A mesemondás varázsa a farsang végén

Írta: René | Forrás: Kárpátalja.ma | 2026. február 22.

A hagyományok jegyében telt a 2026-os esztendő második foglalkozása a Nagyberegi Tájházban. Ezúttal a „farsang farka” és a hamvazószerda közeledte adta az apropót, hogy a Beregszászi Horváth Anna Gimnázium alsós diákjai bepillantást nyerjenek a népi kultúra kincseibe.

A mesemondás varázsa a farsang végén

A tájház udvara megtelt gyermekkacajjal, amikor a kisdiákok megérkeztek. A program egy hagyományos tárlatvezetéssel indult, ám az épület falai között ezúttal egy különleges meglepetés várta a látogatókat.

Amint a csoport belépett a tisztaszobába, egy különleges vendég fogadta őket. Mondik Dániel, a Beregi Dobrai Péter Középiskola végzős tanulója, tehetséges mesemondóként egy népmesével bűvölte el a gyerekeket.

– A foglalkozás egyik legfontosabb üzenete az élőszavas mesemondás felelevenítése volt – mondta el Gál Adél.

A Nagyberegi Tájház koordinátora hozzátette, hogy a jövőben is igyekeznek minél több alkalmat teremteni, ahol az élőszavas mesemondás programelemként szerepelhet. Fontos minden ilyen alkalom, hiszen ilyenkor a digitális világ zajában a gyerekek testközelből tapasztalhatják meg, hogyan képes egyetlen ember hangja, gesztusai és a népmese ereje közösséget teremteni és repíteni a képzeletet.

A mesemondást követően a gyerekek régi viseletekkel ismerkedtek. A szekrényből előkerült a bőgatya, az alsószoknya és egy nagykendő is, melyeket nemcsak szemmel és tapintással érzékelhettek, hanem fel is próbálhatták a darabokat.

A mesevilág és a „ruhapróba” után az illatok a konyha felé csábították a társaságot. Itt Olasz Piroska néni várta a gyerekeket, aki bevezette őket a csörögefánk sütésének rejtelmeibe. A diákok nemcsak szemlélői voltak az eseményeknek: aktívan részt vettek a csörögekészítésben, segítettek a tészta formázásában és előkészítésében.

A konyhai kalandok mellett a gyerekek alaposan szemügyre vették a kamrát, ahol a régi idők éléstárát ismerték meg, továbbá a szövőszéket és annak részeit, valamint a fonás eszközeit, amelyek ma már ritka kincsnek számítanak.

A kézműves foglalkozás a foglalkoztató teremben folytatódott, ahol Kepics Andrea vezetésével mindenki elkészíthette saját pálcikababáját, ami kedves emlékként juttatja majd eszükbe ezt a napot. Mivel az időjárás is kegyeibe fogadta a csoportot, az udvaron népi játékokkal vezethették le a felesleges energiákat.

A nap megkoronázásaként a közösen készített, friss, porcukros csörögefánk és a gőzölgő tea mellett pihenték ki a délelőtt fáradalmait. A látogatás végén a gyerekek nemcsak élményekkel, hanem a múltunk iránti mélyebb tisztelettel térhettek vissza Beregszászba.

A foglalkozás a Pro Cultura Subcarpathica szervezésében valósult meg. A program támogatója a Csoóri Sándor Alap volt, szakmai partnere pedig a Hagyományok Háza Hálózat kárpátaljai kirendeltsége.

Hírek

  • Mesélő romok II. – Kárpátalja várai a történelem visszfényében

    A máramarosi sóbányáktól a Tisza mentén Magyarország belseje felé kanyargó, stratégiai jelentőségű sóutat nemcsak a huszti vár védte (a Toronyai- és a Tatár-hágóról levezető útvonalak mellett), hanem a nagyszőlősi Ugocsa-vár és a királyházai Nyalábvár is. Szuhabaranka vára a Borzsa völgyét ellenőriz...

  • Női énekkör alakult Nagyszőlősön

    A dicsőítés és az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az egyház és a gyülekezet életében. A közös ének nem csupán az istentiszteletek szerves része: közösséget formál, erősíti az összetartozást, és lehetőséget ad arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítsék ...

  • Ukrajna elítélte a kárpátaljai magyarok elleni szovjet megtorlásokat

    Az ukrán parlament hivatalosan is elítélte a Kárpátalján 1944 és 1946 között végrehajtott szovjet megtorlásokat. A Legfelső Tanács csütörtökön egyhangúlag, 261 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az erről szóló határozatot. A Jevropejszka Pravda szerint Ukrajna...

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

Események

Copyright © 2026 KMMI