117 évvel ezelőtt, 1905. április 11-én, Budapesten, a Ferencvárosban látta meg a napvilágot József Attila, költészetünk egyik legnagyobb alakja, akinek rövid élete során kevés boldogságban, viszonylag kevés elismerésben, viszont annál több nélkülözésben, meg nem értésben, lelki szenvedésben volt része. Csak jóval halála után emelkedett fel a magyar irodalom Parnasszusára, s tulajdonképpen csak a költészetét beskatulyázó kommunista rendszer bukása óta tekinthető át a maga teljes összetettségében pályafutása és beskatulyázhatatlan munkássága.
A Magyar Írószövetség javaslata alapján az egykori kádári állampárt, a Magyar Szocialista Munkáspárt Agitációs és Propagandaosztálya 1963-ban döntött úgy, hogy 1964-től József Attila születésnapja legyen a magyar költészet napja. A döntéshozatalban minden bizonnyal nem egyedül lírája, művészi gazdagsága játszott szerepet, hanem az a tény is, hogy baloldali érzelmű volt, s kapcsolatban állt a munkásmozgalommal, amit a kommunista korszakban túlhangsúlyoztak. A magyar költészet napján is kezdetben a munkásmozgalmi költészet állt a középpontban, később viszont az emléknap egyre jobban eltávolodott ettől az irányvonaltól, s egyike azoknak az ünnepeknek, melyek a Kádár-korszakban születtek, de a rendszerváltás után is továbbélnek, immár minden kommunista sallangtól mentesen.
Természetesen tény, hogy József Attila baloldali érzelmű volt, sőt élete egy szakaszában még a Horthy-korszakban illegalitásban működő kommunista párttal is szoros kapcsolatban állt. Egy nagy szegénységben felnövő, majd felnőtt éveiben is sokat nélkülöző ember esetében az lett volna a meglepő, ha nem válik baloldali érzelművé, s költészetében nem jelenik meg a rendszerkritikus szemlélet, sőt a harcos antikapitalizmus is. Ugyanakkor az is tény, hogy 1934-ben megszakította kapcsolatát a kommunistákkal, majd magát az osztályharcot is elvetette. Költészetéből pedig nem lehet egyoldalúan kiragadni a munkásmozgalmi vonalat. A Trianon után, mindössze 14 évesen papírra vetett Nem, nem, soha! című versében ott süvölt a békediktátum elleni tiltakozás, az élete utolsó évében sokkal érettebb fővel és stílusban megalkotott Hazám című költeményében pedig egyszerre jelenik meg a rendszerkritikus hangvétel és a nemzetféltés, az igaz hazaszeretet. A Kései siratóban ott zokog az édesanyja elvesztésekor belényilalló fájdalom, míg a Mamában évekkel később emeli piedesztálra örökké szeretett édesanyját. A kedves hangulatú Betlehemi királyokból a karácsony békéje árad. A Kárpát-medencei népek közös sorskérdéseit felvető, A Dunánál c. költeménye a magyar gondolati líra gyöngyszeme. Az Ódában csodálatos szóképekben bomlik ki a szeretett nő iránt érzett, szívét-lelkét átjáró szerelme. Nagyon fáj! c. versében viszont ott sikolt egy szakítás és a csalódás gyötrelme… Az érzékeny idegrendszerű, élete végén depresszióval is küszködő költő 32 évesen, 1937. december 3-án, tisztázatlan körülmények között hunyt el. A balatonszárszói állomáson csak azért akart átbújni egy álló tehervonat alatt, hogy lerövidítse az utat, s a véletlen műve, hogy éppen akkor indult el a szerelvény, megölve őt, vagy készakarva bújt oda, várva, hogy elinduljon a vonat, s véget vessen földi életének? A kérdésre máig sincs válasz. Az viszont biztos, hogy költészetének gazdagsága révén helye van a magyar irodalmi panteonban…
Születésnapján minden évben író-olvasó találkozók, irodalmi előadások, könyvbemutatók, szavalóversenyek során bontakozik ki a múlt és a jelen magyar költészete mind Magyarországon, mind a határon túli magyar közösségek szülőföldjén (Kárpátalján idén csak online formában). És mindezen rendezvények révén újra és újra rácsodálkozhatunk gazdag líránkra, a Balassi Bálinttól Illyés Gyuláig, sőt a XXI. századig, napjainkig egymást váltó, illetve jelenleg is alkotó költőink, köztünk világirodalmi magasságokba emelkedő poétáink rímjátékaira, illetve csodálatosan megformált költői képeikre, melyek átsugározzák a haza szépségét, az istenes versek magasztosságát, a szabadságért vívott küzdelmek fenségességét, a forradalmi hevületet, a szerelem lobogását. Felragyog a lelkünket megvidámító humor, megrendít a gyász, vagy éppen magvas gondolatok késztetnek továbbgondolkodásra minket. És tündököl nyelvünk szépsége, hajlékonysága, gazdagsága, mely alapul szolgált megannyi remekmű elkészültéhez. S árad a magyar költészet napjának üzenete: őrizzük meg csodálatos líránkat, valamint gyönyörű anyanyelvünket, melyek adódjanak tovább nemzedékről nemzedékre…
