– Mennyire hajlandóak az emberek biztosítást kötni?
–Amióta elkezdődött a nyugdíjreform és az emberek ráeszméltek, hogy öregkorukban nem számíthatnak tisztességes állami nyugdíjra, azóta egyre többen gondoskodnak a tőkefelhalmozásról, vagy a befektetéssel egybekötött életbiztosításról. Hisz, ha nem is történik az illetővel semmi, a befektetett pénze időskorára összegyűlik és biztosítja a méltó időskort. A háború is megélénkítette a biztosítási szférát, megváltoztatta a biztosítási kultúrát, annak ellenére, hogy egy katonai konfliktus vis maiornak számít. Volt már nem egy kliensünk, aki szolgálat közben elhunyt és a kedvezményezett hozzátartozók magas összegű kifizetést kaptak. Szóval míg a 2000-ben elfogadott biztosítási törvény idején a lakosság idegenkedett és bizalmatlan volt a biztosítókkal szemben, mára jelentősen változott a helyzet: az internetnek köszönhetően napjainkban könnyebben nyomon követhetők és ellenőrizhetők a cégbejegyzések, könnyebben tudják reklámozni is magukat.
– És mi történik abban az esetben, ha csődbe megy egy biztosító?
– Egyrészt a biztosító nem tud úgymond „lelépni” a befektető pénzével, mivel nincs nála, ugyanis azonnal be kell fektetnie azt, ellenkező esetben zárolják a számláját vagy megadóztatják. Másrészt a viszontbiztosítók vállalják a felelősséget az ügyfél befektetéséért.
– Mennyit szánnak átlagosan az ukrajnaiak a tőkefelhalmozásra?
– Átlagosan évi 500-1000 dollárnyi összeget. Ha havi szinten 1200 hrivnyát számolunk, kitűnik, hogy ez nem is olyan nagy összeg és megéri.
– Több társadalmi munkát is vállalsz, a Magyarok Kijevi Egyesületének helyettes elnöke, a KMKSZ Ukrajnai Magyar Párt Kijevi Territoriális szervezetének elnöke vagy? Előbbivel hogy kerültél kapcsolatba?
– Teljesen véletlenül. Már tíz éve Kijevben dolgoztam, és nem túl sok magyar hangot hallottam ott, hiányzott a magyar közeg. 2016-ban megláttam őket a Facebookon, jelentkeztem tagnak és ott ragadtam. Pezsgő kulturális életbe csöppentem ezáltal. A háború előtt 330 tagja volt az egyesületnek, most megcsappantunk, mivel sokan elhagyták a fővárost. 2017 októberében megnyílt a kijevi Magyar Ház, ekkor megalakult a Tisza Dalárda, melynek aktív tagja lettem. Korábban Rudnik Viktória énektanár, azután Maruszinec Marianna és én – mivel mindketten zeneiskolát is végeztünk –, foglalkoztunk a repertoárral. Sok helyütt felléptünk, például Odesszában az Európa-napokon, Ivano-Frankivszkban az etnofesztiválon, a Kijevi Nemzetiségi Kisebbségek Egyesületének rendezvényein.
– Folyamatos ingázásban vagy, amikor kitört a háború, pont Kijevben voltál, lapunknak is beszámoltál az akkori történésekről. A főváros azóta folyamatosan légitámadások célpontja, ma is gyomorgörccsel utazol oda?
– Már nem. 2022 márciusában tudtam csak hazajönni, miután napokig a menhelyen maradtunk és vártuk, hogy biztonságban kijuthassunk Kijevből. Csak augusztusban tértem vissza, mert bennem volt a félsz. Idővel azonban hozzászoktam a légi riadó hangjához, úgy tapasztalom a helyi lakosok sem reagálnak már a kezdeti félelemmel rá. Vannak, akik biztonságos helyre vonulnak, de bármilyen furcsa, mások élik a szokásos mindennapjaikat.
– A Facebook-bejegyzéseidből tudom, hogy a háború alatt többször részt vettél ukrajnai gyerekek magyarországi üdültetésében.
