A Hagyományok Háza Hálózat – Kárpátalja az áldatlan állapotok ellenére is teljesítette a célkitűzéseit. A részleteket Pál Katalin, a kárpátaljai hálózat vezetője foglalja össze.
„Az elmúlt század történelme és a közelmúlt történései mindenre felvértezték a kárpátaljai magyarságot. A pandémiával szemben megtanultunk védekezni, s vele élni, mire ezen túl voltunk szerencsésen, egy következő kataklizmával, a kialakult háborús helyzettel kellett szembenéznünk, amire nem számítottunk. A február-márciusi ijedelem után számot vetettünk az aktuális helyzettel, amihez igyekeztünk ismét alkalmazkodni. Igen, az életnek e nehéz körülmények között is mennie kell tovább, mivel honfitársaink igénylik a törődést.
Mintegy tizenhét programot terveztünk be az elmúlt évre, amiket egy esemény kivételével teljesítettük.
A különböző versenyeket a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetséggel és a ’Génius’ Jótékonysági Alapítvánnyal karöltve szerveztük. E megmérettetések közül az ’Által mennék én a Tiszán…’ népdaléneklési versenyt márciusban online formában tudtuk levezetni. A jelentkezők számával így is elégedettek vagyunk, a zsűri tagjai a Hagyományok Házából követték a vetélkedőt. Megtartották a ’Szól a fülemüle’ VIII. Kárpátaljai Népzenei és Néptánctehetségkutató verseny döntőjét, amit általában egy elődöntő előz meg. Idén október 1-jén viszont egyfordulós verseny keretében bonyolítottuk le, a szakmai zsűrit ismét mi biztosítottuk.
A különböző intézményekben megrendeztük – heti rendszerességgel – az állandó műhelyfoglalkozásokat; a hagyományos helyszínek idén májusban a nagyszőlősi Révész Imre Galériával bővültek.
Különösen nagy figyelmet fordítottunk a hagyományőrzés az óvodában elnevezésű programsorozatra. E kezdeményezést egy hónap kivételével – mivel a tanintézmények zárva voltak – maradéktalanul folytattuk. Beregszászban, Visken, Tiszabökényben és Forgolányban nyolc csoportban szerveztünk hagyományőrző foglalkozásokat.
Amennyiben a beszámolóból kiemelhetek valamit, azok a képzéseink lehetnek. Amit nem tudtunk Kárpátalján megvalósítani, azt Magyarországon szerveztük meg. Ezek között említhetem a viseletvarró tanfolyamot, a néptáncoktatói módszertani képzést és a kézműves képzést.
A hagyományos Mentortalálkozónkon itthon 630 fő vett részt, s különösen hálásak voltunk a magyarországi oktatóknak, hogy a nehézségek ellenére is vállalták az utazást. Májusban korlátozott létszámmal – alkalmazkodva a helyi rendeletekhez – tartottuk meg a Táncház Napját. Az anyaország adott viszont otthont a 26. Kárpátaljai népzene, néptánc és kézműves tábornak, amin mintegy félszáz kárpátaljai gyerek vehetett részt.”
