A világ minden pontjára eljut a szernyei hímzés

Orbán Irén több mint ötven éve hímez. Gyors, ösztönös mozdulatokkal végzi munkáját. A rámába fogott, kifeszített anyagon csak úgy pattog a tű, oldalról úgy tűnik, mintha gyerekjáték lenne. Ám mindössze a tapasztalat és a precizitás kelti ezt a látszatot. A kézi és a gépi hímzés (riselés) korántsem egyszerű, értéke egyre inkább feledésbe merül.

Manapság már csupán elvétve űzik ezt a foglalkozást, és egyre szűkebb réteget hoznak lázba a madériák, tabletek, kézzel hímzett terítők, blúzok. Irénke nénihez elsősorban dobronyiaktól és derceniektől érkeznek megrendelések, de olykor más falvakban is akad egy-egy menyasszony, hagyományőrző csoport, akik kötőket, abroszokat, esetleg párnahuzatokat kérnek. Egy időben nagyon népszerű volt a riselt pólyapárna is.

A Beregrákosról származó asszony szabás-varrást tanult, majd gyárakban elhelyezkedve, az évek alatt sok-sok tapasztalatot szerzett. Akkoriban rengeteg paplanhuzatot riseltek, mondja, egy rubelt kaptak darabjáért.

A hetvenéves nő keze alól számtalan alkotás került ki. Állítja, a mai napig megismerné bármelyik munkáját. Mostanában már lassabban dolgozik, gyakran ingadozik a vérnyomása, csak akkor ül a lábbal hajtható géphez, ha jó kedve van. Ottjártunkkor épp egy abroszon dolgozott, aminek elkészítése hetekbe telik. Mindig akad valamilyen munkája, ám a gép fölötti görnyedést, az egyedi kézimunkát nem honorálják kellően.

Volt postás, kultúrházvezető, de a kézimunkázással sosem hagyott fel. Négy gyermeke van, mindhárom lánya megtanult varrni. Egyikük, Tóth Tímea a faluban maradt. Kiváló anya–lánya program számukra a közös varrás. Ő csak kézzel hímez, az úgynevezett töltött varrást végzi, így néha kiegészítik egymás munkáját. Ő harminc éve hitoktató, elsősorban igés képeket hímez. Előfordult, hogy a gyerekekkel könyvjelző hímzésbe fogtak, hogy azzal lepjék meg a gyülekezeti tagokat.

A házban lévő vitrinekből gyönyörű kollekciók kacsingatnak ránk.

– Legutóbb, amikor összeszámoltam, több mint száz kis tablet volt itthon – mondja Irénke néni. – Ha olyan kedvem van, varrok magunknak valami szépet. Mindig újabb minták után kutatok. Ha megszerzek egyet, azt néha továbbgondolom, összekomponálok kettőt, de olykor maradok az eredetinél. Mindennek a színösszeállítás a titka. Nem lehet akármit összepárosítani, ismerni kell a mintákat és a hozzájuk passzoló színeket. A helyi templomba tiszta fehéret riseltem. Legalább 30 ezer méter cérnát használtam fel hozzá. Ha összeszámolnánk, mennyi fonal csúszott át a kezem alatt, bizonyosan körbe lehetne tekerni vele a bolygót, az anyaggal meg beteríthetnénk egész Szernyét.

Éveken keresztül a pesti Váci utcán is meg lehetett vásárolni a Szernyéről származó portékákat.

– Bő tíz évvel ezelőtt látogatott el hozzám egy beregújfalui hölgy, aki felkért, hogy készítsek blúzokat, hímezzek pólókat s egyéb termékeket, amit ő eladna a pesti boltjában. Olykor több tucatot vittek egyszerre. Mindig szólt előre, hogy milyen méretűeket készítsek. Ha amerikaiak jöttek, akkor nagyobb kellett, ha kínai turistákra számítottak, akkor kicsiket varrtunk. A világjáróknak nagyon tetszett a magyar hímzés, messzire vitték jó hírünket.