Emberek és szobrok – Valerij Furcev fotóiból nyílt kiállítás az Ungvári Magyar Ház Galériájában

Emberek és szobrok címmel nyílt meg Valerij Furcev ungvári fotográfus kiállítása az Ungvári Magyar Ház Galériájában. A tárlat tizenöt év utazásainak emlékeiből válogat, középpontjában pedig az ember, a városi tér és a szobrok különleges kapcsolata áll. Furcev fényképezőgépével azokat a pillanatokat keresi, amikor egy járókelő egyetlen másodpercre szinte szoborrá dermed, vagy éppen egy mozdulatlan kő- vagy bronzalak látszik életre kelni a körülötte zajló világban.

A kiállítás megnyitóján dr. Zubánics László, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) és a Kárpátaljai Magyar Művelődési Intézet (KMMI) elnöke köszöntötte az egybegyűlteket és mutatta be az alkotót. Beszédében a fotográfia fejlődésének fontosabb állomásait is felidézte, rámutatva arra, milyen hatalmas változáson ment keresztül a fényképezés az elmúlt két évszázad során.

Ennek különös aktualitást ad, hogy 2026-ban éppen kétszáz éve annak, hogy Joseph Nicéphore Niépce francia feltaláló elkészítette a fotográfiatörténet első tartósan fennmaradt felvételeként számon tartott, Kilátás a Le Gras-i ablakból című képét. Az akkori bonyolult és nehézkes technikától hosszú út vezetett napjainkig, amikor már szinte egy teljes fotóstúdió elfér az ember zsebében.

Zubánics László felidézte a dagerrotípia megjelenését, a negatív–pozitív eljárás elterjedését, a színes fényképezés fejlődését, majd a digitális érzékelők és fényképezőgépek korszakát. Mint fogalmazott, ma már akár egy korszerű mobiltelefonnal is technikailag kiváló, részletgazdag és érzelmekben gazdag felvételek készíthetők.

A technikai fejlődés azonban önmagában nem elegendő ahhoz, hogy igazán jó fénykép szülessen. Ehhez mindenekelőtt látásmódra, érzékenységre és a megfelelő pillanat felismerésének képességére van szükség.

„Ezeket a képeket nézve bátran mondhatom, hogy Valerij Furcev képes elkapni azt a pillanatot, amikor meg kell nyomni a fényképezőgép exponálógombját. Képes meglátni és megmutatni az embert. Bár a kiállítás a szobrok és az emberek kapcsolatára épül, a főszereplő mégis elsősorban az ember” – fogalmazott Zubánics László.

A KMMI elnöke arra is kitért, hogy az ember életében a hivatás mellett gyakran van egy olyan szenvedély, hobbi vagy kedvtelés, amely másfajta élményekkel gazdagítja, új érzéseket ébreszt benne, és alkotásra ösztönzi.

Valerij Furcev számára ez a fényképezés – azon belül is az, amit ő maga „utcai fotóvadászatnak” nevez.

Zubánics László ennek kapcsán a gyermekkorából ismert Prostokvashino című rajzfilmet idézte fel, amelyben Sarik „fotópuskával” indul vadászatra, hogy elkapja a megfelelő pillanatot. Furcev esetében azonban a vadászat tárgyát a város, az emberek, a gesztusok és azok a megismételhetetlen helyzetek jelentik, amelyek sokszor csak néhány másodpercig léteznek.

A megnyitón hangsúlyozta azt is, milyen fontos, hogy az alkotások ne maradjanak a számítógépek merevlemezein, hanem eljussanak a közönséghez.

„Ami a számítógépünkön marad, az csak a saját kincsünk. Ha azonban a nyilvánosság elé tárjuk, sokan megismerhetik, élményt adhatunk vele másoknak, és talán más alkotókat is arra ösztönözhetünk, hogy megmutassák a munkáikat.”

Valerij Furcev a megnyitón köszönetet mondott az Ungvári Magyar Háznak, a tárlat szervezőinek, valamint mindazoknak, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a kiállítás létrejöhessen.

Az alkotó szerint az Emberek és szobrok alapgondolatát éppen a fényképezés különös képessége adta: az objektív segítségével egyetlen pillanatban megállítható az élet.

