert próbáló viharaiban nemcsak politikai döntéseket hozott, hanem különböző erkölcsi vállalásokat is, s sorsa számos ponton csatlakozott Kárpátalja 20. századi történelméhez is – jegyezte meg Zubánics László. 

– Esterházy János élete szorosan egybefonódott Kárpátaljával, sokkal több kapcsolódása volt e vidékhez, mint azt gondolnánk, s ez nincs benne az itteni köztudatban. Ezért az volt a célunk, hogy a témát behozzuk a közbeszédbe a mai konferencia és a tegnapi színházi előadás által, mert megérdemli, hiszen a Csehszlovák parlament képviselőjeként bejárta egész Kárpátalját, s mindenhol nagy tisztelet övezte. Gondolkodása és eszménye mind a mai napig aktuális, ő volt az, aki évtizedekkel ezelőtt is az itt élők megmaradásáért küzdött – fejtette ki Vida László. – A tudományos konferenciának és az Esterházyval kapcsolatos előadásoknak olyan üzenetük van, amelyek mind a mai napig aktuálisak. Minden kárpátaljai család számára ismerős lehet Esterházy története, hiszen utolsó éveiben ő is megtapasztalta a szenvedést, amit méltósággal viselt, ezért is fontos erről beszélni. Abban bízunk, hogy a konferencia hozzájárult ahhoz, hogy még több tudás és információ jelenjen meg Esterházy Jánosról – tette hozzá a beregszászi konzulátus vezetője.

A Rákóczi Egyetem nevében Berghauer Sándor tanulmányi rektorhelyettes osztotta meg gondolatait a résztvevőkkel, méltatta Esterházy János életútját. 

Marosi István, az Ortutay Elemér Görögkatolikus Szakkollégium igazgatója házigazdaként szólt a megjelentekhez. Kihangsúlyozta, társszervezőként örömmel adtak otthont a konferencia lebonyolításához.

– Ortutay Elemér édesapja, Ortutay Jenő Beregszász polgártestere volt, amikor Esterházy János kárpátaljai látogatást tett, így természetes, hogy találkoztak. Tehát ekképpen hozzánk is kapcsolódik, de azért is tartottuk fontosnak a konferenciát, hogy minden olyan személyiséget be tudjunk mutatni, aki egyrészt felmutatta a keresztény értékeket, másrészt olyan területen tevékenykedett, ahol a különböző nemzetiségeknek az együttélése fontos szerepet játszott – fogalmazott Marosi István.

Zán Fábián Sándor kifejtette, több szempontból is fontos és hiánypótló az, hogy megszervezték a konferenciát, mert felidézi a még nem is olyan régi történelmet, ezért is vállalta a védnökséget.

– A jelenben nagyon sokszor van szükség áldozathozatalra a jövőért, a megmaradásért. És ha nem ismerjük azokat az életsorsokat, amelyek igazi hitvallásként előttünk jártak, amelyek a mi megmaradásunknak anno a magvetései voltak, akkor mi sem fogjuk tudni megtenni majd az unokáink, dédunokáink érdekében ugyanezt – emelte ki a KRE püspöke. 

A nap folyamán szakemberek, történészek tartottak előadást. Elsőként Soós Viktor Attila történész, a Nemzeti Emlékezet Bizottság tagja Esterházy János útja a vértanúság felé címmel tartott előadást. Azt mutatta be, hogyan alakult az életútja, közéleti és politikai szerepvállalása, beszélt az 1945 utáni meghurcoltatásáról a Szovjetunió Gulág-táboraiban, illetve a Csehszlovákiába való visszatéréséről, életfogytiglan tartó börtönbüntetéséről, ahol elhunyt. Kihangsúlyozta, Esterházy János olyan aktív, arisztokrata származású közéleti szereplő volt, aki a társadalomban az elesetteken, az üldözötteken, a nehéz sorban élőkön segített. Arról is kiemelten szólt, hogy amikor két diktatúra szorítása közé került, hogyan élte meg az üldöztetést, a megpróbáltatásokat, a mélyebb, lelki bántalmazásokat.

