A XXII. Lakiteleki Filmszemlén is tarolt a TV21 Ungvár csapata

Írta: SD | Forrás: karpataljalap.net | 2023. november 23.

A TV21 Ungvár munkatársai – a korábbi évekhez hasonlóan – idén is több alkotással neveztek a XXII. Lakiteleki Filmszemlére, ahonnan öt díjat el is hoztak. A díjakat november 17-én a Hungarikum Ligetben adták át. A fődíjat a budapesti Zsigmond Dezső (A Sátán fattya rendezője – a szerk.) A kolompok nyelvén – Gyékénykoporsó című filmje kapta meg.

A XXII. Lakiteleki Filmszemlén is tarolt a TV21 Ungvár csapata

A XXII. Lakiteleki Filmszemlére idén nem csupán Kárpát-medencei hungarikumokat, helyi értékeket bemutató filmeket vártak a Művelődés kategóriában, hanem a Most mutasd meg! pályázati kategóriába 18 év alatti fiatalok is nevezhettek mobiltelefonnal készített rövidfilmjeikkel, Helyi értékek a településemen és környezetében témakörben. A felhívásra hazai és határon túli alkotóktól összesen 118 alkotás érkezett. Az előzsűri októberi döntése alapján a filmszemle versenyprogramjába 43 film jutott be. A mintegy negyventagú zsűri elnöke Buglya Sándor Balázs Béla-díjas filmrendező, producer volt.

A TV21 Ungvár csapatának 5 alkotása is bejutott a zsűri által legjobb 43 filmnek választott szűkített listába: Debreceni Kamilla és Balla Béla Ami ÉLTET…, K. Debreceni Mihály és Vass Tamás A munkácsi turul meggyalázása, K. Debreceni Mihály és Bereczky Tamás Akácfa a sziklában, Kovács Géza, Vass Tamás és Bereczky Tamás Kultúra a háború árnyékában, valamint Iváncsik Attila és Nyíri Kata Rákóczi-kultusz Kárpátalján című alkotása.

A felsorolt alkotások közül négy különdíjas lett, Debreceni Kamilla és Balla Béla Ami ÉLTET… című alkotása pedig a rendkívül előkelő harmadik helyen végzett.

„Leírhatatlan érzés, hogy a filmszemlén a 118 benevezett filmből először bejutottunk a legjobb 43 közé, ezután pedig a harmadik helyezéssel térhettünk haza” – nyilatkozta Debreceni Kamilla. Hetilapunknak elmondta: óriási örömmel tölti el őket, hogy az Ami ÉLTET… című 17 perces rövidfilmjük megállta a helyét a több mint 40 tagú zsűri előtt is. „A sikernek örülve nemsokára online is megtekinthető lesz a dobogós alkotásunk, és tudjuk, hogy a két főszereplő – Gábor Zoltán és felesége, Piroska – másokat is elvarázsol majd” – emelte ki a szerkesztő-riporter. „A filmszemle óriási múlttal rendelkezik, megannyi híres, elismert rendező, operatőr, vágó, újságíró stb. foglal helyet a zsűriben, aminek köszönhetően nem csupán a megmérettetésnek ad teret, hanem az oktatásnak is, hisz amikor a többi alkotóval együtt nézzük a beküldött filmeket, akkor nagyon sokat tanulhatunk a mások hibáiból és persze a sajátunkból is. […] Összességében ez egy kihagyhatatlan lehetőség, és ez a harmadik hely valami fantasztikus! Nagyon hálásak vagyunk érte a Jóistennek” – foglalta össze érzéseit Debreceni Kamilla.

„A jelenlegi háborús helyzetben a TV21 Ungvár csapatának a nap mint nap folytatott munkája elengedhetetlen” – húzta alá K. Debreceni Mihály, az ungvári magyar televízió csapi tudósítója. Véleménye szerint a csapat továbbra is meg fog tenni mindent, hogy a lehetőségekhez mérten a lehető leghitelesebben tájékoztassa a kárpátaljai magyarságot, és továbbra is beszámoljon közösségünk hétköznapjairól a magyarországi és a nagyvilágban élő honfitársainknak. „A filmszemlén kiosztott kitüntetések nem csupán a TV21 Ungvár csapatát méltatják, hanem nagy szeretettel ajánljuk minden olyan kárpátaljai újságírónak, akik továbbra is elhivatottak és kitartanak a magyarságunk megmaradásáért vívott közös küzdelmünkben” – zárta szavait K. Debreceni Mihály.

Az eseményt a lakiteleki Népfőiskola Alapítvány, a Nemzeti Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft., a Rendszerváltás Történetét Kutató Intézet és Levéltár Nonprofit Közhasznú Kft. és a Dunaversitas Egyesület idén közösen szervezte meg.

Debreceni Kamilla és Balla Béla Ami ÉLTET… című filmje IDE kattintva tekinthető meg.

 

Hírek

  • 10 ezer kézfogás a magyar iskola választásáért!

    A Rákóczi Szövetség támogatóival együtt az ősz folyamán idén is háláját fejezi ki mintegy félezer településen annak a közel 10 ezer külhoni családnak, akik a magyar iskolát és ezzel együtt a magyar jövőt választották iskolakezdő gyermeküknek. 3500 felvidéki, 1000 kárpátaljai, 1300 vajdasági, 4000 er...

  • Több is veszett Mohácsnál – 500 éve történt a mohácsi csata

    500 esztendeje pecsételődött meg a középkori Magyar Királyság sorsa. Az Oszmán Birodalom hadai ellen 1526. augusztus 29-én vívott mohácsi csatát történetírásunk úgy emlegeti, mint „nemzeti nagylétünk nagy temetőjét”. Valószínűleg ez a magyar hadtörténelem legtöbbet taglalt ütközete.

  • „Add tovább az áldást!” – több száz fiatal töltődött fel a Villámtöltésen

    Több száz fiatal gyűlt össze augusztus 26-án Beregszászban, a régi varroda épületében a negyedik Villámtöltés Ifis Találkozóra. A beregszászi református gyülekezet ifisei által szervezett alkalom célja az volt, hogy a nyár végén, az új tanév kezdete előtt a fiatalok ne csupán élményekkel, hanem lelk...

  • Kárpátaljától Kistarcsáig őrzik Cipő emlékét – emlékfát ültettek a legendás zenész tiszteletére

    Bódi László „Cipő” emlékére ültettek emlékfát augusztus 23-án Kistarcsán. A megemlékezésen Kárpátalját Orosz Ildikó, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Egyetem elnöke és Kepics Andzselika, a Tulipán Tanoda Magyar Népművészeti Iskola igazgatója képviselte. A faültetés szimbolikusan is összekapcs...

Események

Copyright © 2026 KMMI