Ellopták II. Rákóczi Ferenc szobrát Borsiban

Írta: Tudósító | Forrás: Felvidék.ma | 2013. március 01.

Borsiból ellopták II. Rákóczi Ferenc nagyságos fejedelem mellszobrát a szülőháza elől - értesítette a sajtót Laczkó Lajos, a II. Rákóczi Ferenc Polgári Társulás elnöke pénteken délelőtt. A rendőrség március elsején délelőtt elkezdte a nyomozást Borsiban is. A héten ez már ugyanis a második szoborlopás a Bodrogközben. Szerda reggelre Bodrogszentesen jelentették, hogy eltűnt a községből a turul szobor.

Ellopták II. Rákóczi Ferenc szobrát Borsiban

Péntek reggelre pedig Borsiban, a Rákóczi-kastély előtt figyeltek fel a garázdálkodásra.

A tolvajok mindkét esetben az éjszaka leple alatt zavartalanul lophattak, ugyanis a helyszínt nem védték kamerarendszerrel. A szakértők szerint a nemesfém-tolvajok először felmérik a terepet és biztosra mennek. A helyiek szerint a két lopásnak köze lehet egymáshoz. A környéken magyar rendszámú furgont láttak. A tulajdonosai ócskavasat vásároltak fel.

A részletek azonban nem ismertek. A rendőrség nyomoz, péntek délelőtt Borsiban helyszíneltek.

A nagyméretű Rákóczi mellszobor 1969 óta áll a borsi Rákóczi várkastély előtt. Méltó helyen, hiszen ebben a kastélyban született a fejedelem.

A szobrot Mányoki Ádám festménye alapján, Mayer Ede 1907-ben alkotta, amikor Rákóczi hamvait Rodostóból hazahozták.

Kázmér István, a Rákóczi múzeum vezetője, a kastély gondnoka a Borsiba látogatóknak rendszeresen elmesélte a szobor történetét: A mellszobor előbb Zólyom város főterén állt, de 1920 júniusában ledöntötték. Szerencsére nem sérült meg, csak a sapkájáról tört le és veszett el a kócsagtoll. Parancsot adtak a szobor beolvasztására, de megmenekült. A szállítására kijelölt teherautó magyar sofőrje a szobrot a zólyomi várba szállította, ahol a pincében elrejtették.

Az 1960-as évek elején a szobor átkerült Fülekre, ahol 1968-ban a múzeum igazgatója kitette a múzeum bejáratához. Borsiból Kása István Fülekre nősült, az iskolaügyi osztályon dolgozott, ahová a múzeumok is tartoztak. Mikor ellenőrizte a füleki múzeumot, megtudta az igazgatótól, hogy a szobrot már több intézménynek felajánlotta, ha a II. Rákóczi Ferenc nevét felveszi az intézmény, amit senki nem mert felvállalni.

Ekkor a Borsiból származó Kása István indítványára, a Rákóczi szülőháza - a Rákóczi várkastély - előtt 1969. május 31-én felállították a szobrot. 2008-ban a hiányzó kócsagtollal is kiegészítették.

Március 27-e környékén, a nagyságos fejedelem születésnapja alkalmából rendszeresen szerveznek koszorúzási ünnepségeket. 2013. március elsején reggel érkezett a hír, hogy ismeretlen tettesek ellopták a szobrot...

Hírek

  • Felhangolva: Ferku Szilveszter

    Egyre gyakrabban tűnik fel a közönség előtt. Hallhattuk már szavalni, gitározni, énekelni, és nemsokára egy színházi előadásban is látható lesz. A sokoldalú előadóművész nem más, mint Ferku Szilveszter, aki a beszélgetés alatt szívesen mesélt művészi pályafutásának korábbi és jelenlegi alakulásáról.

  • Tavaszi kézműves képzés – Egy kárpátaljai kurzus tapasztalatai

    A beregszászi Pásztor Ferenc Közösségi és Zarándokház adott otthont március 22-23-án a Tavaszi kézműves képzésnek. A tanfolyamot a Hagyományok Háza Hálózat-Kárpátalja szervezte és támogatta. A két nap tapasztalatait Kocsis-Pintér Borbála faragótakács-pedagógus, népi szőnyegszövő foglalja össze.

  • Kiállításmegnyitó a Munkácsy Mihály Magyar Házban – Volodimir Mikita ismert és ismeretlen alkotásai

    Volodimir Mikita azon művészek csoportjához tartozik, akiknek a személyéhez kötjük a huszadik századi kárpátaljai festészet jelenségét, hangzott el a Munkácsy Mihály Magyar Házban (MMMH), ahol április 10-én a 93 éves Sevcsenko-, Erdélyi- és Boksay-díjas festőművész, az Ukrán Nemzeti Művészeti Akadém...

  • Vers tér(b)en – Költészetnapi ünnepség a Rákóczi Főiskolán

    Ez alkalomból huszonöt kárpátaljai magyar oktatási intézmény több mint félezer diákja szavalta együtt a száz éve született Váci Mihály „Még nem elég” c. ikonikus versét a Rákóczi Főiskola átriumában. A Pro Cultura Subcarpathica civil szervezet 2015 óta rendezi meg Vers a téren elnevezésű költészetna...

Események

Copyright © 2024 KMMI