– A mai konferencia azért nagyon fontos, mert a példaképek – hitvallók, vértanúk –, akiket akár ebből a térségből is elhurcoltak, üldöztek hitükért, magyarságukért, példák számunkra, s azt mutatják, hogy a megpróbáltatásokban is helyt kell állni, meg kell őrizni hitünket, magyarságunkat és kereszténységünket – emelte ki az előadó.

Molnár Imre történész, szociológus, Esterházy János életművének kutatója a gróf kárpátaljai magyarsággal való kapcsolatáról beszélt. Elmondta, jómaga jelen volt Esterházy János emléktáblájának avatásán is, és már akkor arra gondolt, hogy az ittenieknek sokkal többet kellene tudniuk arról a kapcsolatról, amely Esterházy Jánost vidékünkhöz fűzi. 

– Első kárpátaljai látogatására 1933. januárjában került sor. Nagy szeretettel viszonyult a kárpátaljai magyarsághoz, és az itt élők is az első pillanattól ragaszkodtak hozzá. Felkereste az egyházakat, beszélgetett minden jeles személlyel, többek között Pásztor Ferenc római katolikus esperessel, valamint Ortutay Jenővel, aki akkor Beregszász polgármestere volt.

Esterházy látva az itteni helyzetet, Csehszlovákia legmostohább gyermekének nevezte Kárpátalját, ezért minden politikai felszólalásában megemlítette ezt a problémát. Sőt, amiben tudott, segített: az 1933-as nagy árvíz idején gyűjtést szervezett, 280 ezer korona gyűlt össze a károsultaknak, ebből a pénzből Tiszaújlakon új házsor épült fel, a házak máig állnak – emelte ki Molnár Imre, majd hozzátette, fontos, hogy a mai fiatalok is tudomást szerezzenek ezekről a történésekről, mert később az ő feladatuk lesz tovább vinni a kutatásokat.

Balga Zoltán, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosa Esterházy János kultuszáról és emlékének ápolásáról szólt, mely a csehországi magyarság körében alakult ki. 

– Meggyőződésem, hogy az az ember, aki annak idején együtt tudott működni szlovákokkal, csehekkel, magyarokkal itt, Közép-Európában, aki nyíltan ki merte mondani a náci Németország által megszállott területeken, hogy a miénk a kereszt, nem pedig a horogkereszt, annak az embernek ebben a térségben helye van, és az ő tanításának teret kell biztosítani. Egyik beszédében azt mondta, hogy nincs helye a lemondásnak. Úgy gondolom, hogy ezt valamennyiünknek személyes mottónkká kellene tennünk,

Esterházy Jánoshoz hasonlóan, aki hitkérdésben, nemzetiségek közötti konfliktusok tekintetében a végletekig a Krisztus mellett való kiállásban nem ismert lemondást. Ezért éljünk bárhol a nagy világban, merjük az ő tanítása mentén kimondani, hogy nincs helye a lemondásnak – hangsúlyozta a plébános.

Dupka György, a Szolyvai Emlékparkbizottság titkára a Kárpátaljai Római Katolikus Egyház helyzetéről, papjainak politikai repressziójáról beszélt a kommunista diktatúra idején. Molnár D. Erzsébet, a Rákóczi Egyetem docense a szovjet büntetőjog bevezetése Kárpátalján címmel tartott előadást, míg Volodimir Fenics, az Ungvári Nemzeti Egyetem docense Mártírok vagy áldozatok? Istenbe vetett hit helyett a kommunizmusba vetett hit: a szovjethatalom vallásellenes politikája Kárpátalján (1946-1953) címmel tartotta meg előadását. Szamborovszkyné Nagy Ibolya, a Rákóczi Egyetem Történelem és Társadalomtudományi Tanszék docense kiemelte, Esterházy János anno a Felvidéken ugyanazt a kisebbséget élte meg, amit mi megélünk több mint száz esztendeje. A docens az 1944 utáni időszakot mutatta be, előadása a szovjet egyházpolitikáról, azon belül is a református egyház változásairól, megmaradásáról szólt. 

