Húsvét a keresztény világ legfőbb ünnepe, a világ világosságának győzelme a sötétség felett, a legnagyobb titok, mi csak létezik. Mégis oly egyszerű az üzenete: Jézus legfőbb parancsa szerint kell élni, vagyis nem csak az Istent, de embertársunkat is teljes szívből kell szeretni. Húsvét Jézus kereszthalálának és feltámadásának ünnepe, a nap, mikor a végtelenül jóságos Teremtő Isten egyszülött fiát áldozta azért, hogy az embert megváltsa bűneiből.
Jézus Krisztus a kezdet és a vég, ő az alfa és az ómega, aki Pilinszky János szavai szerint: „Harmadnapra legyőzte a halált. / Et resurrexit tertia die” (Pilinszky János: Harmadnapon).
Mit mond minderről a Biblia?
Lukács evangélista azt írta, hogy Jézussal Jeruzsálembe nem csak a tanítványai jöttek, hanem a követői is. Többek között asszonyok, akik „a hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában. Ijedtükben a földre szegeződött a tekintetük. De azok így szóltak hozzájuk: Miért keresitek az élőt a halottak között? Nincs itt, feltámadt. Emlékezzetek vissza, mit mondott nektek, amikor még Galileában járt: Az Emberfiának – mondta – a bűnösök kezébe kell kerülnie, fölfeszítik, de harmadnap feltámad” (Lukács 24).
Az asszonyok ettől úgy megijedtek, hogy elfutottak.
Adjuk vissza a szót Lukács evangélistának: „A sírtól visszatérve mindent hírül adtak a tizenegynek és a többieknek. Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik. Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken”.
Közben Jézus követői szedelőzködtek. A tanítványok még egyben maradtak, de a Jézust mint rabbit, mint prófétát követők közül a kereszthalál után sokan úgy érezték, hogy itt a vég, mesterük meghalt, nincs mit tenni, hazamennek. Jézus korábban ezt is megjósolta, amikor ezt mondta: „Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai” (Máté 26,31).
Lukács evangélista ugyanis azzal folytatja, hogy Jézus követői közül ketten már el is indultak Emmauszba, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra volt.
A stádium ókori hosszmérték, a görögök 600 lábban, a rómaiak 625 lábban mérték. Jeruzsálemben a római mérték dívott, ami azt jelenti, hogy Emmausz 24 km-nyi távolságban volt.
Ezen kitérő után térjünk vissza Lukács evangéliumához: „Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: Miről beszélgettetek itt az úton? Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban. Micsoda? – kérdezte. A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket.”
„Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták. Erre így szólt: Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe? Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van. Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat? Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe”.
Lukács evangélista az írását a feltámadt Jézus utolsó szavaival zárja: „Egyszer csak megjelent köztük és köszöntötte őket: Békesség nektek! Ijedtükben és félelmükben azt vélték, hogy szellemet látnak. De ő így szólt hozzájuk: Miért ijedtetek meg, s miért támad kétely szívetekben? Nézzétek meg a kezem és a lábam! Én vagyok. Tapogassatok meg és lássatok! A szellemnek nincs húsa és csontja, de mint látjátok, nekem van. Ezután megmutatta nekik kezét és lábát. De örömükben még mindig nem mertek hinni és csodálkoztak. Ezért így szólt hozzájuk: Van itt valami ennivalótok? Adtak neki egy darab sült halat. Fogta és a szemük láttára evett belőle. Aztán így szólt hozzájuk: Ezeket mondtam nektek, amikor még veletek voltam, hogy be kell teljesednie mindannak, amit rólam Mózes törvényében, a prófétákban és a zsoltárokban írtak. Ekkor megnyitotta értelmüket, hogy megértsék az Írásokat, s így folytatta: Meg van írva, hogy a Messiásnak szenvednie kell, és harmadnap fel kell támadnia a halálból.”
Jézus feltámadására emlékezünk ma, húsvétvasárnap.
Az első niceai zsinat 325-ben határozott úgy, hogy a keresztény húsvét időpontja a tavaszi nap-éj egyenlőség utáni első holdtöltét követő vasárnap. A katolikus egyház 1581-ben kánonban rögzítette azt a számítási módot, mely meghatározza ennek naptári helyét. Mostanra az ortodox egyházakon kívül minden keresztény egyház ehhez az eljáráshoz tartja magát. Az ortodox egyházak a húsvétot a Julián-naptár szerint számolják ki.
Ferenc pápa 2022-es húsvéti Urbi et Orbi üzenetében arról beszélt, hogy a „feltámadott Jézus testén látható sebhelyek annak a harcnak a jelei, amelyet ő vívott meg, s amelyben ő győzött — értünk, mégpedig a szeretet fegyvereivel, hogy mi békét nyerhessünk, békében lehessünk, békében élhessünk”.
Tavaly pedig a szentatya ugyancsak az Urbi et Orbi üzenetében kijelentette: „Testvéreim, Jézus Krisztus feltámadt, és csakis ő képes elhengeríteni a köveket, amelyek elzárják az élet útját. Sőt, ő maga az, aki Él, az Út: az élet, a béke, a kiengesztelődés, a testvériség útja. Ő megnyitja előttünk az egyetlen lehetséges ösvényt, mivel elveszi a világ bűnét és megbocsátja a mi bűneinket. Isten megbocsátása nélkül ezt a követ sem lehet elvenni. A bűnök megbocsátása nélkül nem lépünk ki a bezártságainkból, az előítéletekből, a kölcsönös gyanakvásból, az önmagunkat mindig felmentő és másokat vádoló vélekedésekből. Csakis a feltámadott Krisztus nyitja meg a megújult világra vivő utat azáltal, hogy nekünk ajándékozza a bűnök bocsánatát”.
A költő, Babits Mihály mindezt így fogalmazta meg: „Áradj belénk hát, óh örök / igazság és szent szeretet! / Oldozd meg a bilincseket / amikkel törzs és vér leköt, / hogy szellem és ne hús tegyen / magyarrá” (Babits Mihály: Eucharistia).
A képen: Matthias Grünewald: Feltámadás