Avar kori sírokat tártak fel egy, a paksi atomerőmű területén zajló beruházás helyszínén, a sírok feltehetően egy nagyobb temető részei voltak.
Írta: | Forrás: MTI | 2021. július 24.
Avar kori sírokat tártak fel egy, a paksi atomerőmű területén zajló beruházás helyszínén, a sírok feltehetően egy nagyobb temető részei voltak.
A hétfőn kezdődött feltáráson egy ötven négyzetméteres területen azonosítottak négy sírt, amelyek egyikéből egy gömbös végű, bronz fülbevaló került elő.
Ebből egyértelművé vált, hogy 6-7. századi avar sírokról van szó – mondta Szabó Antal, a Paksi Városi Múzeum ásatásvezető régésze az MTI-nek.
A sírokban két kislány és két férfi csontvázát tárták fel – ismertette. Az egyik férfit lovával együtt temették el, amely a nomádok által kedvelt, a tarpánhoz hasonló, kis termetű ló volt.
Az állatot – lovasához hasonlóan – nyugat-keleti irányban helyezték el a sírgödörben. A férfit kezében egy kerámia korsóval temették el, amelyben feltételezhetően valamilyen szeszes ital, talán kumisz lehetett.
Fegyvert nem találtak nála, de a lóból ítélve harcos lehetett. Az állatot viszont teljes felszerelésben tették a sírba, a zablát, a kengyelt és a bőrnyereg nyomait is megtalálták. Feltételezik azt is, hogy a másik férfi, aki erős testalkatú, 180–190 centiméter magas lehetett, szintén harcos volt.
A régész szerint a négy sír bizonyosan egy nagyobb avar temető része volt. A közelben vannak avar településnyomok, akár több település is lehetett egy húsz négyzetkilométeres területen.
2020-ban a mostani ásatástól három-négy kilométerre ugyanebből az időszakból hét sírt tártak fel, az is elképzelhető, hogy egy több kilométeren át húzódó temetőről van szó – tette hozzá.
A feltárás eredményét várhatóan ősszel időszaki kiállításon mutatja be a paksi múzeum.
Ismerjük a mondást: a szó elszáll, az írás megmarad. Ha valaki könyvet ír, akkor a mondanivalója fontos. Ha papírra veti, akkor fontosabb, mint egy elmondott szó, mint egy beszélgetés. Hatványozottan igaz ez egy püspök esetében, akinek minden szava tekintély, leírt szavai pedig átelmélkedett, áti...
A farsangi időszak idén is vízkereszt napján kezdődött és viszonylag korán zárul, hiszen a húsvét április elejére esik. Hamvazószerda február 18-án lesz, így 2026 farsang farka az azt megelőző napokra esik. A farsang a közelgő tavasz örömünnepe, egyben a tél és tavasz jelképes küzdelmének megjelenít...
A keresztény egyház február 3-án Szent Balázs vértanúra és püspökre emlékezik. A torokbántalmak védőszentjének alakját a Balázs-áldás szertartása és számos népi hagyomány őrzi. Babits Mihály költő halálos betegségének idején is fohászkodott a szenthez, miközben megírta a Balázsolás című me...
Az Ungvári Zádor Dezső Zeneművészeti Szakközépiskolában mutatták be a Márton István. Versenymű hegedűre és szimfonikus zenekarra című kottakiadványt, ami egy olyan mű partitúrája, amely a kárpátaljai professzionális zenei kultúra egyik alapító alakjának életművéből kínál reprezentatív, nemzetközi sz...