A tartalmas konferencia után a résztvevők megkoszorúzták a Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház falát ékesítő Esterházy János emléktáblát. Az alkalmon Molnár János római katolikus plébános imára hívta a résztvevőket.

A konferencia előestéjén a Déryné Határtalan Program keretében a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színházban Varga Gabriella színművész előadásában a Kegyelem életfogytig című, témához kapcsolódó monodrámát mutatták be. 

Az esten Vida László, a beregszászi konzulátus vezetője tartott köszöntőt. Mint mondta, a felvidéki magyarság mártírsorsú politikusának emléke és munkássága előtt, a tudományos konferencia előestéjén színházi előadással kívánták megajándékozni a téma iránt érdeklődő közönséget.

– A mostani vérzivataros időkben Kárpátalján sajnos különösen időszerű felidézni Esterházy János közösségszolgáló életművét. Mert olyan emberi példát mutat a szülőföldjéhez ragaszkodó, állhatatosan kitartó kárpátaljai magyaroknak, amely erőt, hitet és reményt ad. Azt üzeni: ne engedjük meg jogaink csorbítását, utasítsuk el az embertelenséget, fogjunk össze és támogassuk a másikat – fogalmazott a diplomata.

Balga Zoltán, a Prágai Magyar Katolikus Plébánia plébánosa ismertette Esterházy János életét és tevékenységét. Mint mondta, Esterházy Jánosról beszélni számára mindig megtiszteltetés, s nemcsak azért, mert jómaga is felvidéki származású, hanem mert az elmúlt tíz évben sikerült Esterházy János életében mélyre menően megismerni őt. 

– Ezt az életművet nemcsak megismertetni szeretném csehekkel, szlovákokkal, anyaországi magyarokkal, hanem az életörökséget akarom tovább vinni, megélni a hétköznapokban is. Hogy ki Esterházy János, miért fontos az, hogy Kárpátalján, azon belül is Beregszászban beszélünk az életművéről, s hangsúlyozzuk az ő hagyatékát – fejtette ki a plébános.

Az előadásban Esterházy Mária személyes sorsán keresztül egy család és egy egész történelmi korszak tragédiája bontakozik ki. A monodráma testvéri szeretetről, hűségről, kiszolgáltatottságról és arról a rendíthetetlen küzdelemről beszél, amely Esterházy János fogságának és meghurcoltatásának éveit végigkísérte. Az előadás a zentai Híd Kulturális Alapítvány közreműködésével jött létre.

Hírek

  • Hit, hűség, megmaradás – Tudományos konferencia Esterházy János emlékének tiszteletére

    2026-ban ünnepeljük Isten szolgája gróf Esterházy János születésének 125. évfordulóját, jövőre pedig tragikus halálának 70. évfordulójára emlékezünk. Ebből az alkalomból Magyarország Beregszászi Konzulátusa kezdeményezésére, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem és az Ortutay Elemér Görögk...

  • A 82 évvel ezelőtti eseményekre emlékeztek Beregszászban

    Nyolcvankét évvel ezelőtt a szovjet légierő két hullámban bombázta a beregszászi vasútállomást, ahol éppen számos, magyar lovas egységet, illetve menekülő észak-erdélyi magyarokat szállító szerelvény vesztegelt. A támadásnak sok halottja volt: legtöbbjük katona, de civilek is áldozatul estek. A Pro ...

  • Báró Perényi Zsigmondra emlékeztek Budapesten

    Kárpátaljai gyökerek, a magyar szabadság mártírja „Perényi Zsigmond alakja örök példa a magyarság előtt. Hiszen az ő kitartása, elvhűsége példát mutat mindenkinek” – emelte ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke október 9-én az 1848–1849-es magyar forr...

  • Ahol a gyökerek új formát öltöttek – Lezárult a XV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábor

    Szeptember 29-én ért véget a Pro Arte – Munkács civil szervezet XV. Kárpátaljai Nemzetközi Szobrásztábora, amelynek ezúttal is a Királyfiszálláson található Kvitka Polonini Szanatórium adott otthont. A szeptember 15. és 29. között megrendezett művésztelepen hét ország nyolc alkotója dolgozott együtt...

Események

Copyright © 2026 KMMI