Beindult a színházi idény

Írta: Hegedűs Csilla | Forrás: KISZó | 2021. május 21.

A koronavírus-járvány miatt közel másfél évig gyakorlatilag nem vehettünk részt kulturális programokon, nem tarthattunk nagyobb összejöveteleket, rendezvényeket. Úgy tűnik, a hosszú kényszerszünetnek lassan vége, az élet újraindul, megnyitnak a kávézók, éttermek, mozik és színházak. A Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház színművészei is kiböjtölték ezt az időszakot. Egy hónappal ezelőtt újraindult a színházi élet. A részletekről Sin Edinát, a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház Jótékonysági Alapítványának igazgatóját kérdeztük.

Beindult a színházi idény

– Milyen előadásokkal várják a nézőket?

– Több mint egy hónapja már, hogy enyhítettek a karanténintézkedéseken, így lehetővé vált, hogy a beregszászi teátrum félházas előadásokat tarthat. Azt tapasztaljuk, hogy a hosszú szünet után óriási az érdeklődés. Az elmúlt hetekben sokszor léptünk fel mind a gyermek, mind a felnőtt közönség előtt. A korábbi darabjaink közül műsorra tűztük az Ez a gyerek című társadalmi szatírát, a Forráspontot, a Karmester szeretőjét, az új előadások közül pedig a Minden dolgok könyve ifjúsági felolvasószínházi darabot. Az előadás végén a színészek és a nézők megbeszélték a produkciót. A gyerekek nagyon szeretik az effajta foglalkozásokat, hiszen ezek játékos formában, drámapedagógiai módszerekkel valósulnak meg. Így sokkal mélyebb élményként marad meg bennük egy-egy darab, egy-egy téma. Folytatásként ősszel négy beregszászi színművész közreműködésével Csehov Sirályából készül osztálytermi előadás. Mindezek mellett a Köszi, köszi…! című nagy sikerű kabarét is  rendszeresen láthatják a nézők nemcsak Beregszászban, hanem Kárpátalja több magyarlakta településén is. Köszönhető ez annak, hogy a Kárpátaljai KultúrKaraván program részét képezik, a színházi produkciók jelentős részét a beregszászi színház jótékonysági alapítványának közreműködésével valósítjuk meg.

– Milyen helyszíneken léptek fel?

– Nemrég a Munkácsy Mihály Magyar Ház nagytermében láthatták az érdeklődők a Köszi-köszi…!-t, május 21-én pedig az ungvári magyarság is megtekintheti ezt az előadást a megyei zenei-drámai teátrum nagyszínpadán. Aztán, május 24-én a nagy érdeklődésnek köszönhetően ismét a Munkácsy Mihály Magyar Házban lépnek színre. Terveink szerint rendszeresen, legalább negyedévente viszünk majd magyar előadásokat a magyarlakta regionális központokba. Szeptember és október folyamán a Csillagszemű juhász című magyar népmesét szeretnénk bemutatni Ungváron, Munkácson, Nagyszőlősön, Tiszapéterfalván, Visken, Técsőn. Bízunk benne, hogy a járványhelyzet is kedvezően alakul, s meg tudjuk valósítani a terveinket.

Hírek

  • Elvesztett Ungvár: Laudon István háza

    Amikor Ungváron az orosz vagy szovjet vonatkozású utcák átnevezéséről beszéltek 2022 tavaszán, az egyik javaslat az volt, hogy a belvárosban található Krilov utcát nevezzék át Laudon István utcára. Ezután a közösségi médiában kritikák özöne támadt: „Nevezzük el az összes utcát Istvánokról”, „Kitörik...

  • Gyertyakészítés és hagyományos ízek a Nagyberegi Tájházban

    A gyertyakészítés hagyományos technikáival ismerkedtek meg a Guti Gimnázium alsó tagozatos tanulói a Nagyberegi Tájházban október 30-án. A 23 fős csoport számára szervezett foglalkozás során a gyerekek nemcsak új kézműves ismereteket szerezhettek, hanem a tájház mindennapjaiba, egykori használati tá...

  • Irodalmi Kilátó: versek, zene, könyvbemutató és kárpátaljai alkotók Beregszászban

    A háború árnyékában megélt mindennapok, a szülőföldhöz való ragaszkodás és az újrakezdés kérdései is középpontba kerültek az Irodalmi Kilátó legutóbbi rendezvényén október 29-én. Az eseménynek Magyarország Beregszászi Konzulátusa adott otthont. A programot a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Köz...

  • Csütörtöktől látható az Élő Népművészet – XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a Néprajzi Múzeumban

    Megnyílt a magyar népi kézművesség egyik legjelentősebb seregszemléje, az Élő Népművészet - XVIII. Országos Népművészeti Kiállítás a budapesti Néprajzi Múzeumban. Az ötévente megrendezett tárlat a Kárpát-medence legkiemelkedőbb kézműves alkotásait vonultatja fel, bemutatva a hagyományos mesterségek ...

Események

Copyright © 2026 KMMI