Gyarmati Kata, az Újvidéki Színház megbízott igazgatója nem tervez radikális változtatásokat az intézményben. Az újvidéki városi képviselő-testület február 22-i ülésén Gyarmati Katát nevezte ki az Újvidéki Színház megbízott igazgatójává, miután László Sándor egészségügyi okok miatt januárban lemondott igazgatói posztjáról. Gyarmati 2008 óta művészeti vezetője a székvárosi intézménynek, így egyáltalán nem ismeretlen számára az a terep, amely ezúttal új kihívások elé állítja. A lapunknak adott interjúban elmondta, a hat hónapos megbízotti státus után dönt csak arról, pályázik-e majd a négyéves mandátummal járó igazgatói posztra.
– Ez alatt az átmeneti időszak alatt igyekszem minél nagyobb betekintést nyerni ebbe a feladatkörbe, hogy önmagamban is letisztázhassam, mennyire tudok a színház igazgatásával megbirkózni. Ettől függetlenül vannak hosszabb távú elképzeléseim arra vonatkozóan, milyen irányba kellene továbbhaladnia az Újvidéki Színháznak. Úgy gondolom, itt nincs szükség radikális változtatásokra, sőt: azt a szellemiséget kell továbbvinni, amely ebben a társulatban László Sándor vezetése alatt is megvolt. Ez persze nem zárja ki a fejlődés lehetőségét. Rendkívül fontosnak tartom a kapcsolatfelvételt alkotókkal és színházakkal. Úgy vélem, a színház a kapcsolatteremtések művészete is. A célom az, hogy egy olyan szellemi közeg legyen továbbra is az Újvidéki Színház, ahol a munka nem korlátozódik a darabok és a rendezők kiválasztására. A színház egy lélegző intézmény legyen! – erre fognak irányulni a törekvéseim ebben a fél évben, és, amennyiben pályázom, természetesen a továbbiakban is.
– Több mint négy éve vagy művészeti vezetője és dramaturgja a színháznak, szerkesztője a lapunk mellékleteként megjelenő Teátrum folyóiratnak. Az igazgatói munkakör ezek mellé társul vagy felváltja ezeket?
– Nem vállalnék magamra mindent természetesen. Egyrészt azért nem, mert úgy gondolom, hogy másnak is kell lehetőséget kapnia, másrészt pedig magamat se szeretném szétforgácsolni. A dramaturgi munkát mindenféleképp csökkenteni fogom, de a rendezők többsége egyébként is hozza a maga dramaturgját, így ezzel nem lesz gond. Semmiképpen sem szeretnék minden lében kanál lenni. Az biztos, hogy rálátásom kell, hogy legyen mindenre, de nem gondolom, hogy mindent személyesen nekem kell irányítanom.
– Magyarországon azt látjuk, hogy az új színházigazgatók tömegével válnak meg társulattagoktól és újakat állítanak „csatasorba”. Mi a véleményed erről a gyakorlatról a mi körülményeinkre vonatkoztatva?
– Magyarországon egy egészen más rendszer működik, mint nálunk. Ott éves szerződtetések vannak, ami abszolút nem egyeztethető össze a mi körülményeinkkel. Ugyanakkor helyénvalónak tartom, hogy egy igazgató dönthessen arról, kivel akar együtt dolgozni és kivel nem, viszont a társulatok megharmadolását, megfelezését a csapatként való működés szempontjából nem tartom jó megoldásnak. Ez nálunk egyébként sem gyakorlat és én sem szeretném maradéktalanul bevezetni.
