„A kárpátaljai magyaroknak erős, családokra épülő jövője van” – Esterházy-díjat kapott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete

Írta: Kovács Erzsébet | Forrás: karpatinfo.net | 2025. március 11.

A Rákóczi Szövetség 1991 óta minden év márciusában megemlékezik a keresztény értékeket védelmező, az összmagyarságért és Közép-Európa népeiért kiálló felvidéki mártírsorsú politikusról, Esterházy Jánosról. A hajdani államférfi halálának évfordulóján a szervezet Esterházy-díjjal ismeri el olyan személyek, intézmények munkásságát és törekvéseit, akik vagy amelyek az általa képviselt értékek mentén, az ő szellemében tevékenykedtek a magyar közösségek szolgálatában, illetve sokat tesznek Esterházy János szellemi öröksége megőrzéséért. Idén március 7-én Budapesten, az Országház Felsőházi termében adták át a díjat Dominik Jaroslav Duka bíborkosnak, nyugalmazott prágai érseknek és a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületének.

„A kárpátaljai magyaroknak erős, családokra épülő jövője van” – Esterházy-díjat kapott a Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesülete

Az emlékünnepségen  a Miniszterelnökséget vezető miniszter emlékezett „a XX. század egyik legnagyobb magyar hitvallójára, a kisebbségbe szorított nemzetét szolgáló bátor és becsületes politikusra”. Gulyás Gergely kiemelte: Esterházy János összeköti a jóakaratú embereket Közép-Európában. Az ő ügye arra emlékeztet minket, hogy itt, Közép-Európában vannak még megoldatlan ügyeink, „elszámolatlan történelmi számláink”. Ezeket azért is kötelességünk megoldani, mert „esetleges, pillanatnyi ellentéteink dacára, sorsunk és jövőnk itt, Közép-Európában közös”, mondta a miniszter.

Gulyás Gergely elismeréssel szólt a dinamikusan fejlődő Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületéről, a tagcsaládok kitartásáról, tenni akarásáról. „Kárpátalján többszörösen nehezített pálya egyszerre magyarnak és nagycsaládosnak lenni. Nemcsak komoly anyagi nehézségekkel kell megbirkózni, hanem a közösség drámai méretű fogyásával, a magyar iskolarendszer és a kisebbségi jogok állami megcsorbításával is” – emelte ki a politikus. Aki arról biztosította a szervezetet és a kárpátaljai magyarságot, hogy Magyarország Kormánya mindent megtesz a békéért és a béke ügyében, és azért is, hogy „a most is kitartó nagyszerű közösség munkáját a rendelkezésre álló eszközökkel támogassuk”.

A miniszter beszédét követően Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke és Szilágyi Zoltán alelnök adta át az Esterházy-díjat.

Dominik Jaroslav Duka bíborost laudálva Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek aláhúzta: a nyugalmazott prágai érsek nemcsak Csehország kiemelkedő egyházi személyisége, hanem a cseh-magyar kapcsolatok, valamint Esterházy János csehországi emlékének következetes ápolója is. Kitüntetése bátorítás, hogy „a történelem különböző helyzeteiben hűséggel és szeretettel képviseljük közös örökségünket, azt a krisztusi hitet, amely itt Közép-Európában szentek és vértanúk tanúságtétele által ma is él és erőforrás népeink számára” – fogalmazott Erdő Péter.

A Kárpátaljai Magyar Nagycsaládosok Egyesületét Panyi Miklós, a Miniszerelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára méltatva kiemelte: a szervezet a helyi magyarság bástyája, képviseli és védelmezi a magyarságot, fizikai és lelki támaszt nyújt minden bajbajutott, nehéz sorsú családnak. A szervezet igazodási pont és erkölcsi mérce, egyben a kárpátaljai magyarság jövőjének forrása. A reményé, hogy a „kárpátaljai magyarságnak nemcsak múltja és nehéz jelene, de az élő és egymásba kapaszkodó magyar családok és gyermekek ezrein keresztül jövője is, méghozzá erős, családokra épülő jövője van” – fogalmazott az államtitkár. Aki kiemelte: a kárpátaljai magyar nagycsaládosok számára „magyarságuk megélése, a magyarságuk melletti kiállás természetes hivatás és küldetés is egyben, a szülőföldjük nem pusztán lakóhelyük, hanem hazájuk is. Ők azok, akiken keresztül Esterházy János öröksége kiteljesedik” – szögezte le az államtitkár.

Tarpai József, a KMNE elnöke a díjat megköszönve elmondta: a kárpátaljai magyarságot története során annyi próba érte, hogy már nem kellene léteznie, ám a Jóisten mégis azt akarta, hogy legyünk. A helyi magyarság mindig talpra állt, aminek a titka talán éppen az, hogy keresztények, akik elfogadják az Istentől kapott gyermekeket, akik kötelességüknek tartják, hogy ott éljenek, ahová születtek, és átadják gyermekeiknek, unokáiknak a szüleiktől, nagyszüleiktől kapott hitüket. „Bízunk a jövőben, bízunk abban, hogy van jövője a kárpátaljai magyarságnak”, mondta Tarpai József, majd megkérte az egyesület ötven jelenlevő tagját, hogy álljanak fel, hiszen „ők a hősök, akik minden körülmények között otthon maradnak, megtartják magyarságukat és hitüket”. A résztvevők vastapssal köszöntötték őket.

Az ünnepséget – melyen záróbeszédet Németh Zsolt, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke mondott – Popovics Emese munkácsi népdalénekes közreműködésével a Himnusz és a Szózat közös eléneklése foglalta keretbe.

Hírek

  • Női énekkör alakult Nagyszőlősön

    A dicsőítés és az éneklés mindig is fontos szerepet töltött be az egyház és a gyülekezet életében. A közös ének nem csupán az istentiszteletek szerves része: közösséget formál, erősíti az összetartozást, és lehetőséget ad arra, hogy a gyülekezet tagjai együtt, egy szívvel és egy lélekkel dicsőítsék ...

  • Ukrajna elítélte a kárpátaljai magyarok elleni szovjet megtorlásokat

    Az ukrán parlament hivatalosan is elítélte a Kárpátalján 1944 és 1946 között végrehajtott szovjet megtorlásokat. A Legfelső Tanács csütörtökön egyhangúlag, 261 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadta el az erről szóló határozatot. A Jevropejszka Pravda szerint Ukrajna...

  • Három díjat is elhozott a TV21 a kulturális filmek fesztiváljáról

    Magyar értékek, kultúra és fenntartható környezet témakörökben idén is elkészültek a négyperces portréfilmek a XII. Kulturális Filmek Fesztiváljára. A döntő megrendezésre idén a Békés megyei Szarvason, az elmúlt hétvégén került sor.

  • Hatodik alkalommal rendezték meg a Mezővári Népi és Hagyományőrző Napokat

    Augusztus 27–29. között hatodik alkalommal rendezték meg Mezőváriban a Népi és Hagyományőrző Napokat. A háromnapos rendezvénynek ezúttal is az Egy Ház a Nemzetért közösségi tér adott otthont, ahol mintegy ötven gyermek ismerkedett a néptánc, a népzene, az éneklés, a népi játékok és a hagyományos kéz...

Események

Copyright © 2026 KMMI