„A fényképezőgép segítségével megállíthatjuk az emberi élet egyetlen pillanatát, és az ember a képen úgy dermed meg, akár egy szobor. Ugyanakkor, ha megfelelő nézőpontot választunk, egy szobor is életre kelhet a fényképen. A kiállítás gondolata éppen erre a kölcsönhatásra épül” – fogalmazott Valerij Furcev.

A tárlat képeinek jelentős része a mindennapi élet spontán jeleneteit örökíti meg. Nincsenek előre beállított pózok és megkomponált helyzetek: a fotósnak folyamatosan figyelnie kell a környezetét, és olykor csupán egyetlen másodperce van arra, hogy felismerje és megörökítse a megfelelő pillanatot.

Az alkotó megjegyezte, hogy ez a fajta utcai fényképezés riporteri szemléletet, állandó készenlétet és jó adag ösztönösséget is kíván. A kiállítás anyaga mintegy tizenöt év utazásai során állt össze. Furcev fényképezőgépe előtt a világ számos pontjának utcai élete megelevenedik: többek között Róma, Párizs, Lisszabon, Nizza, Velence, Madeira, Goa, München, Sarm es-Sejk, a Vatikán és Lemberg is megjelenik a felvételeken.

A helyszínek azonban inkább hátteret adnak a történetekhez. Furcevet elsősorban az emberek érdeklik: különc városi figurák, érdekes járókelők, utcai előadók vagy éppen teljesen hétköznapi szereplők, akik egy váratlan pillanatban különleges kapcsolatba kerülnek az őket körülvevő építészettel és köztéri alkotásokkal.

„Az objektívembe gyakran különc figurák, városi csodabogarak vagy egyszerűen olyan emberek kerültek, akik első pillantásra érdekesnek tűntek. Az foglalkoztatott, hogyan lépnek kapcsolatba a körülöttük lévő építészeti és szobrászati alkotásokkal. Ez volt az, ami ezekben a helyzetekben megragadta a figyelmemet” – mondta a fotográfus.

A sorozat képein ezért újra és újra különleges vizuális párbeszéd alakul ki ember és szobor között. Egyes felvételeken a járókelők szinte akaratlanul ismétlik meg egy mellettük álló szobor testtartását vagy gesztusát. Máshol az utcai előadóművészek válnak „élő szobrokká”. Olyan képek is akadnak, amelyeken éppen a mozdulatlan kő- vagy bronzalak tűnik a körülötte zajló emberi élet csendes szemlélőjének.

A fényképezőgép így nem pusztán rögzíti a valóságot. Furcev képein olyan összefüggések válnak láthatóvá, amelyek mellett a hétköznapokban talán észrevétlenül mennénk el. Egy véletlen testtartás, egy tekintet, egy mozdulat vagy egy ember és egy köztéri alkotás közötti pillanatnyi összhang önálló történetté válik. Az alkotót a hétköznapi helyzetekben rejlő rendkívüli érdekli: a humor és az irónia éppúgy, mint a magány, az emberi karakter vagy az a sajátos kapcsolat, amely az embert a körülötte lévő térhez köti.

Éppen ezért az Emberek és szobrok jóval több egyszerű útifotó-gyűjteménynél. A világ különböző pontjain készült felvételeket nem földrajzi helyük, hanem az alkotó látásmódja kapcsolja össze. A tárlat azt mutatja meg, hogy a hétköznapi élet egy látszólag jelentéktelen mozzanata is képes önálló vizuális történetté, sőt művészetté válni.

Egy járókelő és egy szobor véletlen találkozása, egy ember mozdulata egy város terén vagy egy különös sziluett az épített környezetben olykor csupán néhány másodpercig létezik. A fotográfia azonban képes megállítani ezt az időt: az ember egy pillanatra szoborrá dermed, a szobor pedig – a megfelelő nézőpontból – mintha életre kelne. Az Ungvári Magyar Ház Galériájában látható kiállítás éppen ezeket a megismételhetetlen pillanatokat őrzi meg, és arra hívja a látogatót, hogy egy kicsit más szemmel nézzen az emberekre, a városokra és azokra a részletekre, amelyek mellett a mindennapokban talán észrevétlenül elsétálna.

Az Emberek és szobrok című tárlat az elkövetkező hetekben, hétköznapokon a délelőtti órákban tekinthető meg az Ungvári Magyar Ház Galériájában.