Év végi akciók a nagycsaládosoknál

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. december 31.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete (KMNE) az elmúlt évekhez hasonlóan idén is egy cipősdoboznyi szeretetet csempészett a karácsonyi készülődésbe. Céljuk megvalósításában a Magyar Katolikus Karitász segített Écsy Gábor atya, igazgató közreműködésével több mint 800 csomagot állítottak össze Magyarországon, s a beregszászi konzulátus segítségével juttattak el vidékünkre.

Év végi akciók a nagycsaládosoknál

 cipősdobozok mellett almával és almalével is segítettek tagcsaládjaiknak. 120 család igényelt almát, amit Gorondi Alberttől, az egyik tagcsaládjuktól szereztek be. Almalevet 230 család igényelt, ezt két tagcsalád, Nagy Barna és Deme András biztosított számukra.

– Irodánkban került sor az ajándékok átadására. Ám sokan nem tudtak Beregszászba jönni. Ezeknek a családoknak összekötőink juttatták el az ajándékot – tudtuk meg Szilágyiné Tóth Gabriellától, a KMNE alelnökétől.

A KMNE adventi online játékát a tavaly évben indította első alkalommal, de mivel nagy sikernek örvendett, így a helyi összekötők kérésére az idén is megszervezték. Advent első vasárnapjától kezdték a feladatok közzétételét, több, mint 100 család vett ebben részt, s közel 70 család küldte be az összes megoldást.

– Mindennap érdekes és izgalmas feladatok vártak a játszani vágyó családokra. Volt közöttük rajzlecke, énektanulás, keresztrejtvény és képeslapkészítés. Igyekeztünk minél jobban megismertetni a karácsonyi szokásainkat, illetve más kultúrák ünnepi szokásaiba is beletekinthettünk.

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI