Háborús kiállítás, hosszan tartó áramszünettel – Nagyszőlősi festőművészek csoportos tárlata

A Nagyszőlősi Révész Imre Galériában Festői Ugocsa címmel november 19-én megnyitott kiállítás nyitóünnepségére rányomta bélyegét a háború, konkrétan az ukrajnai elektromos infrastruktúrára mért orosz rakétacsapások következményeként sajnos rendszeresekké vált áramszolgáltatási zavarok sorozatába illeszkedő áramszünet. Pedig a kiállító nagyszőlősi festőművészek – Marinics Sándor, Szilvási Ferenc és Takács János – igazán szép alkotásaikat vonultatták fel itt.

A kiállított festmények többsége tájkép, de mellettük városképek, csendéletek, illetve emberalakos kompozíciók is láthatók a tárlaton, bár igazából csak akkor lehet gyönyörködni bennük, ha éppen van villany. A tavaszi, a nyári, az őszi és a téli természet szépsége bomlik ki a táj- és a városképeken. Például a hideg évszakban megfestett nagyszőlősi látképen, a behavazott hegyek közé süppedő tanyát vagy éppen kis falut ábrázoló műalkotáson ott tükröződnek a hótakaró árnyalatai, ahogy a ráeső fénytől függően fehér vagy kék paplanként borul a tájra. A hóborította ház-, illetve templomtoronytetőket és az őket körülvevő természetet szemlélve pedig kicseng a festményekből a téli hangulat, a hideg évszak csendje. Ezek ellenpontjaiként jelennek meg a nyári tájakat – a tölgyerdőt, a galériaerdő szegélyezte Tiszát, a Tisza-holtágat, csendes kis erdei tavat – ábrázoló műalkotásokon a meleg évszakban ragyogó zöldbe öltözött fák, melyek lombkoronáin csodálatos részletgazdagsággal vannak megfestve a zöld különböző árnyalatai, a vízben tükörképet vető fák, a Tisza fodrozódó tükrén egymást váltó hullámok. S igazán hangulatosak azok a képek is, melyeken faágak sora ível a víz fölé, zöldellő boltozattal takarva be a csendes folyóágakat. A nagyszőlősi ferences kolostort ábrázoló festményen megkapó az épülethez vezető utat szegélyező őszi fák zöld, sárga, piros színkavalkádja. Míg a város római katolikus templomát tavaszi időben bemutató alkotáson a szentegyház mögötti parkban egymás mellett láthatók a már zöldellő fák és a csodálatos rózsaszínben pompázó virágzó szakurák. Mellettük pedig elgondolkodtatóak Marinics Sándor szürrealista kompozíciói, mint például a középkor hangulatát némi miszticizmussal visszaadó Kísért a múlt c. alkotás, vagy a Parlament c. mű, melyen a világ elgépiesedését szimbolizáló gépemberek hallgatják a felszólalót…

Mivel a kora délután megrendezett megnyitó előtt lekapcsolták az áramot, az ünnepséget a kiállítóterem jókora ablakain besurranó fényben tartották meg. Tóth Márta, a magángaléria tulajdonosa a megjelentek köszöntése után bemutatta a kiállító művészeket. Igazi lokálpatriótaként jellemezte a Nagyszőlősi Művelődési Házban húsz éven át festő-dekoratőrként dolgozó Szilvási Ferencet, aki előszeretettel ábrázol nagyszőlősi városképeket, viszi vászonra a város nevezetes épületeit. Emellett pedig Ugocsa csodás tájait is ábrázolja, elsősorban a Tisza mentieket. Az 1970-es években az egykori Nagyszőlősi Pionírok Házában is rajzot, festészetet tanuló Takács Jánosnak ugyancsak a Tisza a kedvenc témája, ám mindkét, alapvetően tájképfestő művész tájábrázolásain a hasonlóságok mellett különbözőségek is láthatók. Marinics Sándorról szólva pedig elmondta, hogy a művész eredetileg fizikusnak készült, 1976-ban fejezte be tanulmányait az Ungvári Állami (ma már Nemzeti – L. M.) Egyetem fizika karán, majd 1985-ben diplomázott a Moszkvai Krupszkaja Képzőművészeti Egyetem festészet-grafika szakán. Első festőoktatója viszont anyai nagyapja, Tornyay János magyar festőművész volt. Munkás évei elérkezésekor egy ungvári kereskedelmi reklámcég tervezőmérnökeként, azután a Nagyszőlősi Kerámiagyár speciális tervezőirodájának tervezőmérnökeként, majd a tervezőiroda vezetőjeként tevékenykedett. Később fizika- és rajztanárként dolgozott a Nagyszőlősi Perényi Zsigmond Középiskolában. Festői munkássága mellett pedig illusztrátora volt a Kárpáti Igaz Szónak, a Kárpátaljának, a Kárpáti Kalendáriumnak, valamint az Együtt irodalmi folyóiratnak.