– A kárpátaljai megyei oktatási és tudományos főosztály, az Ungvári Magyar Főkonzulátus felkérésére Magyarországra (Körmendre), Ausztriába, a sátoraljaújhelyi Rákóczi-táborba kísértem harcoló vagy elesett katonák gyerekeit, illetve kárpátaljaiakat. Mindig szívesen teszek eleget az ilyen felkérésnek, mert örülök, ha segíthetek.
– Más. Mire emlékszel legszívesebben a gyerekkorodból?
– Az iskolai éveimre a különféle szülinapi, újévi bulikkal, szereplésekkel.
– Korán elveszítetted édesapádat, akivel nagyon bensőséges volt a kapcsolatod. Hogy hatott ez az életedre?
– 29 éves voltam, amikor aput elveszítettem. Nagyon nehéz volt, mert szoros kapocs volt közöttünk. A betegsége miatt kétszer is műtötték Magyarországon, ott is én voltam mellette. A hiánya mindmáig nem enyhült. Mivel főépítész-helyettes volt Ungváron, sokan ismerték és a mai napig úgy emlegetik, mint egy jószándékú, segítőkész embert.
– Saját család?
– Valahogy úgy éreztem mindig, hogy az én életstílusom nem fér össze a családalapítással. Nem ez volt számomra a fő szempont. Mindig képes voltam megteremteni a saját anyagi biztonságomat, lehetőségem volt és van rá, hogy rengeteget utazzak, amit nem biztos, hogy kibírna egy család. Folyamatosan emberekkel dolgozom, intézem az ügyes-bajos dolgaikat, igyekszem az édesapámtól látott empátiával segíteni mindenkinek. Ez teljessé teszi az életem.
– Mi doppingol a legjobban?
– Motivál az emberekkel való kapcsolatok sikerélménye. Ha látom, hogy elégedettséget, tetszést vált ki az, amit csinálok, attól pörgök.
– Édesanyád hogy viseli, hogy keveset vagy otthon?
– Amíg Kijevben éltem és csak évi három-négy alkalommal jöttem haza, nem panaszkodott. De mióta „hazajöttem”, annyira megszokta, hogy minden utazásom előtt sérelmezi, amiért magára hagyom.
–Nagyon jó ízlésed van, mindig divatosan öltözöl. Tudatosan alakítod a ruhatárad?
–Dehogy, nem vagyok divatmániás. A szépérzékemet valószínűleg aputól örököltem, aki amellett hogy építész volt, képeket is festett, tudott bánni a színekkel. De anyunak is fejlett a szépérzéke, úgyhogy ez ilyen családi örökség.
–Melyik konyhát részesíted előnyben?
– Nem vagyok az a bevállalós típus, hiába utazom sokat. Abszolút a magyar és az európai konyhát preferálom. A főzés itthon az anyu asztala, én inkább sütni szeretek, az egyik nagyapám cukrász volt, a génjeimben van.
– Ha valamit megörökölhetnél, mi lenne az?
– Nem vagyok anyagias, nem érdekelnek a házak, az autók. Számomra az élmények a fontosak.
– Milyen vagy, amikor kifordulsz magadból?
– Ritkán történik ilyen, de ha kihozzák belőlem, kiabálok.
– Mi az, amiből soha nem elég?
– Cipő, táska.
– Állítsd sorrendbe: boldogság, pénz, egészség, hírnév.
– Egészség, boldogság, pénz, hírnév.
– Mi a legfontosabb a számodra egy barátságban?
– A megbízhatóság, a hasonló értékrend.
– Könnyű megríkatni?
– Igen, elég egy érzelmes vers, egy szép köszöntés.
– Bakancslista?
– Elég sok országba ellátogattam már Izraeltől, Egyiptomon, Tunézián át, a legtöbb európai államig. Svájc, a Benelux államok még a tervek között szerepel.
– Hol látod magad tíz év múlva?
– Nagyon jól érzem magam a bőrömben, szeretem, amit csinálok, remélem, egy évtized múlva is ezt tehetem.
