Súlyos betegséget követően január 5-én elhunyt Kádas Katalin festőművész, grafikus, a Bereg Alkotóegyesület egykori elnöke.
Írta: | Forrás: Kárpátalja.ma | 2022. január 06.
Súlyos betegséget követően január 5-én elhunyt Kádas Katalin festőművész, grafikus, a Bereg Alkotóegyesület egykori elnöke.
A képzőművész Beregszászban született. Édesanyja tanítóként, édesapja főkertészként dolgozott Nagybaktán. Művészi hajlamát anyai ágról örökölte.
1967-től rendszeresen vett részt csoportos és önálló kiállításokon.
1994-ben festő társaival megalapították a Bereg Alkotóegyesületet, melynek elnöke volt. 1997-ben települt át Magyarországra.
Kádas Katalin áttelepülése után igyekezett bekapcsolódni az anyaországi művészeti életbe is, több sikeres egyéni és csoportos kiállítása volt, képeket zsűrizett, mások tárlatát nyitotta meg, és folytatta nemcsak festő- és képzőművészeti, hanem költői pályafutását is.
Négy verses-rajzos kötete jelent meg: az első 1995-ben Ego címmel Kárpátalján, az Ungvári Intermix Kiadó gondozásában. A második kötete pedig Megfestettelek címmel jelent meg már Nyíregyházán szponzorok támogatásával. A harmadik kötete a Lángolás címet kapta. A legutolsó pedig az Álomfátyoltánc címmel került a könyvespolcokra.
Kádas Katalin festőművész 2013-ban húsz képét adományozta a Pro Cultura Subcarpathica civil szervezetnek. Az életművének jelentős részét képező alkotások ezzel méltó helyre kerültek.
Életében több mint hetven kiállításon mutatta be alkotásait.
A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...
A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...
Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...
Október 31. a reformáció emléknapja, arra emlékezve, hogy a hagyomány szerint 1517. október 31-én függesztette ki Luther Márton Ágoston-rendi német szerzetes, teológus a katolikus egyház megújulását követelő 95 reformtézisét a wittenbergi vártemplom kapujára – ezt tekintjük a reformáció kezdetének.