A megnyitó kapcsán lapunk munkatársa röviden elbeszélgetett a kiállító festőművészekkel. Szilvási Ferenc kifejtette, miszerint az 1970-es évek derekán, 4–5. osztályos korában ébredt fel benne az érdeklődés a festészet iránt. Ötödikes korában a Nagyszőlősi Pionírok Házában megszervezett festőszakkörbe is beiratkozott, emellett pedig ifjúsági festőtáborokon is részt vett Szolyván, illetve Perecsenyben. Sokat tanult Bákony Zoltán ungvári rajztanártól, a festőtáborok kurátorától, de több más kárpátaljai festőművész, rajztanár is hatással volt tehetsége kibontakozására. Nagyszőlősi iskoláséveit, majd katonai szolgálatát követően egy évfolyamot végzett a Moszkvai Krupszkaja Képzőművészeti Egyetemen, majd húsz évig dekoratőrként dolgozott a Nagyszőlősi Szolgáltató Kombinátban. 1981–1982 óta rendszeresen fest, csoportos kiállításokon is bemutatkozott Ungváron, Ökörmezőn (Mizshirján), Nagyszőlősön. Első önálló tárlatára 2000-ben került sor, ezt követően 2010-ben a Nagyszőlősi Városházán, 2015-ben és 2020-ban pedig a Nagyszőlősi Impaszto Galériában tartotta meg további egyéni kiállításait. A realista stílus áll közel hozzá, ennek jegyében fest táj- és városképeket, valamint csendéleteket. Kedvenc témája a Tisza, mind a hegyvidéki, mind a síkvidéki szakaszán, s mind a négy évszakban egyaránt szereti vászonra vinni az évszakról évszakra változó folyó menti tájat.

Takács Jánosban – mint elmeséli – már óvodás korában felébredt a vágy a rajz, a festés iránt. Iskoláskorában a helyi pionírok házában működő festőszakkörben Jevdokij Packan rajztanár fejlesztette művészi képességeit. Iskolás évei után a Moszkvai Krupszkaja Képzőművészeti Egyetemen tanult, majd dekoratőrként dolgozott 15 különböző munkahelyen. Közben az eltelt évtizedek során a 20‒25 csoportos kiállítása mellett a nagyszőlősi református templomban, valamint az Impaszto Galériában egyéni tárlatokat is tartott. Szürrealista és realista stílusban fest, kizárólag tájképeket. Leginkább a Tiszát s a mellette húzódó vidéket szereti megfesteni, nyáron elsősorban a ragyogó zöld színek, ősszel pedig a piros és a sárga különböző árnyalatai ragadják meg.

Ami a festészeti technikát illeti, mindkét képzőművész olajjal dolgozik.

Marinics Sándor felidézte, hogy nagyapja, Tornyay János ébresztette fel benne a vágyat a rajzolás, a festészet iránt. Elmondta, a grafika közelebb áll hozzá, mint a festészet, mivel az előbbiben jobban ki tudja magát fejezni. Realista, szürrealista és szimbolista stílusban alkot, elsősorban több alakos műveket. Témaválasztásában közel áll hozzá a történelem, illetve a fantasztikum. A technikákat pedig a témáktól és a stílustól függően választja meg, de mindig vegyes technikákkal dolgozik. Realista alkotásait tussal és akrillal, szürrealista, szimbolista műveit pedig tussal, színes ceruzával és akrillal alkotja meg. Egyéni tárlatait Ungváron, Nagyszőlősön és Beregszászban tartotta meg a mai napig, csoportos kiállításaira pedig Nagyszőlősön, Ungváron, Munkácson, Tiszapéterfalván és Beregszászban – egy ízben a beregszászi magyar konzulátuson is – került sor. Képei számos magángyűjteményben megtalálhatók Magyarországon, Szlovákiában, Csehországban, Izraelben, az USA-ban, Kanadában, Svédországban, Oroszországban, Ausztriában és Ausztráliában.

A Festői Ugocsa tárlat egy hónapig tekinthető meg.