Brunszvik Teréz, az angyalkertek megteremtője – Színházi előadás Beregszászon

Írta: Eszenyi Gábor | Forrás: karpatinfo.net | 2026. augusztus 14.

Kevesen tudják, hogy az első magyarországi kisdedóvót 1828-ban Budán nyitották meg. Köszönhető ez elsősorban annak a Brunszvik Teréznek, aki a gyermeknevelés elkötelezett híveként vonult be nemzetünk történelmébe. Róla, életéről, küzdelmeiről, családi és egyéni tragédiáiról szól az Angyalkert c. produkció, amelyet két egymás utáni napon láthatott a beregszászi közönség. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színpadán látható darab a Déryné Programnak köszönhetően a Magyar Batthyány Alapítvány szervezésében jutott el a Vérke-parti városba.

Brunszvik Teréz, az angyalkertek megteremtője – Színházi előadás Beregszászon

Egy utazóládából folyamatosan előkerülő régi tárgyak, a hozzá fűződő emlékek, élmények nyomán tárul fel a múlt, amelyet Brunszvik Teréz maga mesél el és fűz hozzá sokszor szenvedélyes magyarázatokat. Így ismerjük meg fokozatosan azt a karizmatikus nőt, aki az oktatás és nevelés kérdését a haza boldogulásának kulcsfontosságú tényezőjének tekintette. Ezért alakított ki szoros szakmai kapcsolatot kora neves európai hírű pedagógusaival, neves neveléstudományi szakembereivel, akiktől a modern pedagógiai elveket folyamatosan átvette, s igyekezett ezeket a gyakorlatba átültetni. Élete során végig arra törekedett, hogy minél szélesebb körű óvodai hálózatot hozzon létre.

A pedagógia teszi az embert, az ember teszi a hazát” – idézte Brunszvik Teréz egyik híressé vált mondását Batthyány Boldizsár, a Magyar Batthyány Alapítvány kuratóriumának tagja, aki a továbbiakban beszámolt róla, hogy az általa képviselt intézmény a sokirányú teendők mellett számos ilyen előadás megvalósításán fáradozik. Ezeket mind Magyarországon, mind a Kárpát-medence különböző tájain szeretnék bemutatni.

-    Az a hősnő, akit szerencsém van ezúttal megszemélyesíteni, modern gondolkodású egyéniség volt, akinek számos reformpedagógiai elképzelést már kétszáz évvel ezelőtt sikerült megvalósítania – hangsúlyozta Kakasy Dóra, a darab főszereplője. – A női feladatokról, a nőknek a közösségekben betöltött szerepéről megvolt a határozott elképzelése, s arról is, hogy a nem mindennapi helyzetekben miként kell helytállni. Életpéldája tanulságul szolgálhat azon kárpátaljai nők számára, akiknek a háború miatt az utóbbi években a legnehezebb sors jutott osztályrészül. Sok olyan feladatot kell elvégezniük, amelyet korábban kifejezetten a férfiak vállaltak magukra, s meg kell küzdeniük a magánnyal, a családok szétszakítottságával.

-    A nyári időszak általában csendesebb egy színház életében. Ezek a hónapok a fesztiválokról, szakmai találkozókról, az új évadra való felkészülésről szólnak – fogalmazott Sin Edina, a beregszászi színház megbízott igazgatója. – Ezzel szemben mi már augusztusban szerettük volna bevonzani a közönséget, s ez – hála a Déryné Programnak – most sikerült. És bízunk a kedvező folytatásban. Dicséretre méltó, hogy vannak olyan színészkollegák, akik vállalják a Kárpátaljára való utazás kockázatát annak érdekében, hogy maradandó színházi élményt nyújtsanak számunkra. Reméljük, hogy az elkövetkező hetekben, hónapokban hasonló nagyszerű színházi estékben lesz részünk, mint amilyennel a Brunszvik Teréz életútját feldolgozó produkció színészei – Kakasy Dóra és Gulyás-Hermann Sándor –, valamint az író-rendező, Cseh Judit megajándékozott bennünket.

Hírek

  • Hatodik alkalommal rendezték meg a Mezővári Népi és Hagyományőrző Napokat

    Augusztus 27–29. között hatodik alkalommal rendezték meg Mezőváriban a Népi és Hagyományőrző Napokat. A háromnapos rendezvénynek ezúttal is az Egy Ház a Nemzetért közösségi tér adott otthont, ahol mintegy ötven gyermek ismerkedett a néptánc, a népzene, az éneklés, a népi játékok és a hagyományos kéz...

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

  • Lengyelország elleni villámháborúval indult a második nagy világégés

    87 éve másfélmillió német katona, két és félezer páncélos, kétezer repülőgép zúdult az egymilliós lengyel hadseregre, amely alig 150 páncélossal és 400 elavult repülőgéppel rendelkezett. 1939. szeptember 1-jén tört ki a második világháború, az emberiség történetének legvéresebb és legnagyobb fegyver...

  • 10 ezer kézfogás a magyar iskola választásáért!

    A Rákóczi Szövetség támogatóival együtt az ősz folyamán idén is háláját fejezi ki mintegy félezer településen annak a közel 10 ezer külhoni családnak, akik a magyar iskolát és ezzel együtt a magyar jövőt választották iskolakezdő gyermeküknek. 3500 felvidéki, 1000 kárpátaljai, 1300 vajdasági, 4000 er...

Események

Copyright © 2026 KMMI