Emlékezzünk együtt!

Írta: Tudósítónk | Forrás: Kárpáti Igaz Szó | 2010. november 16.

A Szolyvai Emlékpark­bizottság a kárpátaljai történelmi egyházakkal, valamint magyar és német társadalmi szervezetekkel 2010. november 20-án, szombaton 11.00 órai kezdettel (közép-európai idő szerint) ökumenikus istentisztelettel egybekötött koszorúzásra hív mindenkit a Sztálinizmus Áldozatainak Szolyvai Emlékparkjába. A bizottság a főrendezvényt megelőzően, 10.00 órakor megemlékezést és koszorúzást tart a honfoglaló harcos emlékművénél a Szolyvára Paszika felől bevezető úton.

Emlékezzünk együtt!

E közös, immár hagyományos rendezvényünk főhajtás az ártatlanul elhurcoltak és meggyilkoltak emléke előtt, egyben együvé tartozásunk bizonysága is.

Dr. Tóth Mihály,

a  Szolyvai Emlékparkbizottság elnöke

Hírek

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

  • Ma van a reformáció emléknapja

    Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.

Események

Copyright © 2026 KMMI